Kedd
Chanyeol POV
- De én nem akarom! - suttogta Hyeri rekedtes hangon. - Már lassan a Sulirádió sem érdekel! Én... be akarom ezt fejezni!
- Ne csináld már! Tudod mit? Nem érdekel a véleményed! Azt teszed, amit mondok, és kész! Most pedig kifelé! Rendet kell raknom. Foglalj helyet a nappaliban, és semmihez ne merj nyúlni! - parancsoltam rá ingerülten.
Hyeri értetlenül nézett rám, én pedig nem törődve vele, kitoltam a szobámból, és becsaptam utána az ajtót.
Nem tudom, hogy miért váltam hirtelen idegbeteggé. Egyszerűen elegem volt.
"Pff... Nők! Mind idióták!" - forrtam magamban.
Nem tudtam kiigazodni a nőkön. Mondjuk eddig életemben kevés értelmes nővel találkoztam. Egyedül az anyámmal jó a viszonyom. A húgommal szinte semmilyen kapcsolatom nincs, hiszen az is csoda, ha egyszer is kijön a szobájából egy nap. Az egyetlen nőnemű élőlény akit bírtam az Asha volt. Ő nem kötött bele a dolgaimba, nem nyafogott, és nem panaszkodott. Viszont, ha lányokról van szó akkor nem lehet nem kifelejteni a sorból Jiyeont, az unokatesómat. Vagyis... inkább úgy fogalmaznék, hogy az "átkot". Nem tudom, hogy mit követtem el amiért az Ég "megáldott" engem Jiyeonnal. Egyszerűen nem százas a csaj! És a legszörnyűbb, hogy szembe lakik velünk, így nem csoda az sem, ha mikor belépek a szobámba, a terráriumban kotorászó Jiyeonnal találom szembe magam. Az a lány egyszerűen nem tudja (vagy nem akarja) megérteni, hogy Asha nem egy kiskutya, és nem lehet dögönyözni. Persze, mikor az én drága madárpókom megtámadja, akkor egyből rohannunk kell a kórházba. És, ha Jiyeonnál tartunk akkor nem felejthetjünk ki, hogy miatta lettem a Sulirádió vezetője. Pedig egyáltalán nem akartam az lenni, de Jiyeon ragaszkodott hozzá.
Amióta elkezdődött ez az iskolaév, azóta nincs nyugtom. Pedig még csak egy nap telt el! És máris öten jöttek oda hozzám bekönyörögni magukat a stábba. Vagyis, jobban fogalmazva csak négyen. Hyeri más tészta. Viszont a másik négy..! Na azok aztán kiborító libák voltak! Csak azért jöttek oda hozzám, hogy bepasizzanak. És nekik aztán mondtam, hogy "A Sulirádió nem társkereső!", ők nem értették meg.
Viszont Hyeri másnak tűnt. Mikor belépett a stúdióba, olyan kis visszahúzódó volt. És én elhittem, hogy ő más, mint a többiek. Hát tévedtem! Nem is gondoltam volna, hogy nem is olyan kis csendes, rabszolgatípus. De amikor reggel több percig kitartóan nyomta a csengőt, már akkor éreztem, hogy valószínűleg én sem fogok olyan jól járni ezzel az egyezséggel, mint gondoltam. Mikor Hyeri belement abba, hogy egy hétig azt teszi, amit mondok, magamban elmosolyodtam azon, hogy találtam egy újabb naiv "áldozatot". Régebben volt nagy hóbortom, hogy csúnyán kihasználtam lányokat, és amikor valaki belement velem egy megállapodásba, akkor általában végigszenvedte a kikötött időt. De Hyeri este más volt. Ő nem hagyta magát. Ő kimondott mindent, és ellenkezett. Korábban még nem sikerült egy ilyen "áldozatot" sem kifognom. Eddig mindenki konkrétan rettegett tőlem, és minden kérésemet első szóra teljesítették.
