5. fejezet

Szeptember 3. 
Szerda

  Aznap az órák gyorsan elteltek. Megpróbáltam messziről kerülni Chanyeolt, és mikor szembejött velem a folyosón, rá se néztem.

  Az utolsó előtti óránkról kicsengettek, én pedig úgy éreztem, hogy az utolsó órát nem bírom nyitott szemmel végigülni.

 - Milyen óránk lesz? - fordultam oda a padjánál pakolászó Baekhyunhoz.

 - Matek. Ha jól tudom. Bár, hallottam egy olyan pletykát, miszerint Mr. Kim nem tud ma bejönni órát tartani.

"Apu egy szóval sem mondta, hogy nem jönne ma..."

 - Szerintem jönni fog - jelentettem ki egyszerűen.

 - Én nem vagyok benne olyan biztos, de remélem, hogy jön. Néha úgy érzem, hogy ő a kedvenc tanárom - vigyorgott rám Baekhyun. 

"Azt hiszem nekem is. Mondjuk, ki ne szeretné, hogy az apja legyen a matektanára?"

  Mindig vártam a matekórákat. Ilyenkor lehet, hogy mikor ezt mondom, sokan őrültnek néznek. Mindenesetre a tananyag egyáltalán nem érdekel. Azt viszont biztosra tudom, hogy év végén nem fogok megbukni, és az év során is apu sokkal engedékenyebb velem, mint a többi diákkal. Mondjuk, ahogy észrevettem apu nem csak velem kivételezik. Az utóbbi időben megfigyeltem, hogy Baekhyun is a kedvencei közé tartozik. Pedig nem is a gyereke. Ráadásul Baekhyun sem egy matekzseni, így nem is értem, hogy miért részesül ő is különleges bánásmódban.

 - Hyeri! Min gondolkozol olyan elmélyülten? - kérdezte meg Baekhyun, és ezzel visszatérített a valóságba.

 - Áh, semmi különös - túrtam zavartan a hajamba.

 - Értem. Nem akarod elmondani. Akkor hagylak - mondta kissé csalódottan. - Amúgy mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk valahová?

