13. fejezet [Part 1]

Szeptember 8.
Hétfő

A vasárnap gyorsan eltelt. Egész nap az előző hét elmaradt megtanulnivalóival tömtem a fejem. Chanyeollal pedig csak telefonon tartottam a kapcsolatot. Jiyeon is felkeresett, de anyu finomkodva elküldte, mondván, hogy nekem most egyedül kell tanulnom. Nem csoda, hogy hétfőre teljesen kimerültem. 
Reggel a szokásos zombis beütésű arccal ébredtem. Gikwang vasárnap elment Daeguba, így egyedül az enyém volt az egész szoba. Kicsit hiányzott is, hogy nem volt aki belekössön a különleges készülődési módomba, ami abból állt, hogy fogkefével a számban, kómás fejjel ráncigáltam magamra az iskolai egyenruhámat. Közeben egyszer-kétszer állva bealudtam, de a fogkefétől fuldoklani kezdtem, és mikor szembesültem azzal, hogy hamarosan becsengetnek, rekordszerű gyorsasággal álltam neki a további teendőimnek. Miután mindennel végeztem, gyorsan elbúcsúztam a konyhában dolgozó anyámtól, majd rohantam is a metróra. Apunak becsengetés előtt fél órával be kellett mennie, nekem pedig semmi kedvem nem volt vele menni. Mondjuk, lehet, hogy jobban jártam volna, mert így lélekszakadva rohantam iskolába, és így is a portás jó szívén múlt, hogy beengedett, és még sikeresen beértem apu előtt az osztályba. Utánam egyből betoppant ő is. Csak azt reméltem, hogy nem látta, hogy közvetlenül előtte mentem be... 
 - Jó reggelt gyerekek! - köszönt, majd helyet foglalt a tanáriasztalnál. 
Legnagyobb meglepetésünkre azonban apu nem is kezdhetett bele az anyagba, mert nyílt az ajtó, és az igazgatónő lépett be rajta. Ahogy elnéztem, nem csak én voltam tanácstalan. Velem együtt a többiek is éppen olyan meglepetten meredtek az ajtóra.
 - Elnézést kérek Mr. Kim, hogy zavarom az óráját, de Mrs. Choinak órája van, így engem illet az a megtiszteltetés, hogy bemutassam az osztály két új tanulóját - mondta az igazgatónő, és egy hatalmas műmosolyt erőltetett az arcára.
Akkor ugrott be, hogy Chanyeol már mondta, hogy az osztályunk két taggal gyarapszik, de nekem teljesen kiment a fejemből. De én még mindig nem voltam úgy meglepve, mint a többiek. Meg is értettem őket. Végül is, ki az a marha, aki a második héten jön iskolába? Most komolyan! Magyarázza már el valaki..! Mondjuk, mikor a két újonc belépett az ajtón, eléggé meglepődtem. Két fiú volt. Az egyikőjüknek hosszú, barna haja volt és a frufruja a szemébe lógott. Leginkább egy pulira emlékeztetett, és alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, mikor először megpillantottam. Mikor jobban szemügyre vettem, a csukóján egy szegecses, fekete bőrkarkötőt fedeztem fel. Az egész fiú furcsa volt. Más volt, mint a többiek. A másiknak meg túlságosan rövid, fekete haja volt. Rajta nem volt semmi érdekes, de le mertem volna fogadni, hogyha nem egyenruhát kellett volna felvennie, eléggé megbotránkoztató öltözéket viselne. 
 - Most megkérnélek titeket, hogy mutatkozzatok be! - fordult az igazgatónő a fiúkhoz.
 - Ja, okés - vont vállat a rövid hajú. - Kim Taejoo vagyok. Még kell valamit mondani? - nézett az igazgatónőre, aki csak megforgatta a szemét, és legyintett.
 - Én pedig Moon Jaehyun vagyok - hajolt meg a hosszú hajú.
Az igazgatónő távozott, és átadta a terepet apunak. Látszott rajta, hogy a legnagyobb vágya, hogy elhagyhassa az osztálytermet, és visszarobogjon a csendes irodájába. Apu pedig egyből a terem végében lévő két padhoz küldte a két fiút. Mikor a rövidebb hajú elhaladt mellettem, nem tudtam levenni a szemem róla. Túlságosan furcsa volt az egész lénye, de nem tudtam, hogy miért. Mikor helyet foglalt mögöttem, erősen szorongani kezdtem, és alig vártam, hogy vége legyen az órának, és Jiyeon padjához meneküljek. Igaz, Jiyeon mögött meg a pulis beütésű fiú ült, de neki legalább nem látszottak a szemeit. 
Az óra további részében megpróbáltam odafigyelni kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor megszólalt a csengő éles, csörömpölő hangja, egy nagy kő esett le a szívemről. Tekintetemmel azonnal Jiyeont kezdtem kutatni, de már nem ült a helyén. 
"Itt hagyott volna? Na, ne! Nem akarok egyedül itt maradni..."
Nem jutott jobb eszembe, tekintetemmel egyből Baekhyunt kezdtem el keresni. Még mindig a szomszédos padban ült, és amint ránéztem, a tekintetünk összetalálkozott. Hirtelen vegyes érzések kezdtek keveredni bennem. Akartam is Baekhyunnal lenni, de valami mégis visszatartott. Nem mertem a szemébe mondani, hogy fordult a kocka, és már nem ő áll hozzám közelebb. De azokban a pillanatokban mindennél jobban szabadulni akartam a mögöttem ülő új fiú pillantásaitól, így erőt vettem magamon, és Baekhyunhoz ballagtam. Ő pedig érkezésemkor széles mosolyra húzta ajkait, felállt, és átadta a helyét nekem.