Viszont akkor már kellőképpen kiakadtam Hyerire, mikor rajtakaptam, hogy bement a szobámba. Még szerencse, hogy ott volt Asha, és lekötötte a figyelmét, mert lehet, hogy kedves háziállatom segítsége nélkül Hyeri olyan dolgokra bukkant volna, amiket nem kellett volna látnia. Nem is tagadhatom, vannak személyes dolgaim, és egyáltalán nem szeretem, ha idegenek kutakodnak a szobámban.
Visszatérve a történtekre, ha jól belegondolok, eléggé meg voltam rémülve magamtól, mikor hirtelen kedves lettem Hyerivel. Azelőtt soha nem tettem ilyet. Az arcom előtt mindig egy maszk van, és az érzelmeimet amögé rejtem. Akit nem ismerek eléggé, vagy utálok, az nem ismeri az igazi arcomat. Ők egy erős, kőszívű, kegyetlen embernek ismernek, és éppen ezért tartanak tőlem olyan sokan. De mikor láttam, hogy Hyeri mennyire megrémült Asha láttán, egyszerűen nem bírtam magam előtt tartani a maszkom, és előbuggyant a valódi önmagam. Kedves lettem vele... Nem is értem, hogy miért, és ez végképp megrémisztett. Viszont, mikor nem is törődött azzal, hogy elővettem a kedvességem, csak természetesnek vette, és elkezdett nyafogni, akkor úgy éreztem, hogy betelt a pohár. Én kedves voltam vele, próbáltam lenyugtatni, és erre ő csak úgy rávágja konkrétan, hogy hagyjam békén. Szóval ennyit ér, ha kedves vagyok... Hyeri hálátlan egy nőszemély, de nem akarom elküldeni. Erős akarok maradni, és kibírni mellette idegkitörések nélkül.
Hyeri POV
Chanyeol egyszerűen kitolt a szobájából, és becsapta mögöttem az ajtót. Egyszerűen nem lehet rajta kiigazodni! Az egyik pillanatban még nyugtatgat, a másikban már idegbetegként viselkedik.
Mindenesetre, mikor magamra maradtam a Park család nappalijában, nem igazán tudtam, hogy mit kéne tennem. Nem mehettem Chanyeolhoz, mert ő bedilizett, és konkrétan nem tudtam mit csinálni. Mégcsak el se mozdultam az ajtó elől, nehogy a fiú belémkössön. Semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy mit csinálhatok, és mit nem. Legszívesebben a kémiaórán ültem volna. Egyszerűen borzasztó volt belegondolni abba, hogy mit fogok kapni Mrs. Choitól, amiért nem mentem be az órájára. Szívem szerint jobban éreztem volna magam az újdonsült osztályfőnököm óráján. De ahelyett, hogy a kötelességemet végeztem volna, én a sulirádió vezetőjének ajtaja előtt toporogtam.
Az ajtó pedig percek múlva kinyílt. Chanyeol komor arccal lépett ki a szobájából, és amikor meglátott vele szemben, kicsit visszahőkölt.
- Te meg miért állsz itt? Nem akartál leülni? - kérdezte csodálkozva.
- Leülni leakartam, de semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy belémköss! De ahogy látom, neked ez se jó... - mondtam összeszorított fogakkal.
- Hyeri..! Nem tudom hányszor kell elmondanom, hogy megértsd, de akkor most újra tudatom veled, hogy én vagyok a főnök! És mostantól nem fog érdekelni, hogy mitől rettegsz, hogy éppen hogy nyafogsz, és leszarom, hogy te mit akarsz! Nagyon kihúztad nálam a gyufát! Mostantól...az elkövetkező egy hétben esküszöm, hogy bőgni fogsz, hogy hagyjalak már békén. Engem pedig ez egy cseppet sem fog érdekelni. Készülj fel, mert szenvedni fogsz! - sziszegte a képembe.
- Ennyire berágtál rám?
- Igen. Hidd el, eddig egy lányra sem voltam olyan mérges, mint rád! - mondta, és szinte a képembe köpte a szavakat.
"Mégis mit tettem? Aish..! Én ezt nem értem..."