  A szívem egy hatalmasat dobbant. Én pedig majdnem felsikítottam boldogságomban. Azt az idétlen vigyort pedig nem lehetett letörölni az arcomról. Nem tudom, hogy miért lettem hirtelen boldog. Egyszerűen egy ilyen kis ajánlat is képes volt felvidítani.
 - Igen! Vagyis... Rendben, részemről oké! - mondtam, és próbáltam palástolni az izgatottságomat.
 - Örülök, hogy sikerült így feldobnom! - mosolyodott el. - És hova menjek? Mármint, gondoltam elmegyek érted.
 - Hát... Szerintem jobb lenne, ha inkább valahol összefutnánk - mondtam, és frusztráltan a hajamba túrtam.
  Nem akartam, hogy Baekhyun megtudja, hogy ideiglenesen Chanyeol "háziszolgája" lettem. Pedig ő volt az, aki figyelmeztetett, hogy ne menjek Chanyeolhoz. Én pedig megmakacsoltam magam, és szépen belesétáltam Chanyeol csapdájába.
"Jobban jártam volna, ha Baekhyunra hallgatok!"
Sajnos azonban Baekhyun észrevette, hogy valami nagyon nincs rendben. Szépen rá is tapintott a lényegre.
 - Miért nem mehetek érted? Talán már nem otthon laksz? - kérdezte gyanakodva.
 - H-hát, én nem... Vagyis... Inkább hagyjuk ezt a témát! - motyogtam idegesen.
 - Hyeri! Ugye Chanyeol nincs benne a dologban?
Itt volt az a pont, ahol már nem tudtam megszólalni. A torkomban egy fojtogató gombóc keletkezett, én pedig képtelen voltam lenyelni. Legszívesebben elsüllyedtem volna. Azt akartam, hogy megnyíljon alattam a föld, és magába temessen. De sajnos nem nyílt meg a föld, én pedig ott maradtam a velem szemben álló, magyarázatra váró Baekhyunnal.
  Szerencsémre a fiú nem sürgetett a válasszal, és nem is szólalt meg. Viszont pár pillanattal később az osztály ajtaján egy ismerős alak lépett be. Mikor megláttam Chanyeolt felénk tartani, azt hittem, hogy egy rossz álomba csöppentem.
 - Szia Baekhyun! - jött oda hozzánk. - Órák után megbeszélés lesz a stúdióban.
 - Értem. Előbb nem jöhetnék el róla? 
 - Ahhoz komoly indok kell - mondta rezzenéstelen arccal Chanyeol.
 - Hyerivel mennénk el sétálni, és nem akarom késő délutánra tolni - jelentette ki nemes egyszerűséggel Baekhyun, én pedig azt hittem, hogy minden vér kifut az arcomból.
 - Oh, szóval Hyerivel van programod! - nevetett fel harsányan Chanyeol, és egy gonosz pillantással illetett. - Ezesetben azt kell mondanom, hogy ezt le kell fújnotok, ugyanis Hyeri ma délután velem lesz. Ha nem velem jön haza, akkor kénytelen leszek kizárni a házból.
"Istenem, most segíts meg! Kérlek tüntess el innen, de gyorsan!"
  Baekhyun arcán látszott, hogy nem nagyon érti, hogy a másik fiú miről magyaráz. Ezt pechemre Chanyeol is észrevette, és elkezdte magyarázni Baekhyunnak, hogy tulajdonképpen miről is van szó.
 - Látom, nem nagyon vagy otthon a témában. Tudod, Hyeri most pár napig nálam lakik. És azt teszi, amit én mondok! - az utolsó mondatnál rámnézett, és gyilkos pillantásokat lövelt felém.
  A fogaim csikorgattam, és legszívesebben lekevertem volna egyet Chanyeolnak. De sajnos ezt nem tehettem meg. Egyrészt, mert a szüleim úgy neveltek, hogy ilyet nem szabad tenni, másrészt viszont bele sem mertem gondolni abba, hogyha felpofoznám a fiút, akkor mit kapnék tőle. 
"Most, hogy több napig együtt kell élnem vele, még jobban meg tudja keseríteni az éltem, mint előtte."
  Baekhyun nem szólt semmit, csak lesütötte a szemét, és zavartan kezdte tanulmányozni a cipője orrát. Chanyeol pedig végig a másik fiút figyelte, és alattomos mosollyal fürkészte minden tettét. Magamban ismét megállapítottam, hogy Chanyeol egy nagy szemét, de nem állt szándékomban a tudtára adni.
  A kínos helyzetünknek a jelzőcsengetés vetett véget. Mikor Chanyeol végre elhagyta a termet, legszívesebben a matekkönyvemet utánahajítottam volna. 
"És nekem ezzel az alakkal kell kibírnom egy légtérben!"
  És pechemre Baekhyun sem akart könnyíteni a dolgomon. Miután helyet foglaltam, egyből kérdezgetni kezdett. Akármennyire is szerettem, nagyon nem volt kedvem pont Chanyeolról beszélni vele. 
 - Hyeri! Figyelsz rám? - kérdezte, és közben óvatosan végigsimította a jobb karomat, mitől kirázott a hideg. 
 - Ja, igen. Vagyis, most már igen. Meg tudnád ismételni?