 - Áh, ne fáradj! Maradj csak ott, ez a te helyed - mondta szégyellősen, de a fiú úgy döntött, hogyha én állok, akkor ő is állni fog.
 - Na, és miújság? - kérdezte kedvesen.
 - Oh, hát semmi különös - füllentettem. - És ma nagyszünetben megyünk az igazgatásra.
 - Már hallottam hírét. Én is megyek - vigyorgott rám, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. - És még régebben küldtem neked pár üzenetet. És... izé... miért nem válaszoltál rájuk?
Egy pillanatra elgondolkoztam, és beugrott, hogy nemrég Chanyeol kitörölte a Baekhyuntól kapott SMS-eimet. Viszont nem tudtam, hogy ezt elmondjam-e Baekhyunnak. Végül úgy döntöttem, hogy nem vállalom magamra a feleőséget. Chanyeol törölte az üzeneteimet, én nem tehettem róla. Vagyis... Jó, ha nem hagytam volna elől a mobilom, akkor nem történt volna mindez, de inkább nem agyaltam ezen sokat.
 - Tudod... nem tudtam megnézni őket. Chanyeol kitörölte, mielőtt megnézhettem volna - ismertem be.
 - Mit csinált? De... Miért? - értetlenkedett.
 - Nem tetszett neki. Azt mondta, hogy túl "nyálas", és kitörölte egytől egyig. 
 - És te ezt szó nélkül hagytad? - mérgelődött. - Ezek privát dolgok, semmi köze ahhoz, hogy kivel mit SMS-ezel.
 - Hidd el, kiakadtam. De aztán beletörődtem - vontam meg a vállam.
 - Oké, nem számít. De már hétfő van. Akkor már nem ugráltathat, igaz? - kérdezte.
Nyeltem egy nagyot. Nem akartam átverni Baekhyunt. Beláttam, hogy tudnia kell róla, hogy helyette Chanyeolt választottam. Egyedül csak az tartott vissza, hogy mikor Baekhyun közelében voltam, a szívem egyre szaporábban vert, és elöntött e melegség. De mikor Chanyeollal voltam, ugyanez történt. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, viszont Baekhyun kis visszahúzódó, Chanyeol pedig nyíltan minden érzelmét a szemembe mondja. Ez nálam pedig egy pluszpont Chanyeolnak.
 - Igen, már nem ugráltathat... De szeretném, hogy tudd, hogy én... szóval szeretem Chanyeolt - mondtam ki kínomban, és tekintetem leszegtem. 
 - M-mi? - kérdezte Baekhyun, aki nem igazán értette a mondottakat.
 - Aish, szóval az a nagy helyzet, hogy én mindkettőtöket szeretlek. És... Nem tudom, hogy mit csináljak!
 - Akkor elmondom. Menj Chanyeolhoz! - mondta komolyan, és arcomat maga felé fordította.
 - E-ezt komolyan mondtad? - értetlenkedtem.
 - Aha. Tudod, szeretem, ha meg lehet küzdeni egy lányért - mondta és elvigyorodott.
 - Akkor ez valami verseny? - kérdeztem, és nem igazán értetettem Baekhyun gondolkodásmódját. 
 - Igen. Menj csak Chanyeolhoz, én pedig mindent megteszek, hogy megszerezzelek. Rendben?
Tágra nyílt szemekkel meredtem Baekhyunra. Nagyon meglepett, amiket mondott, nem gondoltam volna, hogy Baekhyunnak ilyen eszébe jut. Igaz, nem is tartottam rossz ötletnek de akkor is meglepett a fiúnak ez az ötlete. Voltak kételyeim, és tudtam, hogy ezt a döntésemet még meg fogom bánni. Mégis valamilyen csoda folytán belementem. Az viszont már más dolog, hogy Chanyeol valószínűleg nem rajongana túlságosan ezért az ötletért. De neki egyenlőre nem kell tudnia erről.
 - Rendben - egyeztem bele.
Többet nem is tudtunk beszélni, mert a csengő megzavart minket. Visszaballagtam a helyemre. Lopva vetettem egy pillantást a mögöttem ülőre. A telefonján hallgatott zenét, de olyan hangerővel, hogy a fülhallgatón kívül is tisztán hallottam. Ezzel azonban nem törődtem, csak előszedtem a biosz cuccomat, és vártam, hogy Mrs. Han, a biosztanár betaláljon a terembe. Mrs. Hannak megvan az a különleges tulajdonsága, hogy mindig elfelejti, hogy merre van az osztálytermünk. Ezt a tulajdonságát pedig láthatólag senki nem bánja.