Jobbnak találtam nem kimondani amit gondolok. Ahogy láttam, Chanyeol ballábbal kelt fel, és semmi kedvem nem volt magamra haragítani.
- Na, menjünk! A végén még második órára se érünk be - vetette oda nekem egy sóhaj után.
Félve bólintottam, és felkaptam a bejárati ajtó mellett heverő táskámat. Miután a fiú is indulásra készen állt, előre ment, és kinyitotta az ajtót.
- Jössz már, vagy bezárjalak? - sürgetett.
"Nem, nem kell bezárnod, de te nyugodtan itt maradhatnál!"
- Megyek, megyek - suttogtam csípősen.
- Én nem értelek! Nem rég még te könyörögtél, hogy engedjelek el iskolába! Akkor most miért vagy ilyen? - csattant fel.
- Egyél sünt! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Mit mondtál? - vonta fel a szemöldökét.
- Azt, amit hallottál! Most pedig mentem! Szia - néztem rá mérgesen, és faképnél hagytam.
Nem tudom, hogy miért csináltam mindent. Általában magamban tartom minden mérgemet, de Chanyeollal szemben ez nem ment.
Dühösen rohantam ki a ház kapuján, és elkezdtem futni. Nem akartam, hogy a fiú utánam jöjjön. Féltem tőle. Féltem attól, hogy mit fog szólni a viselkedésemhez. Egyszerűen nem mertem a szemébe nézni. És azokban a pillanatokban, amikor iskolatáskával a hátamon rohantam az utcán, hálát adtam azért, hogy Chanyeol nem az osztálytársam. Na akkor lennék nagy gázban!
- Hyeri! Állj meg! - kiáltott egy ismerős hang.
Mikor eljutott az agyamig, hogy nem Chanyeol kiáltott utánam, megtorpantam, és megfordultam. Park Jiyeon állt mögöttem széles vigyorral az arcán.
- Sz-szia... Hát te? - kérdeztem értetlenül.
- Ezt én is kérdezhetném. Én fogorvosnál voltam, de gondolom a te sztorid sokkal izgalmasabb.
- Hát, én... - zavartan túrtam a hajamba. - Tegnap kötöttem egy egyezséget Chanyeollal, és... - kezdtem volna a mondandómba, de a lány félbeszakított.
- Jaj, te szegény! Ugye tudod, hogy nagy marhaságot csináltál?
- Igen, tudom. Ma reggel jöttem rá. És Chanyeoléktól rohantam idáig.
- Az szívás! De, ha már itt vagy, akkor mehetnénk együtt suliba - mosolygott rám, és majd' szétcsattant a boldogságtól.
Egy halvány mosolyt eresztetem az arcomra, és bólintottam.
- Szerinted mit tegyek? - fordultam felé. - Te jobban ismered Chanyeolt, és talán tudnál segíteni.
- Igen, jól ismerem. És nem te vagy az első lány, aki a csapdájába esett. Bár, a többi lány mind rettegett tőle, és mindent megtettek amit kért. De most akár tetszik, akár nem egy ideig azt kell tenned, amit mond. Most Chanyeol a legbefolyásosabb diák a suliban. Nem ajánlatos kikezdeni vele akkor, ha nem akarod kiközösíttetni magad.
Szavai hallatán kissé megrémültem. Olyan helyzet állt elő, ahol konkrétan akárhogy döntök, sehogy nem jó nekem. De mikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy jobban járok akkor, ha egy hétig azt teszem, amit Chanyeol mond, minthogy két évet úgy éljek át, hogy mindenki utál.
- Akkor úgy gondolom, hogy ezentúl kénytelen leszek rabszolga lenni - sóhajtottam
keserűen.
- Ha magadba bolondítod Chanyeolt akkor nincs minden veszve! - nézett rám bíztatóan a lány.
- E-ezt, hogy érted? - kérdeztem, és éreztem, hogy kezdek elpirulni.