 - Persze. Csak azt kérdeztem, hogy mióta laksz Chanyeollal, és miért?
 - Nos, azért lakom nála, mert egyezséget kötöttem vele... - motyogtam, és az arcom egyre vörösebb lett.
 - Pedig mondtam, hogy ne tedd! Szerinted én szórakozok ilyenekkel? - mondta, és láttam rajta, hogy nagyon türtőztetnie kell magát ahhoz, hogy kedvesen tudjon beszélni velem. 
 - Sajnálom - hajtottam le bűnbánóan a fejem. - De te is tudod, hogy mennyire be akarok kerülni a Sulirádióba! És úgy éreztem, hogy nem tudok mást tenni. Meg persze ismerhetsz annyira, hogy tudd, hogy szeretek olyat csinálni, amire azt mondják, hogy nem szabad! 
 - Tudom, hogy nagyon makacs vagy. Nem is ezzel van a bajom. Csak... bűntudatom van. Ha nagyon igyekeztem volna, akkor most nem kéne Chanyeolnál sínylődnöd.
"Te jó Isten! Baekhyun olyan aranyos..!"
  Még szívesen beszéltem volna vele, de a csengő közbeszólt. Esküszöm, hogy egyszer még letépem a falról azt az idétlen szerkezetet!
  Hamarosan nyílt az osztályajtó, és apu lépett be rajta. Szigorú arccal a kis tanáriasztalhoz sétált, és letette a könyveit.
 - Osztály! Most nem húzom az időt! Mindenki foglaljon helyet! - mondta, és mikor majdnem mindenki leült, az ablaknál telefonáló Jiyeonra tévedt a tekintete. - És ez Park Jiyeonra is vonatkozik!
 - Mindjárt Tancsibá'! Még két perc!
 - Megtudhatnám, hogy kivel kell feltétlenül matematika órán beszélned? - kérdezte Mr. Kim kissé mérgesen.
 - Az elnökkel! - vágta rá szemtelenül a lány.
  Apu csak megrázta a fejét, és nem is törődve Jiyeonnal belekezdett az órába. Néha hálát adok azért, mert az utolsó padban ülök, és így kevésbé kell félnem, hogy az órát tartó tanár észreveszi, hogy a gondolataim egészen máshol járnak. Mondjuk, a legtöbb tanár imádja félbeszakítani a gondolataim menetét azért, hogy alattomos módon kikérdezzék tőlem az addig hallottakat. De, hát ilyenek a tanárok.
  Apuval semmi bajom nem volt. Neki már volt jó pár éve hozzászokni az álmodozásaimhoz. De a többi tanár imád sportot űzni a kérdezgetésemből. A legtöbb tanárnak nem tartozom a kedvencei közé. De persze, mikor hibátlan tesztet írok akkor nem tudnak nagyon belekötni a tudásomba. Mindenesetre ott van Jay bá', aki az első óra után kiszúrt magának, és ott van Mrs. Choi is, akinek nincs kedvenc diákja. De ahogy az elmúlt két napban tapasztaltam, engem kifejezetten utál. Hiába, nekem tehetségem van a dolgok elszúrásához. 
  És ahogy észrevettem, aznap a szerencse sem állt mellém. Mikor Chanyeol eléggé elszúrta a napom, azt hittem, hogy nem lehetne rosszabb. Szokásomhoz híven tévedtem, mivel Mrs. Choi a matekóra közepén benyitott a terembe.
 - Lee Hyerit szeretném elkérni egy percre! - krákogta.
"Ez nagyon nem az én napom!"
  Abban reménykedtem, hogy talán apu nem enged el az óráról, de sajnos ő nem mert nemet mondani a kémia tanárnak. 
  Remegő lábakkal sétáltam az ajtó felé. Mrs. Choi a szokásosnál is irritálóbb vigyorral nézett. Miután kiléptem, lassan becsuktam magam mögött az ajtót.
 - Miss Lee! Nézzen rám! Nézzen ide a szemembe! - rikácsolta.
Akárhogy is próbáltam a szemébe nézni, egyszerűen bekönnyeztem, ugyanis a tanárnő szemüvege olyan nagy dioptriájú lehetett, hogy a szeme sokkal nagyobbnak, és torzabbnak tűnt. 
 - Első nap azt hittem, hogy világos voltam - kezdte a mondandóját karba tett kézzel. - De úgy látom nem értette meg az elvárásaimat! Tegnap merre volt kémia óra helyett?
 - É-én... Tudja fogorvosnál voltam... - mondtam, és irtózatosan kínosan éreztem magam.
 - Igazolása van? 
 - N-nincs... - dadogtam.
 - Ezesetben igazolatlan óra! És még a héten szeretnék beszélni a szüleivel. 
 - Édesanyám késő estig dolgozik - mondtam, és próbáltam megőrizni a hidegvérem. 
 - Édesapja?
 - Már nem él - mondtam, és a hangom elcsuklott.
Mrs. Choi egy nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét. Egyik kezével ősz hajába túrt, és a véreres szemeit rám emelte.
 - Még csak harmadik nap van, de maga lassan a sírba visz! Akkor kénytelen vagyok telefonon beszélni az édesanyjával a botrányos viselkedéséről! Most pedig sipirc órára! - kiáltotta, és kezével az osztályterem ajtajára bökött.