Unalmam űzésére elkezdtem rajzolgatni a füzetem borítójának a belső felére. Kemény negyed óra múlva Mrs. Han be is futott, én pedig becsuktam a füzetem. A tanárnő a megszokott módon kezdte az órát. Pár percig sűrűn bocsánatot kért a késésért, majd bele is kezdett a tananyagba. Őszintén szólva, nem nagyon érdekelt az, hogy Mrs. Han éppen mit magyaráz az emberi bőrről. Robot módjára jegyzeteltem, és vártam, hogy vége legyen az órának. Szerencsére Mrs. Han nem szándékozott sokáig maradni, és öt perccel kicsengetés előtt elhagyta az osztályt, mondván, hogy sietnie kell a büféhez, mert elkapkodják a melegszendvicset. Hiába, ez a tanár minden tanuló álma. Nem is csoda, hogy vele év végére csak a tananyag feléig jutunk el, de ezt senki nem bánja.
Tekintetemmel egyből Jiyeont kezdtem keresni, de ő már elhagyta az osztálytermet. Már Baekhyun is elment, mivel elmondása szerint neki is kell melegszendvics... Nem baj, egye csak.
Lopva hátra tekintettem, és megláttam az engem méregető Taejoot... Már, ha így hívják. Gyorsan el is kaptam róla a tekintetem, és frusztráltan a táskámban kezdtem kotorászni. Hirtelen azonban a mögöttem ülő egy erőset bökött a hátamba, mire összerezzentem. Kellemetlenül éreztem magam, mert tudtam, hogy azt akarja, hogy felé forduljak. És miután már többször is megbökött, egész testemmel megfordultam a széken, és szembe találtam magam a velem farkasszemet néző fiúval. Zavaromban tágra nyílt szemekkel néztem rá, ő pedig elvigyorodott, majd megtörte a köztünk lévő csendet:
 - Szia kiscsaj! Beszélgessünk! 
 - Sz-szia! L-lee Hyeri vagyok - nyögtem ki.
 - Nem baj, nekem kiscsaj leszel. Én Taejoo vagyok. És ne félj, még nem öltem embert - nevette el magát.
 - M-mi? Miből gondoltad, hogy gyilkosnak nézlek?
 - Mindenkinek ez az első reakciója. Már hozzászoktam. Hé, Jaehyun! Gyere már ide! - kiáltott a másik asztalnál ülő fiúnak.
A hosszú hajú fiú sóhajtott egyet, felállt, és lomha léptekkel megindult felénk. Mikor Taejoo padjához ért, nemes egyszerűséggel leült az asztal lapjára, és előkapott a zsebéből egy nyalókát, majd betolta a szájába.
 - Szállj már le! - kiáltott Taejoo az asztalnál ülő fiú a társára. - Nagyon rossz helyre ültél, haver!
 - Bocs. Akkor ülök a földre - vonta meg a vállát, és leült a terem műpadlójára.
 - Te miért nem vágatod le a hajad? - bukott ki belőlem, miközben a földön ülőt néztem.
 - Jaehyun nem szereti mutogatni az arcát - válaszolt Taejoo. - Az évek során már leszűrtük az emberek reakcióját rólunk, és jól tudjuk mindketten, hogy mindeninek kényelmesebb, ha Jaehyun haja eltakarja az arca nagyját.
 - Most úgy beszélsz, mintha világot jártatok volna - jegyeztem meg egy kis gúnnyal a hangomban. - Mi az, hogy "az emberek reakciói"? Ti mégis hány embert ismertek?
 - Hát... Tudod Jaehyunnal eddig a leghosszabb ideig egy évig voltunk egy iskolában. Ez a suli is csak egy a sok közül ahonnan kicsapnak minket. Nézd csak meg, jövőre már biztosan nem leszünk itt. Mondjuk előző tanévben kétszer csaptak ki minket. Egyszer két hónap után aztán a következő helyről pedig hét hónap után. Ha jól emlékszem... De a matektudásom soha nem volt fényes - nevette el magát. - De eddig csak kétszer buktam matekból. Jaehyun már négyszer. 
Furcsán kapkodtam a tekintetem a két fiú között. Egyre furcsábbak voltak nekem. És Jaehyun egyre szimpatikusabb volt a számomra. Ő legalább csendben volt, és neki legalább nem kellett néznem az ijesztő tekintetét.
 - Ti nagyon furcsák vagytok... - bukott ki belőlem, de egyből megbántam amit mondtam.
 - Ja, hát ezt már megszoktuk. De ezt szeretjük. Mi mások vagyunk, mint a többiek. Csak most nem látszik annyira. Most egyenruhát kell hordanunk. Fehér inget! Ez nálam mindig kiüti a biztosítékot. Miért pont fehéret? Ez az egyetlen fehér ruhadarabom. Csak feketét hordok. De miért nem lehet fekete inget hordani? - mérgelődött Taejoo, én pedig megforgattam a szemem. 
"Most komolyan..! Ez a gyerek mennyit bír beszélni?"
 - Taejoo, lassíts már! Először is, ha nem hagyod abba a fecsegést, kiveszem Jaehyun szájából a nyalókát, és betömöm vele a beszélőkédet! Másodszor pedig: te sátánista vagy? Mindenből feketét? 
 - Oké, kiscsaj! Visszafogom magam, semmi szükség a nyalókára - itt elnevette magát, de nem értettem, hogy miért -, az maradjon Jaehyunnál. És, nem. Nem vagyok sátánista. Jaehyunnal rockerek vagyunk. Bár, ő tényleg jobban hasonlít egy sátánistára...
 - Te meg egy bérgyilkosra - nevettem el magam, mire vágott egy grimaszt. - De egyébként Jaehyun miért takarja az arcát?