- Csábítsd el! Ha egy kicsit is megkedvel akkor enyhül a szenvedésed. Ha viszont belédszeret, akkor véget ér a kínzásod! Állítólag Chanyeol nagy édes, ha szerelmes. Már.., ha ő valamikor is tud édes lenni - magyarázott Jiyeon, és az utolsó szavainál elfintorodott.
- Nem hiszem, hogy olyan könnyen megkedvelne... Már most utál! - sóhajtottam reménytelenül.
- Akkor egyszerűen csak dughatnátok egyet. Végülis egy férfiről van szó. Csak nem bírna ellenállni neked, ha kicsit nekivetkőznél!
- M-miket beszélsz? - dadogtam, és az arcom kezdett egyre vörösebb lenni.
- Nyugodj meg! Egy dugás nem lenne a világ vége! Ráadásul egyesek szerint Chanyeol egészen jól csinálja...
Kezdtem nagyon zavarba érezni magam. Ráadásul Jiyeon szavai egyre jobban beindították a fantáziámat.
Ami pedig Chanyeolt illeti... A kinézete hibátlan, azt aláírom, de ami a személyiségét illeti... Az egy nagy káosz. Nem lehet kiigazodni rajta, és ez roppant kiborító tud lenni.
- Szerintem inkább hagyjuk ezt a témát..! - jelentettem ki némi gondolkodás után.
- Ha te akarod... Amúgy, szerinted milyen lesz az új tesitanárunk?
- Új tesitanár? Szerintem én lemaradtam...
- Te nem figyeltél tegnap ofőn? Mrs. Idegbeteg Choi akkor mondta, hogy új tesitanárunk lesz - magyarázta Jiyeon, és láthatólag élvezte, hogy új információt oszthat meg velem.
- Tegnap konkrétan nyitott szemmel aludtam. De mi lett a tavalyi tanárral?
- Uh, hát erre nem tudom a választ. Azt sem tudom, hogy mi volt a neve - nevette el magát. - De azt hiszem, hogy felmondott. Idén viszont férfi tanárunk lesz!
"És ő ennek komolyan örül? Te jó ég!"
Én sokkal jobban éreztem magam az eddigi férjnél lévő tesitanárainkkal, mint egy férfival.
Mikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy mennyire egyértelmű, hogy milyen rossz helyzetben lehet az iskola. Eddig minden évben volt legalább egy női tesi tanár. Ő volt mindig a lányokkal, és mivel a suliban lényegesen kevesebben vannak a lányok, mindig figyeltek arra, hogy ne férfi tanárunk legyen. Idén viszont úgy látszik, hogy nem sikerült a vezetőségnek nőt találnia.
- Azt hiszem erre jó lett volna odafigyelnem tegnap - túrtam idegesen a hajamba. - Kérlek mondj el mindent amit tudsz!
- Hm... lássuk csak! Annyit tudok, hogy férfi, eléggé fiatal. Ha jól emlékszem Mrs. Choi valamilyen Parkot mondott, de nem biztos. És azt is szóvátette, hogy mivel van már Mr. Park a suliba, így az új tesitanárnak választania kell valami megkülönböztetőnevet. Várj! Most beugrott! Mrs. Choi azt mondta, hogy Park Jaebeom a neve.
- Ezek szerint nem tudunk valami sokat róla. Mindenesetre az talán a legkevésbé szimpatikus benne, hogy fiatal. Én jobban örülnék neki, ha egy vén kecskét kapnánk.
- Szerintem egészen jól járunk azzal, hogy fiatal. És mégha helyes is lenne..! Gondolj csak bele! - álmodozott.
"Nem is tudom... Egyenlőre inkább nem mondok semmit."
Az iskola felé vezető út további része csendben telt. Jiyeon boldogan nézelődött, én pedig azon agyaltam, hogy hogyan fogok magyarázkodni Mrs. Choinak. Már arra sem volt esélyem, hogy Chanyeolra támaszkodjak, és ez megrémített.
- Hyeri..! Vigyázz, mert mindjárt nekimész egy... - kiáltott hirtelen Jiyeon, de sajnos elkésett.
