3. fejezet

Szeptember 2. 
Kedd

  Már vagy tíz perce becsengettek, én pedig még mindig öltöztem. Jobban mondva, már csak a cipőt kellett a lábamra húzom, de ezt a tevékenységemet nem tudtam befejezni, mert Jiyeon kirángatott az öltözőből.
  Mikor odamentünk a többi lányhoz, furcsa szorongás lett úrrá rajtam. Ennek talán a legfőbb oka az lehetett, hogy a mi osztályunkba mindössze három lány járt, és a másik osztály tíz lányával kellett tesiznünk. És én nem rajongtam túlságosan azoknak a libáknak a társaságáért, de, ha a sors velük hozott össze, akkor nincs mit tennem. 
  A többiek csordaszerűen vonultak be a tornaterem egyik felébe. A másik felét egy nagy piros függönnyel választották el, és ott a fiúk órája zajlott. 
 - Hű, ez a tanár nem semmi! - súgta oda nekem Jiyeon.
Nekem pedig akkor jutott eszembe, hogy még rá se pillantottam az új tanárunkra. De akárhogyan ugráltam nem láttam. Egyrészt azért, mert előttem tizenegy másik lány tolakodott, és semmiképpen nem engedtek volna előre, másrészt pedig az új tesitanárom egy törpe volt. 
  Mindenki leült a földre, és igazából akkor láttam meg a férfit. Akaratlanul is alig hallhatóan felnevettem.
 - Mi olyan vicces? - nézett rám értetlenül Jiyeon.
 - Ez az ember majdnem akkora, mint én.
 - Istenem! Te egyből a magasságát nézed? Nem látod, hogy ez az ember egy kész Adonisz? 
 - A magassága elrontja az összképet - húztam el a szám. 
  Hangosan nem mondtam ki, de valamilyen szinten tényleg jól nézett ki az új tanárunk. Igaz, a melegítő miatt nem láthattunk túl sokat a felsőtestéből, de az alkata is azt sugallta, hogy nem egy fogpiszkálóval van dolgunk. A kézfejét egy tetoválás díszítette, és volt egy olyan érzésem, hogy nem csak ott van rajta. Az orrában egy kis ékkő csillogott, és az egész férfi egyáltalán hasonlított egy vérbeli koreaira.
 - Üdvözlök mindenkit! - kezdett bele a mondandójába. - Park Jaebeom vagyok, vagy röviden Jay Park, de Mr. Park helyett kérlek, hívjatok csak Jay Tanár Úrnak.
 - A Jay bá' nem jó? - kiáltott be Jiyeon, és közben őrült módjára tellegetett.
"Miért kell pont Jiyeon mellett ülnöm? Most... Engem ugye nem néznek fogyatékosnak?"
 - Ööö, ha akarsz akkor hívhatsz úgy is... - mondta a tanár, és látszott rajta, hogy nagyon zavarba jött.
  Magamban végigmosolyogtam a jelenetet. Jiyeon furcsa. Nem is kicsit, de pont ez az ami izgalmassá teszi. Egyszerűen olyan a természete, hogy semmit nem vesz komolyan, de minden érdekli. Szereti áthágni a korlátokat, és végignevetni az életet. És akárhogy is vesszük, kevés ilyen ember van.
 - Hol is tartottam..? - vakarta meg idegesen a tarkóját Jay Tanár Úr. - Ja, megvan! Szóval, Amerikából jöttem, egy-két nyelvhelyességi hibát el szoktam követni, de ezt kérlek nézzétek el nekem. Mivel még nem ismerlek titeket, minél előbb azon leszek, hogy megismerjem a képességeiteket. Neveket egyenlőre nem tudok, és kérlek titeket, hogy segítsetek minél előbb megtanulni őket. A mai órára is csak annyit terveztem, hogy a neveiteket próbálom memorizálni. Rendben?
"Akkor minek kellett átöltöznünk? Aish!"
 - Téged ott! Vigyori Kisasszony mellett, hogy hívnak? - bökött felém. 
 - Kim Hyunmi - vágtam rá gondolkodás nélkül.
Jiyeon kidülledt szemekkel meredt rám, és alig tudott megszólalni.
 - Eddig miért nem mondtad, hogy nem Lee Hyeri a neved? - kérdezte értetlenül.
 - Jaj, te! Soha nem volt Kim Hyunmi a nevem! Csak ki akartam tolni a tanárral. És ahogy látom bevette - suttogtam mosolyogva.