 - Tudod, Jaehyun arca nem rockeres - hajolt közelebb hozzám Taejoo, és úgy suttogott.
 - Itt vagyok ám! - szólalt meg Jaehyun, miután kivette a szájából a nyalókát.
Eléggé meglepődtem. Legfőképpen azon, hogy Jaehyun tud beszélni. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy néma, de csodák csodájára megszólalt. Másodszor pedig azon, hogy meglepően mély hangja volt a fiúnak. Leginkább Chanyeoléhoz hasonlított, de Chanyeolnak jobban állt.
 - Hogy érted azt, hogy nem rockeres az arca? - suttogtam oda Taejoonak nem törődve azzal, hogy Jaehyun már fel is állt a padlóról, és gondolom a frufruja alatt éppen meg akart ölni a tekintetével. 
 - Hát... Eléggé... Hogy is mondjam? - tűnődött el, de nem tudta befejezni, mert Jaehyun befogta a száját, majd lenyomta a fejét a padra.
 - Kussolsz, haver! Ez bizalmas infó! - sziszegte Jaehyun, Taejoo pedig valamilyen különös oknál fogva nem tudta abbahagyni a röhögést.
 - T-tudom. De már alig kapok levegőt. Engedj el! - röhögött Taejoo, és elkezdett kapálózni a kezeivel.
Furcsán néztem a két idiótát. Már akkor tudtam, hogy nem éppen két atomfizikus lett az osztálytársunk, hanem két lázadó, idióta rocker. És ahogy végiggondoltam, rájöttem, hogy lehet, hogy nem is jártunk olyan rosszul ezzel a két jómadárral. 
Mikor Taejoon látszott, hogy egyre jobban küzd a levegőhiánnyal, és a röhögőgörccsel, támadt egy ötletem. Hirtelen odakaptam Jaehyun frufrujához, majd belemarkoltam, és felemeltem az arcába hulló hajzuhatagot. A fiú először teljesen lesokkolt, én pedig pár pillanatig meg tudtam figyelni az arcát. A látvány valósággal sokkolt. Az első gondolatom az volt, hogy Jaehyun ilyan arccal akár női szépségversenyt is nyerhetne. Az arca tiszta nőies volt. Szép vonásai, csillogó szemei és telt ajkai voltak. Ha először láttam volna, esküszöm, hogy lánynak néztem volna. Már szólásra nyitottam a szám, mikor Jaehyun hirtelen letépte a kezem a hajáról, és indulatosan a székemre lökött. Idegesen megfordult, és kisietett az osztályból. Ezek alatt Taejoo is rendbe szedte magát, és ő is Jaehyun után bámult akárcsak én.
 - Ez meg mi volt? - kérdeztem.
 - Csak felhúzta magát. De hidd el, tud olyan ökörségeket csinálni, hogy sokszor még engem is leköröz. Pedig sokan mondták már, hogy én vagyok a legnagyobb idióta akit eddig láttak. Ja, és Jaehyun nem bír téged. Mármint ez az első benyomás, még javíthatsz nála. De nekem például bejössz. Más nem mert volna csak így kiszúrni Jaehyunnal - mondta, és elmosolyodott. 
 - Ennek örülök. Mármint annak, hogy neked nincs bajod velem. De mondd csak, Jaehyun miért szégyenli az arcát? Tök szép arca van. Még én is megirigyeltem - értetlenkedtem.
 - Pont ez a baj! A nőies arc nem illik egy rockerhez. Jaehyun éppen ezért gyűjt most plasztikára.
 - Oh, tényleg? És eddig mennyit gyűjtött?
 - Hát... Lássuk csak. Talán hétezer wont? - mondta, és mindkettőnkből kitört a nevetés.
 - Abból egy ideig nem lesz plasztika.
 - Hát nem. És mondd, kiscsaj! Van barátod? - kérdezte Taejoo, én pedig kezdtem kellemetlenül érezni magam.
Egyszer csak két tenyér tapadt a vállamra, és az illető megszólalt mély hangján:
 - Én vagyok az, a kisfiú! 
Belőlem pedig kitört a röhögés. Egyértelműen Chanyeol állt mögöttem, és gondolom, gondolatban marcangolta szét Taejoot. Én pedig már könnyeztem a nevetésről. Az egy dolog, hogy engem Taejoo "kiscsaj"-nak hív, de mikor Chanyeol odajött, hogy ő a "kisfiú", az már tényleg poénos volt. Tekintettel arra, hogy vagy tíz centivel magasabb Taejoonál. Szegény fiú nem is jutott szóhoz. A kezdeti sokk ereje alatt állt pár másodpercig, és szerintem azt hitte, hogy Chanyeol ott helyben neki esik. 
 - Ki ez a fiú? - súgta a fülembe Chanyeol.
 - Taejoo. Most jött - válaszoltam, a mögöttem álló fiú száján meg csak egy "oh" csúszott ki. 
Chanyeol szó nélkül megfogta a kezem, és kihúzott a folyosóra. Nem értettem, hogy miért vitt ki, de tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis megtudom. Kérdően néztem az előttem álló fiúra, aki frusztráltan a hajába túrt, majd megszólalt: 
 - Következő szünetben gyere az igazgatásra. Aztán idő közben találtam még egy diákot akit állítólagosan molesztált Jay bá'. Ő is jön. Plusz még kábé húsz embert viszünk, mert ők az állítólagos szemtanúk. 