- ... lámpaoszlopnak - suttogta az utolsó szót, és a egyből mellém guggolt, hogy segítsen.
A homlokomat tapogatva, kissé ijedten ültem a földön. Szerencsére a szemüvegem nem volt rajtam, de a homlokom bizonyára megsérült.
- Szerencsére nem lett nagy baj. De a homlokod be fog lilulni! - mondta Jiyeon, és elkezdte nyomkodni a homlokom.
"Ilyen az én szerencsém..."
- Hagyd békén! Fáj! - rántottam le a kezét rólam.
- Jól van! Jól van! Ne legyél ilyen! Amúgy meg itt vagyunk! A sarkon ott a suli.
Egy mély sóhajt hallattam, majd hagytam a lánynak, hogy felhúzzon.
Jiyeonnal továbbmentünk, mintha nem történt volna semmi. Már éppen fordultunk volna be az iskola kapuján, amikor a mobilom megcsörrent.
"Egy új üzenet."
Feladó: Chanyeol
Üzenet: Most kezdődött el a második óra. Ahogy láttam, még nem értél be. Jobban jártál volna, ha velem jössz, de te tudod... Ez nem is lényeges. Csak azért pazarolom rád az időmet, hogy elmondjam, hogy suli után várlak a kapunál. Nem fogsz meglógni! Beszélnünk kell! Értve?
"Pff... Ekkora szemetet! Még a programomat is megszabja..!"
Igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire felhúzott Chanyeol ezzel az üzenetével, de sajnos Jiyeon átlátott a színjátékomon.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Semmi - igyekeztem kedvesen válaszolni.
- Nagyon rossz színész vagy. Na, ki vele!
Nem szóltam semmit, csak a kezébe nyomtam a mobilom. Egy szó nélkül végigolvasta, és csupán egy szóval illette:
- Szívás!
"Milyen "kedves"..."
Többet nem is szóltunk egymáshoz, mert beértünk az iskolába. Bent síri csend volt. A portás - szokásához híven - a helyén szunyókált, így mi gond nélkül be tudtunk osonni.
Sebesen az osztályhoz siettünk, és miután Jiyeon kopogott, és belépett az ajtón, én is követtem a példáját. Mikor beértünk, hirtelen megrémültem. Az osztályban ugyanis éppen apu tartott órát, aki szentül hitte, hogy én jóval becsengetés előtt elindultam otthonról az iskolába.
- Jónapot Mr. Kim! - hajolt meg Jiyeon.
Esetlenül én is meghajoltam, de a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, és képtelen voltam megszólalni.
- Merre jártatok? - vont minket kérdőre apu.
- Én fogorvosnál voltam - vágta rá Jiyeon, és egy igazolással a kezében a tanári asztalhoz ballagott.
- Rendben Miss Park. Magával végeztem. És Lee Hyeri merre járt? - nézett felém.
- Ő velem jött! - szólalt meg hirtelen Jiyeon. - Nagyon félek a fogorvostól. A szüleim nem voltak otthon, és nagyon féltem volna egyedül menni, ezért kértem meg Hyerit, hogy jöjjön velem.
- Értem. De mondja, Miss Park! Maga szerint Miss Lee nem tudta volna ezt magától elmondani? - nézett a lányra szúrós szemekkel a matektanár.
"Persze, hogy nem! Ez eszembe sem jutott volna."
Nem szerettem, mikor apu úgy viselkedik velem, mintha nem is lenne köztünk semmilyen viszony. Ha nem lenne az apám, akkor biztos, hogy nem tartozna a kedvenc tanáraim közé.
- De, ha már Hyeri elkísérte önt, akkor miért nem hozott ő is igazolást? - vont kérdőre minket a férfi.
- Elhagytuk az ő igazolását! - vágta rá szemrebbenés nélkül Jiyeon.
- Na, én ezzel úgy gondolom, hogy nem foglalkozok. Szünetben tessék megbeszélni az osztályfőnökkel, most pedig foglaljanak helyet, tovább kell mennünk az anyaggal!