Nem is kellett kétszer mondania. Örültem, hogy szabadultam, és nem szenvedtem maradandó sérüléseket. 
  Visszaültem a helyemre, és csendben végigültem az órát. Nem tudtam, hogy miről magyaráz apu. Nem is érdekelt. Otthon akartam lenni, és szerettem volna, ha minden rossz eltűnne az életemből. Mikor belegondoltam az utóbbi időben történtekre, rájöttem, hogy tulajdonképpen a legtöbb zavaró embert simán képes lettem volna elviselni. Gikwang titkolózását simán el tudtam engedni, Jay bá' perverzségét is el tudtam viselni. Mrs. Choi követelményei nem is zavartak annyira. Az, aki számomra a legelviselhetelenebb volt az nem más, mint Chanyeol. Valamilyen furcsa okból kifolyólag képtelen voltam elviselni amit velem művel. És ez alatt nem csak a fizikai dolgokra gondolok. Az még oké, hogy ugráltat, és parancsolgat. Azt még el is tudnám viselni, de azt amit kiváltott belőlem, azt nem tudtam megérteni. Ha össze volt törve, akkor késztetést éreztem arra, hogy megvigasztaljam, ha ideges volt, akkor le akartam nyugtatni. És az a tény, hogy még soha senkivel nem viselkedtem így, frusztrálttá tett. 
  Miután végetért az óra, már készültem indulni, mikor eszembe jutott, hogy Baekhyunnal még nem sikerült tisztáznom, hogy mi is lesz délután.
 - Akkor most te mész a stúdióba? - kérdeztem meg Baekhyunt. 
 - Nem tudom. Igazából nem akarok menni. Te itt maradsz?
 - Attól tartok, hogy muszáj lesz. Nekem nincs kulcsom Chanyeolék házához, és hiába mennék oda. A húga lehet, hogy otthon van, de nem nagyon szeretnék egyedül odamenni.
 - Ezesetben senkinek nem okoz gondot, ha mi meglógunk pár órára - vigyorgott.
  Én is elmosolyodtam, és bólintottam. Nem volt ellenemre az ötlet. Szívesen elmentem volna sétálni Baehyunnal, és mire végeztünk volna, Chanyeol már biztos hazaért volna. De sajnos az említett személy ismét beleavatkozott a dolgokba.
 - Baekhyun! A többiek már a stúdióban vannak! - jött oda hozzánk Chanyeol a már kihalt folyosón.
 - Most nem lenne baj, ha kihagynám a megbeszélést? - nyafogott Baekhyun.
 - De, baj lenne! Gyere! 
 - Én most Hyerivel akarok menni sétálni! - makacskodott a fiú.
 - Oh, igen? Akkor jobb, ha tudod, hogy Hyeri se megy sehová! Ő is beül a stúdióba, és végigüli az egészet!
  Kikerekedett szemekkel néztem Chanyeolra. Újra késztetést éreztem arra, hogy felképeljem. Nem akartam beülni a stúdióba. Akkor újra tudasolni fog bennem, hogy én nem vagyok tag. És ez a tény végképp elszomorít. 
"Minden a Sulirádió miatt van! Ha nem lenne, akkor én most normálisan élhetnék!"
  Baekhyun egyet sóhajtott, és beadta a derekát. Csalódottan, lehajtott fejjel elkullogott a folyosó végén lévő stúdióba. Én is mentem volna vele, de Chanyeol visszarántott. 
 - Eressz el! - sziszegtem.
 - Most miért lettél hirtelen ilyen? - kérdezte frusztráltan.
 - Olyan önző vagy..! Miért jó neked az, ha mindig tönkreteheted a terveim?
 - Szeretek birtokolni dolgokat - jelentette ki. 
 - Én pedig nem egy tárgy vagyok! Azért lehetnél kicsit kedvesebb velem. Mikor először jártam nálad, azt mondtad, hogyha nem ellenkezek, akkor nekem is tetszeni fog - idéztem a szavait. 
 - Nem tetszik, hogy Baekhyun több figyelmet kap! Középponti ember vagyok. Nem szeretem, ha nem én vagyok a középpontban.
 - De azt nem várhatod el, hogy a világ körülötted forogjon! - mondtam, és próbáltam nem idegesen mondani neki a szavakat.
 - Nem is várom el. De te az enyém vagy! És az a minimum, hogy neked én vagyok a világ közepe! - mondta, és halványan elmosolyodott.
  Nem tudom, hogy miért tette, de óvatosan megölelt. Mikor észrevette, hogy mit is tesz, zavartan elengedett, és zavarában a hajába túrt. 
 - Olyan önző vagy! - ráztam meg nevetve a fejem.
  Határozottan éreztem azt, hogy Chanyeolnak teljesen más személyisége van, mint amit mutat. Ez abban is látszott, hogy a cselekedetei kuszák. Nem összefüggőek. Ebből pedig simán észre lehet venni, hogy az a Chanyeol akit én eddig megismertem, az csak egy maszk ami mögé a fiú elrejtette a valódi önmagát. 
"Készülj Chanyeol, mert lerántom rólad a maszkod, és feltárom a valódi éned!"