 - Azta... Mégis mennyi idődbe telt ezt megszervezni?
 - Nem sok - vont vállat. - Hamar megvolt. Már csak az a kérdés, hogy mit lép az igazgatónő. Ezt egyenlőre nem tudom megjósolni. De azért nem lenne rossz, ha nem hagyná tétlenül, hogy egy ilyen alaknak csak lány osztályai vannak. Ha Jay bá'-nak tényleg ilyen hajlamai vannak, a végén még tényleg megerőszakol egy diákot. Inkább most szóljunk érte, mint amikor már késő lenne.
 - Értem... Akkor következő szünetben az igazgatásnál úgyis találkozunk. Ugye?
 - Aha. Ott várlak majd. De siess, mert nem akarom, hogy sokat késsünk a következő óráról - vigyorodott el, és egy puszit nyomott a homlokomra.
Rövidesen becsengettek, én pedig visszamentem a terembe. Mikor körbenéztem, láttam mindenki padján az angolcuccát, így a többiek példájára én is előkaptam a felszerelésem, és már készültem volna átnézni az anyagot, mikor egy ceruza radíros vége fúródott a hátamba. Megforgattam a szemeim, és hátrafordultam Taejoohoz.
 - Ki volt az a fiú? - kérdezte.
 - Park Chanyeol. 
 - Bővebben?
 - Hát, a mi évfolyamunkra jár, és ő az iskolai sulirádió vezetője - mondtam rövides gondolkodás után.
 - Együtt vagytok? - kérdezte, és elvigyorodott.
 - Öhm... nem is tudom. Nem. Vagyis, lehet - hebegtem.
Taejoo kíváncsisága sokszor zavarba ejtett, éppen ezért örültem nagyon, mikor Miss Smith, az angoltanárnő megérkezett. Nem, mintha nem kedvelném Taejoot, de a folytonos kérdezgetése kezdett egyre kellemetlenebb lenni. 
 - Good morning, boys and girls! - köszönt a tanárnő, majd intett, hogy üljünk le.
El is kezdődött az óra. Miss Smith nem vitt túlzásba semmit, hozott egy rakat fordítani valót, így egy egész órára elegendő feladatot kaptunk. Mindenki csendben dolgozott egészen addig, amíg Jiyeon fel nem kiáltott:
 - Te állat! Normális vagy?!
 - Miss Park, kérem nyugodjon meg! - szólalt meg Miss Smith, mire Jiyeon elhallgatott. - Mi történt?
 - Jaehyun kiharapott egy darabot a füzetemből - panaszkodott Jiyeon, az osztály nagyja meg felröhögött.
Én értetlenül meredtem Jaehyunra, aki a kezében görcsösen szorongatta Jiyeon angol füzetét, melynek egyik széléből valóban ki volt harapva egy darab. A fiú arcát nem láttam a hajától, de azt láttam, hogy a válla rázkódik a nevetéstől, az ajkait pedig beharapta, hogy nehogy hangosan felnevessen.
 - Moon Jaehyun, miért harapott bele Miss Park füzetébe? - kérdezte a tanárnő.
 - Az éhség tehet róla - felelte Jaehyun visszatartott nevetéssel.
 - Hát, fiam..! Akkor javaslom, hogy a szünetben látogassa meg a büfét! Most pedig, ha kérhetem, ne dézsmálja meg más füzetét, hanem álljon neki dolgozni!
Mindenki hangosan nevetett. Mögöttem Taejoo már alig kapott levegőt, és segítségért kiáltozott. Miss Smith meg nem tudott semmit sem csinálni. Már ordítozott velünk, és azzal fenyegetőzött, hogy megy az igazgatásra, de mikor látta, hogy az osztály nagyját ez a kijelentése hidegen hagyta, feladta a próbálkozást, és várt addig, amíg mindenki ki nem nevette magát.
Az óra további tíz percében pedig mindenki görcsösen nekiállt a fordításnak, mert Miss Smith úgy döntött, hogy leosztályozza az órai munkánkat. Hiába, ő is berágott ránk. 
Óra után egyből siettem is az igazgatás elé, még szegény Taejoot sem hallgattam meg, pedig nagyon beszélni akart velem. De ahogy láttam, nem jött utánam, szóval annyira nem lehetett fontos. 
Az igazgatói iroda előtt már páran ott álltak. Chanyeol a falnál támaszkodva beszélt Jiyeonnal, rajtuk kívül pedig körülbelül tíz ember ácsorgott ott. Rögtön az én érkezésem után Baekhyun is megérkezett, de Chanyeol közölte vele, hogy mi bemegyünk, ő meg marad kint. Nem volt túl udvarias tőle, de az utóbbi napokban eléggé megutálta szegény Baekhyunt, aki nem igazán értette, hogy a fiúnak mi baja van vele. 
 - Akkor most mit csinálunk? - néztem Chanyeolra.
 - Bemegyünk. Egy másik lány is jön velünk. Én bent elrendezem a dolgokat, te pedig majd elmondod, amit Jay bá'-ról tudsz.