Magamban hálát adtam apunak, hogy nem húzott minket tovább, de jól tudtam, hogy otthon még hosszasan el fogunk beszélgetni a dolgokról.
Jiyeonnal a helyünkre mentünk, és konkrétan beestünk a padunkba.
Előkapartam a táskából a felszerelésemet, és próbáltam az órára figyelni. Nem igazán ment. Túlságosan lefoglalt a félelem. Féltem attól, hogy Mrs. Choi mit fog szólni a "lógásomhoz", féltem Chanyeoltól, hogy mit fog még kitalálni nekem, féltem az új tesitanártól, és féltem az egész tanévtől.
Egyszer csak egy enyhe szúrást éreztem a jobb oldalamon. Mikor odakaptam a tekintetem, észrevettem, hogy Baekhyun egy cetlit tart felém. Gyorsan kikaptam a kezéből, és elolvastam.
Hol voltál igazából? B.
A kérdés olvasása közben elgondolkoztam, hogy vajon mit is írhatnék vissza, és végül amellett döntöttem, hogy az igazat írom.
Chanyeolnál H.
Lopva visszanyújtottam a papírt, mire a fiú izgatottan kikapta a kezemből. Szorgosan körmölt, és visszanyújtotta nekem.
Mondtam, hogy ne is találkozz vele! Mégis mit csináltatok?! B.
Én tényleg hallgatni akartam rád, de azt hittem, hogy hülyéskedsz... H.
Mit csináltatok?! B.
Semmi különöset. Berágott rám, és most az a célja, hogy megkeserítse az életem. Egy hétig viszont azt kell tennem, amit mond. Jól csőbe húzott... H.
Én előre szóltam! De most ezt az egy hetet át kell valahogy vészelned. Sajnálom! B.
Meglesz, ne aggódj! De sajnos suli után is találkoznom kell vele... H.
Kár... Pedig most akartam megkérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem sétálni, de ezek szerint nem is jöhetnél. B.
Mikor ezt az üzenetet olvastam, úgy éreztem, hogy a szívem összeszorul. Olyan szívesen mentem volna el Baekhyunnal. Valahogyan egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy kezdek beleszeretni Baekhuynba, de nem nagyon nagyok tisztába az érzéseimmel. Legalábbis, egyenlőre még nem.
Pedig olyan szívesen mennék! Akkor majd máskor. H.
Feltéve, ha túléled a Mrs. Choival való beszélgetést. B.
Amikor megláttam a sorait, egyből megrémültem. Mrs. Choit ki is vertem a fejemből, pedig még egy ordítozós beszélgetés vár még rám...
Áhh! Tényleg, még vele is kell találkoznom. Nagyon be volt rágva rám? H.
Igen... B.
Legszívesebben többet is kérdeztem volna Baekhyuntól, de a csengő közbeszólt. Apu feladta a házi feladatot, és kiment a teremből.
Mikor láttam, hogy Baekhyun az ajtó felé veszi az irányt, és kiballag a teremből, kisség csalódottan Jiyeonhoz mentem:
- Milyen óránk lesz?
- Tesi! - vágta rá boldogan.
- Jaj, de "örülök"... - sóhajtottam.
"És jön egy óra egy újabb tanárral, akivel megutáltathatom magam..."
Esetlenül én is meghajoltam, de a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, és képtelen voltam megszólalni.
- Merre jártatok? - vont minket kérdőre apu.
- Én fogorvosnál voltam - vágta rá Jiyeon, és egy igazolással a kezében a tanári asztalhoz ballagott.
- Rendben Miss Park. Magával végeztem. És Lee Hyeri merre járt? - nézett felém.
- Ő velem jött! - szólalt meg hirtelen Jiyeon. - Nagyon félek a fogorvostól. A szüleim nem voltak otthon, és nagyon féltem volna egyedül menni, ezért kértem meg Hyerit, hogy jöjjön velem.
- Értem. De mondja, Miss Park! Maga szerint Miss Lee nem tudta volna ezt magától elmondani? - nézett a lányra szúrós szemekkel a matektanár.