  Jay bá' már rég a sokadik lány nevét kérdezte meg, és fel sem tűnt neki, hogy nem vagyok a névsorban. Persze, a többi lány nem is tudta a nevemet, így nekik sem tűnt fel, hogy csak átvágtam a tanárt. 
  Az óra hamar eltelt. Jiyeonnal végigbeszéltük az egészet, és a legjobb az volt, hogy az újdonsült tanárunknak fel sem tűnt.
  Miután bevonultunk az öltözőbe, a kedvem az egekbe szökött. Jiyeon remek társaság volt. Imádott beszélni, pont, mint én. Együtt soha nem fogytunk ki a beszédtémából, és öltözés közben is végig nevetgéltünk. 
  Egy hirtelen pillanatban azonban mindenki felsikított. Jiyeonnal ijedten az ajtóra kaptuk a tekintetünket, ahol ott állt Jay bá'. Annyira ledöbbentem, hogy sikításra nem telt tőlem, de a levetett pólómat azonnal magam elé kaptam.
 - Kim Hyunmi, miután felöltözött, jöjjön a tanáriba! - fordult felém, és miután ezt elmondta, sarkon fordult, és kiment.
 - Csak nekem van olyan érzésem, hogy ez a tanár pedofil? - hajoltam oda Jiyeonhoz.
 - Szerintem inkább csak perverz... És pont neki adtak lány osztályt!
 - Ilyen a mi szerencsénk - sóhajtottam, és nekiálltam öltözni.
  Miután a tőlem telhető leggyorsabban felöltöztem, a tanári felé vettem az irányt.
  Gőzöm nem volt róla, hogy Jay bá' miért hívott be, de nagyon remélem, hogy semmi nagyszabású terve nincs velem.
 - Jónapot! - hajoltam meg, miután beléptem a tanáriba, ahol egyedül egy tanár gubbasztott. Méghozzá az enyém.
 - Szia, Hyeri! Foglalj helyet! - mutatott a mellette lévő székre.
"M-mégis honnan tudja a nevem?"
 - Miért ilyen rémült? - kérdezte.
 - H-honnan tudja a nevem? 
 - Ugye nem hitte azt, hogy őrült vagyok? Csak kiszúrtam, hogy a névsorban nincs egy Kim Hyunmi sem! Azért akartam beszélni magával, mert láttam, hogy Vigyori Kisasszonnyal elkülönültek az órán. Tudom, hogy ez csak tesióra, de itt is meg van a rend! És nekem vannak követelményeim! Miss Lee, mostantól legyen aktív az órámon! Értette? Tudja, az első benyomás nagyon fontos. És maga volt az első, akit már most nem kimondottan kedvelek. Ha azt akarja, hogy változzon a véleményem, akkor tegyen érte! - mondta, és végig komolyan a szemembe nézett.
  Úgy éreztem, hogy lyukat éget a szemeimbe. Nagyon szégyelltem magam. És, mint kiderült, Jay bá' koránt sem olyan nyámnyila, mint hittem.
"Egész órán figyelt, én meg azt hittem, hogy fel sem tűnt neki..."
  Zavartan ültem a tanárom melletti széken, és alig vártam, hogy szabaduljak. Jay bá' közelében nagyon kellemetlenül éreztem magam, és ez az érzés még csak fokozódott akkor, mikor észrevettem egy jókora dudort a tanárom nadrágján.
"T-te jó ég! Ez fel van izgulva?! Valaki vigyen ki innen!!!"
  Akkor tudatosult bennem, hogy az új tanárom nem más, mint egy perverz őrült. Ahogy rámnézett, ahogy hozzámszólt... Minden cselekedetéből éreztem, hogy kíván engem, és ettől valamiféle szorongás fogott el.
  Szerencsémre a csengő megszólalt. Én pedig esetlenül feltápászkodtam a székről, és kihátráltam. Mikor az ajtót majdnem teljesen becsuktam, még hallottam, hogy halkan utánam szól:
 - Egyszer még az enyém leszel, Lee Hyeri!
  Összerezzentem. Próbáltam elhitetni magammal, hogy rosszul hallottam, de túl nyilvánvaló volt, hogy Jay bá' tényleg azt mondta, mint amit hallottam. 

  Az órák gyorsan repültek el. Akárhogy is próbáltam figyelni, egyszerűen nem ment. Nem tudtam kiverni a fejemből Chanyeolt, Baekhyunt, Jay Tanár Urat és Mrs. Choit. 
  Igaz, Mrs. Kiosztom-a-diákokat Choival nem sikerült rendeznem a dolgokat. Két szünetben is bejött, de én gyorsan behúzódtam az osztályban lévő kis szekrénybe. Semmi kedvem nem volt beszélni vele. Éppen elég bajom volt. Ott volt a nyakamon egy perverz tesitanár, egy titokzatos báty, egy magyarázatra váró apa és persze Chanyeol. 
  Miután a tanórák befejeződtek, eszembe jutott, hogy még Chanyeollal beszélnem kell. 
  Fancsali képpel indultam el a porta felé, és közben azon morfondíroztam, hogy hogyan lóghatnék meg Chanyeol karmai közül csak egy kis időre is. Miközben a gondolataim ezrei jártak a fejemben, észre se vettem, hogy Baekhyun mellém szegődött.
 - Hát te? Hogy-hogy csatlakoztál hozzám? - néztem rá csodálkozva.
 - Csak gondoltam, kikísérlek - vonta meg a vállát.
 - Köszönöm! - mosolyogtam hálásan.
 - Mégis mit? - nevetett aranyosan, mire nekem egy nagyot dobbant a szívem.
  Nem tudtam megszólalni. Egyszerűen elveszem a fiú vidám tekintetében. Abban a pillanatban éreztem először úgy, hogy szerelmes vagyok. Azt akartam, hogy Baekhyun velem legyen. Hogy megnevettessen, hogy megöleljen, hogy megcsókoljon... Talán túlságosan is akartam. És ami a legjobban megrémített, hogy addig szinte semmit nem éreztem Baekhyun iránt, de ebben az eltelt két napban kezdett egyre jobban felé húzni a szívem.
  Baekhyun pár percre elfelejtette velem, hogy tulajdonképpen még egy egész délután hátravan a napomból Chanyeol társaságában. Mikor kiértünk az iskola ajtaján, a szemem egyből megakadt a kapuban ácsorgó Chanyeolon, akinek láttán a gyomrom görcsbe szorult. Nem tudtam, hogy mire számítsak, de féltem attól, hogy a fiú nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy reggel magára hagytam.
 - Chanyeol már ott vár téged! Akkor én megyek! Szia! - köszönt el Baekhyun, és egy bíztató mosolyt küldött felém.
  Enyhén remegő lábakkal odasétáltam Chanyeolhoz. A fejemet lehorgasztottam, és hozzá se szóltam.
 - Már éppen ideje, hogy ideértél! Kezdtem azt hinni, hogy ki se jössz a suliból - jegyezte meg csípősen. - Na, mi lesz? Már beszélni sem tudsz?
 - D-de... Amúgy miről akartál beszélni velem? - kérdeztem félve. 
 - Majd rá fogsz jönni! - kezdett bele a mondandójába, és zsebre vágta a kezét. - Először is, gyere velem haza! 
"M-mi? Oda ahol az a dög van?! Nem akarom!"
  Legszívesebben hazarohantam volna. Nem akartam Chanyeolhoz menni. Otthon akartam lenni. Igazából nem is értem, hogy miért tartózkodtam annyira Chanyeoltól, de a reggeli cselekedetei óta elkezdtem félni tőle. 
 - Jössz már? - hallottam a fiú hangját, és gyorsan felé kaptam a tekintetem.
Chanyeol türelmetlenül ácsorgott pár méterrel arrébb, és kezeivel intett felém, hogy menjek. Leszegett fejjel odaballagtam hozzá, és mikor megindult, én is vele tartottam. Nem néztem Chanyeolra, de néha mégis oldalra sandítottam, hogy megnézzem, hogy a fiú még mindig mellettem van-e. 
  Az idő csigalassúsággal telt. Mikor végre megérkeztünk Chanyeolék házához, hálát adtam magamban. 
  Chanyeol kinyitotta az ajtót, és lazán besétált előttem.
"Micsoda úriember..."
  Miután esetlenül becsoszogtam az előszobába, a fiú becsapta az ajtót, és felém fordult:
 - Hyeri, te félsz tőlem?
 - N-nem! - vágtam rá, de nem voltam eléggé meggyőző.
 - Hazudj csak..! De jól is teszed, hogy félsz tőlem. Igaz, nem te vagy az egyetlen, szóval ne érezd emiatt rosszul magad - mondta megvetően, és közben ördögien elvigyorodott.
 - Hah, ugye nem gondolod komolyan, hogy félek tőled? - csattantam fel hirtelen.
  Nem tudtam, hogy miért tettem. Eszem ágában nem volt kimondani a gondolatomat, de nem tudtam magamban tartani. Persze, miután kimondtam, meg is bántam.
 - Te felemelted a hangod velem szemben? - fintorodott el.
 - É-én nem akartam... - dadogtam lehajtott fejjel.
 - Hyeri... Olyan makacs és önfejű vagy. Rád férne egy kis nevelés..!
 - E-ezzel m-mit akarsz mondani?
 - Majd én megnevellek, ne aggódj! - vigyorodott el önelégülten.
Szavai hallatán úgy éreztem, hogy  vér megfagy az ereimben. Nem tudtam, hogy hogyan értette, amit mondott, de bele se mertem gondolni, hogy mit érthetett az alatt, hogy "megnevel".
  Arra eszméltem fel, hogy a fiú közeledik felém. Két tenyerét a vállaimra helyezte, majd elkezdett a fal felé nyomni. Nem is volt idén lesöpörni magamról a kezeit. Éreztem, hogy a hátam a hideg halnak préselődik. Chanyeol erősen tartott, így esélyem sem volt szabadulni.
 - Hyeri! Nézz a szemembe! - parancsolt rám fagyos hanggal.
Félve eleget tettem a kérésének, és rápillantottam. Szép szemei voltak, nem is tagadhatom, viszont a rideg tekintete megrémisztett.
 - Miért mentél el reggel? - kérdezte.
 - Mert... Ideges voltam...
 - Ugyan mire? Mondd el, hogy mivel húztalak fel! - mondta, és én magamban hálát adtam az égnek, hogy Chanyeol a tekintetével nem tudott ölni, mert, ha tudott volna, akkor én már nem éltem volna.
 - Nem tudom... - sóhajtottam.
 - Akkor többet ne tegyél ilyet! Hyeri... most egy hétig velem leszel. Nem húzhatod fel magad minden tettemen!
 - De olyan kiakasztó, hogy nem tudok kiigazodni rajtad! Egyik pillanatban ilyen vagy, a másikban olyan. És sajnos az a gyakoribb, hogy nem vagy kedves! Már kezdem érteni, hogy miért tartanak tőled úgy a többiek! - fakadtam ki.
 - Hidd el, nem vagyok rossz ember. Csak senki nem ismeri, hogy milyen vagyok igazából.
 - De én az igazi énedet akarom megismerni - mondtam ki nyugodt hangon.
 - Azért tenned is kell! Úgy, hogy folyton ellenkezel, és neked semmi nem jó, nagyon nehéz bírni veled. Ha jó leszel, akkor ígérem, hogy megismerheted az igazi Chanyeolt - mondta, és hangja lényegesen megenyhült.
"Lehet, hogy nem veszi észre, de most is kedves lett velem... Észre sem veszi, hogy mikor adja saját magát!"
 - És, ha nem leszek jó akkor mi lesz? - kérdeztem.
 - Akkor tenni fogok róla, hogy a hétvégére idegroncs legyél.
"Milyen kedves..."
 - Amúgy... akarsz még valamit, vagy mehetek?
 - Azt akarom, hogy pár napig velem lakjál!
  Szavai hallatán lesokkoltam. Reménykedtem benne, hogy csak rosszul hallottam, de sajnos arra kellett rájönnöm, hogy a hallásommal semmi gond nincsen. 
 - E-ezt, hogy érted? - kérdeztem értetlenül.
 - Pár napig költözz hozzám!
 - De ezt mégis, hogyan intézzem el? Szerinted a szüleim elengednének hozzád? - kérdeztem gúnyosan.
 - Az engem nem érdekel, hogy hogyan oldod meg! Az a lényeg, hogy az elkövetkező napokat itt kell töltened! Világos? 
  Nem akartam. Irtóztam a gondolattól is, hogy Chanyeollal éljek pár napig. De sajnos eszembe jutott, hogy a fiú minden szavát teljesítenem kell. Nem láttam jobb megoldást. Kénytelen voltam eleget tenni a kérésének.
 - Jó... Akkor hazamegyek, és holnap reggel jövök cuccostól. Az úgy megfelel? - kérdeztem, és hangom tele volt csalódottsággal.
 - Rendben. Akkor holnap várlak! - mondta, és az ajtóhoz kísért. 
  Kinyitotta nekem a szabadság kapuját, én pedig rekordszerű gyorsasággal száguldottam ki a házból. Nem hittem el, hogy belementem! Már az elején, amikor a egyezséget kötöttünk, ellenkeznem kellett volna. 
"Most már nincs visszaút. Csak pár nap... Ki fogom bírni! Remélem..."