Óvatosan bólintottam, és a gyomrom liftezni kezdett. Egyre jobban féltem, mert nem tudtam, hogy az iskolánk vezetője mit fog szólni a panaszunkra. És, ha még azt is hozzávesszük, hogy itt nem Chanyeol a panasztevő, hanem én... Ha az igazgatónő csak viccnek veszi azt, amit majd mondok neki, akkor nem Chanyeol fog kapni érte, hanem én. 
Egy alsóbb éves lány is csatlakozott hozzánk. Mikor először megláttam, idősebbnek hittem magamnál. Gyönyörű arca volt, ahhoz nem fért kétség. Meg is értettem, hogy Jay bá' miért vetett rá szemet. Igaz, az én esetem már sokkal értelmetlenebb volt. Nem igazán értettem, hogy a miért nem a másik osztály plázacicáin akadt meg a szeme.
Amint beértünk az irodába, az igazgatónő felkapta a fejét:
 - Sziasztok! Miben segíthetek? - kérdezte, miután félrerakta a kezében tartott papírlapot.
 - Szeretnénk kérvényezni, hogy Park Jaebeom tanár urat helyezzék át másik osztályokhoz - szólalt meg Chanyeol, és lehuppant az igazgatónő íróasztala előtt levő székre.
Kicsit furcsa volt, hogy Chanyeol csak úgy nyersen és lényegretörően megmondta, hogy miért jöttünk. 
 - Nem értem Chanyeol, hogy mi okod van csak úgy bejönni az irodámba, és egy olyan tanár munkájába beleszólni, aki téged nem is tanít, de hallgatlak! - fonta össze maga előtt a karjait az igazgatónő.
 - Pár napja elterjedtek pletykák az iskolában, valamint itt van velem két lány, akiket a Tanár úr mondjuk úgy, hogy... molesztált. Higgye el, Igazgatónő, hogy ennek az embernek nem tanácsos lány osztályt adni!
 - Ahogy látom, te már tisztában vagy a dolgokkal - mondta gúnyosan az igazgatónő. - De ez esetben szeretném meghallgatni a két lányt. Te, Chanyeol pedig kérlek menj órára! 
A fiú felállt a székről, és biztatóan rám mosolygott. Mikor elment mellettem, még halkan a fülembe súgott:
 - Nyugi, nem lesz semmi baj! Órák után pedig keress meg!
Remegő lábakkal az íróasztal előtti székre ültem. A másik lányt először nem láttam. Meg is ijedtem, ert féltem, hogy itt hagyott. De aztán megláttam, hogy csak egy székért ment el. Leült mellém, és úgy néztünk az igazgatónőre. De ahogy láttam, nem csak én izgultam. A lány lábának kilátszó része már teljesen belilult, és az egész lány remegett, mint a kocsonya. Le mertem volna fogadni, hogyha megfogtam volna a kezét, jéghideg lett volna.
 - Na, szóval mi a helyzet a Tanár úrral? - kérdezte az igazgatónő.
 - Hát... Tudja az első órán valami furcsa volt benne - kezdtem a mondandóm rekedtes hangon. - Aztán óra után behívott a tanáriba, és mikor kimentem azt mondta nekem, hogy egyszer még az övé leszek. Aztán következő órán az osztály előtt csapott rá a hátsómra.
 - És gondolod, hogy diákok iránt szexuális vágyai vannak? - kérdezte az igazgatónő.
 - Igen. Legalábbis nekem nagyon ez jött le - hebegtem.
 - Rendben, akkor most te is mondd el amit tudsz! - fordult a lányhoz.
Szegény pára eléggé zavarban volt. Eléggé meglepődhetett, hogy az igazgatónő nem úgy beszél vele, mint egy átlagos tanár, hanem sokkal közvetlenebb. 
 - A-az úgy volt, hogy... első óra után belemarkolt a fenekembe. Aztán ma volt vele első óránk, és mikor a többiek kimentek az öltözőből, eléggé furcsán viselkedett - hadarta a lány, és már komolyan azt gondoltam, hogy elájul. 
Olyan fal fehér volt, hogy szerintem az igazgatónőnek is megfordult a fejében, hogy hívja az iskolaorvost.
 - A további részletekre nem vagyok kíváncsi - vágta a rá az igazgatónő. - De amiket elmondtatok, más is látta?
 - N-nem - suttogta a lány.
 - Igen - feleltem. - Vagyis, amikor a Tanár úr a fenekemre csapott az osztály előtt történt.
 - Szemtanúk vannak? - kérdezte gyanakodva. 
 - Elméletileg még itt állnak a az ajtó előtt - feleltem, mire az igazgatónő felállt.
Intett, hogy maradjunk a helyünkön, ő pedig kinézett. Mikor meglátta a kint ácsorgókat, kilépett, én pedig kettesben maradtam a lánnyal.
 - Tényleg vannak kint szemtanúk? - kérdezte, és már kissé jobb bőrben volt.
 - Aha. Vagyis, nem szemtanúk, de annak adják ki magukat. Chanyeol hívta őket, mert szerinte mi ketten nem vagyunk elég meggyőzőek az igazgatónőnek.
 - Akkor jól hitte - felelte a lány. - És te jóban vagy Chanyeollal?
 - Igen. Miért? - kérdeztem.
 - Hát... Tudod, nagyon jóban vagyok Choi Minjivel, és ő azt mondta, hogy ő együtt van Chanyeollal. Aztán Chanyeol a pénteki adásban azt mondta, hogy téged szeret. Ez olyan aranyos, nem? Chanyeol csak azért nem vallotta be, hogy Minjit szereti, hogy titkolja a kapcsolatukat.
"Vagy talán azért, mert engem szeret, és nem Minjit!"
Egy pillanatra megállt bennem a vér. Nem hittem a fülemnek. Minjit legszívesebben megfojtottam volna. Lehet, hogy a mellettem ülő lány meg volt győződve arról, hogy Minjinek igaza van, de én tudtam, hogy Chanyeol most fogja kidobni a stábból. Meg amilyen kétszínű Minji... Nem is értettem, hogy miért hazudozik ennyit. Viszont a lánynak nem nagyon akartam elmondani, hogy én milyen viszonyban vagyok Chanyeollal, és miket tudok Minjiről.
 - Akkor Minji nagyon szerencsés - füllentettem.
 - Ugye? Chanyeol egy főnyeremény. Olyan helyes, és aranyos, és ő a sulirádió vezetője is. A legbefolyásosabb diák a suliban... Egy álompasi! Minji olyan szerencsés..!
"Ha tudnád, hogy milyen szerencsés..! Hamarosan majd rájössz minden hazugságára, várd csak ki!"
Próbáltam egyetértően bólogatni, de nem igazán ment. Éppen ezért örültem, mikor az igazgatónő visszajött, és a lány nem szólt hozzám többet.
 - Szóval. Attól tartok, hogy a Tanár úr elleni vádatok valós volt. Viszont, mikor felvettük a Tanár urat, megígértem neki, hogy egy évig nem rúgom ki, mert most eléggé rossz anyagi helyzetben van, én meg nem szeretném a híd alá küldeni. Ezért annyit tudok tenni, hogy a Tanár urat áthelyezem a fiúk osztályaihoz. És akkor nem lesz egy lány osztálya sem. Megfelel?
Mindketten robotok módjára bólintottunk, és nem szóltunk semmit. Sokkal jobban örültem volna annak, ha Jay bá'-t kirúgták volna, mert azért mégis egy iskolában kell tartózkodnom vele. De legalább az óra alatti taperolást nem teheti meg többször...
 - Akkor sikerült megoldanunk a problémát - mosolyodott el az igazgatónő. - Viszont már elkezdődött az óra, kérlek titeket, menjetek!
 - Köszönjük! - mondtuk egyszerre, és meghajoltunk. 
Gyorsan kiiszkoltunk az igazgatóiból, és mindketten mentünk a saját osztályunk felé. Éppen azon törtem a fejem, hogy vajon milyen órájuk lehet a többieknek, mikor hátulról valaki megragadta a kezem. Ijedtemben összerezzentem, és halnak felsikítottam.
 - Hogy megijedtél! - nevetett a fülembe Chanyeol.
 - Ez nem volt vicces! - duzzogtam. - És miért nem vagy órán?
 - Nem tudom. Nem volt kedvem. Egyébként is csak tíz perce csengettek be. Majd azt mondom, hogy Mrs. Choi megállított, hogy figyelmeztessen, hogy következő órára készüljek fel, mert felelni fogok - vonta meg a vállát. - Na, és, hogy ment a dolog az igazgatáson?
 - Hát, azt sikerült elérnünk, hogy Jay bá' ne tanítson lány osztályt. Viszont még egy évig a suliban marad, mert az igazgatónő nem akarja a híd alá küldeni.
 - Értem. Legalább nem volt hiába az egész. 
Chanyeol karjait a derekam elé fonta, és közelebb húzott magához. Fejével egyre közeledni kezdett, és amikor már majdnem megcsókolt, kicsit eltoltam, és körülnéztem.
 - Most miért vagy ilyen? Ma még meg sem csókolhattalak! - mondta, és lebiggyesztette az ajkait, mire én elmosolyodtam.
 - Iskolában vagyunk. A folyosó közepén.
 - De óra van - vonta meg a vállát, és hirtelen jobban magához rántott, és megcsókolt.
Először kellemetlenül éreztem magam, és feszengtem, mert féltem, hogy valaki meglát minket. Aztán Chanyeol egyre jobban kezdte elfeledtetni velem, hogy az iskola folyosóján vagyunk. A karjaimat a nyaka köré fontam, hogy még közelebb legyek hozzá, ő pedig egyre jobban szorított magához. A vele töltött idő alatt rájöttem már, hogy Chanyeolnak, ha valaki fontos, akkor őt teljes egészében birtokolni akarja. De tőle már megszoktam, hogy teljesen saját tulajdonának tekint, és legszívesebben kinyírná azt, aki csak egy ujjal is hozzámér. 
A csókunkat egy férfihang szakította félbe:
 - Ti meg mit csináltok? 
Ijedten rebbentünk szét, és szembe találtuk magunkat apuval. Meglepettségében a szemei nagyra voltak nyílva, és a kezében lévő kávésbögre is eléggé meg volt billenve. Talán egy-két csepp már ki is folyt a bögréből.
 - Gyerekek, miért nem vagytok órán? - kérdezte.
 - Már megyünk is! - vágta rá Chanyeol, és elrohant maga után húzva.
Még hátranéztem apura, és bocsánatkérően néztem rá, ő pedig csak megingatta a fejét, majd mikor észrevette, hogy a kávéjának a nagy része kifolyt, mérgelődni kezdett.
Chanyeollal egy ideig futottunk, majd mikor az osztályunk elé értünk, egy gyors puszit nyomott a homlokomra, és elsietett. Furcsán néztem utána, de aztán csak nevetve megráztam a fejem, és benyitottam. A többiek egyből rám kapták a tekintetüket, én pedig sűrűn elnézést kértem a késésért, és leültem a helyemre. A fizikatanár nem is nagyon foglalkozott a késésemmel, csak folytatta az anyagot. Én pedig egészen meglepő módon végigfigyeltem az órát. Igaz, akkor nehéz volt, mikor Taejoo a ceruzájával böködött hátulról, mert beszélni akart óra közben. De miután leesett neki, hogy óra alatt semmi kedvem nincs beszélgetni, a székével együtt felállt, és átment Jaehyunhoz. A többiekkel egész órán alig bírtuk visszatartani a feltörekvő nevetésünket az egy padban nyomorgó két fiú láttán, akik végig veszekedtek. Igazi idill családi hangulat. 
És majdnem minden órán ez ment. A két új diák nyúzta egymást, és óra alatt szökési kísérletekkel próbálkoztak, mi pedig kisebb-nagyobb sikerrel próbáltunk figyelni órán. Ha úgy vesszük, amióta az igazgatóiban jártam, a napom ugyanúgy ment tovább. Unalom unalom hátán. Egészen addig, ameddig a hatodik - egyben utolsó - óráról is kicsengettek. 
Egyből rohantam is a stúdió felé, mert Chanyeollal azt beszéltük meg, hogy hazakísér. Viszont amikor egyre közelebb értem a stúdióhoz, egyre jobban megbizonyosodtam róla, hogy Chanyeol nincsen egyedül. 
Magamban hálát adtam az iskola tervezőinek, hogy a stúdióra nem üveges ajtót raktak, hanem fát, így könnyedén az ajtóra tudtam tapasztani a fülem. Bentről egy lány hangja szűrődött ki, majd nem sokkal később Chanyeol mély hangját is meghallottam.
 - Mi az, hogy kiteszel a stábból?! Meg vagy te veszve? - ordított a lány.
 - Figyelj, Minji! Az első adást teljesen elszúrtad, és a próbákon is veled van a legtöbb gond. Most komolyan..! Én ilyen ramaty olvasással megbuktattalak volna még általánosban - felelte idegesen Chanyeol, mire én halkan felkuncogtam.
Tudtam, hogy bent Minjivel nyúzzák egymást, és az a tény, hogy Chanyeol azzal a hárpiával van egy légtérben, frusztrálttá tett. Igaz, nem ismertem a lányt, de éreztem azt, hogy Chanyeolnak nem lesz könnyű dolga vele.
 - És mégis kit akarsz felvenni helyettem? Várj, kitalálom! Lee Hyerit! Igaz? - kérdezte gúnyosan.
 - Mi van akkor, ha igen? Én vagyok a sulirádió vezetője, az van amit én mondok! Ha nem látom jónak a jelenléted, akkor elküldelek, és kész! Nincs semmi beleszólásod!
 - Oh, igen? És szerinted mit tenne az igazgatónő, ha megtudná, hogy csak azért dobtál ki a stábból, hogy helyet csinálj a kis szerelmednek!?
 - Aish, látom te még most sem értesz! Minji, te egy ramaty műsorvezető vagy. Menned kell, itt nincs maradásod! Esetleg csatlakozhatnál a pom-pom lányokhoz vagy esetleg jelentkezzél közmunkára. A szemétszedéshez csak értesz - vetette oda neki Chanyeol.
 - Na idefigyelj! Velem senki nem beszélhet így! - csattant fel Minji.
 - És ugyan miért?
 - Mert én Choi Minji vagyok, és nekem senki nem parancsolhat!
 - Oh, igen? Akkor húzzál kifelé, és alapíts egy saját népet, akik minden szavadra ugranak! Most pedig húzzál kifelé, és többet ne is gyere vissza! - vágta rá Chanyeol.
Én az ajtó másik oldalán voltam, de csupán kettejük szavaiból éreztem, hogy szinte vágni lehet köztük a gyűlöletet. Én pedig egyre jobban kezdtem félni. Leginkább Minjitől. Abból a csajból bármi kitelik. Állítom, hogyha a fejébe veszi, képes bérgyilkost fogadni egy ellensége ellen. És ezután a beszélgetés után világosan tudtam, hogy engem is ugyanúgy utál, mint Chanyeolt. Vagy talán még jobban.
Hirtelen hangos csörömpölés ütötte meg a fülemet. Gondolom, valami leesett bent. Legalábbis, leverték. Füleimet ismét az ajtóra tapasztottam, és hallottam, hogy valaki gyors léptekkel közeledik az ajtó felé. Hirtelen teljesen leblokkoltam, és mozdulni sem bírtam. Mikor a kilincs lenyomódott, én már tudtam, hogy végem. Szerencsére még időben el tudtam ugrani, így a kijövő személy nem csapta nekem az ajtót. Viszont, mikor szembe találtam magam a dühös Minjivel, azt kívántam, hogy bárcsak agyoncsapott volna az ajtó. Tudtam, hogy életem legrosszabb perceinek egyike jön. 
 - Te meg mit keresel itt?! - ordított rám, és már erősen meg is ragadta a csuklóm, és húzni kezdett maga után.