"Persze, hogy nem! Ez eszembe sem jutott volna."
Nem szerettem, mikor apu úgy viselkedik velem, mintha nem is lenne köztünk semmilyen viszony. Ha nem lenne az apám, akkor biztos, hogy nem tartozna a kedvenc tanáraim közé.
- De, ha már Hyeri elkísérte önt, akkor miért nem hozott ő is igazolást? - vont kérdőre minket a férfi.
- Elhagytuk az ő igazolását! - vágta rá szemrebbenés nélkül Jiyeon.
- Na, én ezzel úgy gondolom, hogy nem foglalkozok. Szünetben tessék megbeszélni az osztályfőnökkel, most pedig foglaljanak helyet, tovább kell mennünk az anyaggal!
Magamban hálát adtam apunak, hogy nem húzott minket tovább, de jól tudtam, hogy otthon még hosszasan el fogunk beszélgetni a dolgokról.
Jiyeonnal a helyünkre mentünk, és konkrétan beestünk a padunkba.
Előkapartam a táskából a felszerelésemet, és próbáltam az órára figyelni. Nem igazán ment. Túlságosan lefoglalt a félelem. Féltem attól, hogy Mrs. Choi mit fog szólni a "lógásomhoz", féltem Chanyeoltól, hogy mit fog még kitalálni nekem, féltem az új tesitanártól, és féltem az egész tanévtől.
Egyszer csak egy enyhe szúrást éreztem a jobb oldalamon. Mikor odakaptam a tekintetem, észrevettem, hogy Baekhyun egy cetlit tart felém. Gyorsan kikaptam a kezéből, és elolvastam.
Hol voltál igazából? B.
A kérdés olvasása közben elgondolkoztam, hogy vajon mit is írhatnék vissza, és végül amellett döntöttem, hogy az igazat írom.
Chanyeolnál H.
Lopva visszanyújtottam a papírt, mire a fiú izgatottan kikapta a kezemből. Szorgosan körmölt, és visszanyújtotta nekem.
Mondtam, hogy ne is találkozz vele! Mégis mit csináltatok?! B.
Én tényleg hallgatni akartam rád, de azt hittem, hogy hülyéskedsz... H.
Mit csináltatok?! B.
Semmi különöset. Berágott rám, és most az a célja, hogy megkeserítse az életem. Egy hétig viszont azt kell tennem, amit mond. Jól csőbe húzott... H.
Én előre szóltam! De most ezt az egy hetet át kell valahogy vészelned. Sajnálom! B.
Meglesz, ne aggódj! De sajnos suli után is találkoznom kell vele... H.
Kár... Pedig most akartam megkérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem sétálni, de ezek szerint nem is jöhetnél. B.
Mikor ezt az üzenetet olvastam, úgy éreztem, hogy a szívem összeszorul. Olyan szívesen mentem volna el Baekhyunnal. Valahogyan egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy kezdek beleszeretni Baekhuynba, de nem nagyon nagyok tisztába az érzéseimmel. Legalábbis, egyenlőre még nem.
Pedig olyan szívesen mennék! Akkor majd máskor. H.
Feltéve, ha túléled a Mrs. Choival való beszélgetést. B.
Amikor megláttam a sorait, egyből megrémültem. Mrs. Choit ki is vertem a fejemből, pedig még egy ordítozós beszélgetés vár még rám...
Áhh! Tényleg, még vele is kell találkoznom. Nagyon be volt rágva rám? H.
Igen... B.
Legszívesebben többet is kérdeztem volna Baekhyuntól, de a csengő közbeszólt. Apu feladta a házi feladatot, és kiment a teremből.
Mikor láttam, hogy Baekhyun az ajtó felé veszi az irányt, és kiballag a teremből, kisség csalódottan Jiyeonhoz mentem:
- Milyen óránk lesz?
- Tesi! - vágta rá boldogan.
- Jaj, de "örülök"... - sóhajtottam.
"És jön egy óra egy újabb tanárral, akivel megutáltathatom magam..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése