Péntek
Már vagy fél órája ki sem jöttem Chanyeol szobájából. Ő persze dörömbölt az ajtón, és kérlelt, hogy menjek ki, de én nem is válaszoltam neki. Az arcomat erősen a fiú párnájába fúrtam, és mélyeket lélegeztem.
"Chanyeol illata van... Olyan megnyugtató."
Megembereltem magam, és rájöttem arra, hogy végig kell gondolnom a délután történteket, és ahhoz idő kellett.
Viszonylag megnyugodtam, hogy nem kell megerőszakoltatnom magam a perverz tesitanárommal, de még mindig ott volt az, hogy megtudtam, hogy tulajdonképpen ki is a bátyám. Miután erőt vettem magamon, előkaptam a mobilom, és neten rákerestem Gikwangra. Meg is találtam, és nagy gombóccal a torkomban olvastam mindenfélét róla. Legtöbb helyen úgy is emlegették, mint a legjobb koreai pornórendezőt, ettől pedig nekem felállt a szőr a hátamon. Őszintén szólva, nem a legjobb érzés. Még, ha idősebb lennék nála, akkor még büszke is lennék rá, de úgy, hogy a húga vagyok... Egyáltalán nem egy leányálom. De szerencsére sikerült nyugtatgatnom magam. Ismertem Gikwangot, és tudtam, hogy csupán a munkája miatt nem lett más ember. Az viszont már más kérdés, hogy a bizalmam egy részét elvesztette, és ezt vissza kéne nyernie. Éppen ezért határoztam el, hogy lesz ami lesz, találkoznom kell vele, és négyszemközt meg kell beszélnünk mindent.
Miután ezt lerendeztem magamban, újra az arcom elé kaptam a kezem, és csupán a gondolataimtól zavarba jöttem. Eszembe jutott, hogy megcsókoltam Chanyeolt. Nem tudtam, hogy miért tettem. Csak egy pillanatra kikapcsoltam az agyam, és máris ez történt. Ilyen az én szerencsém. De amint megtettem, meg is bántam. Nem voltam tisztában az érzéseimmel. Chanyeol az utóbbi héten annyi mindent tett értem... És annyira védelmezett mindentől, mintha a legféltebb kincse lennék. Vele ellentétben Baekhyun nem mutatta annyira, hogy szeretne. És ő csak akkor vallotta be nekem, hogy szeret, mikor én már megtettem előtte. Nem ő volt az, aki az egész suli előtt bevallotta, hogy szeret, és nem ő volt az, aki ellenezte a Jay bá'-val kapcsolatos terveinket. Sőt, ő be is eresztett volna a tesitanáromhoz, hogy megerőszakoljon. Nem tudom, hogy direkt tette-e vagy csak nem erőltette meg az agyát más ötletért. Mindenesetre kezdtem egyre jobban úgy érezni, hogy jóval inkább Chanyeol felé kezdett húzni a szívem.
- Asha, szerinted mit tegyek? - kérdeztem a terráriumban mászkáló póktól. - Aish, már én is kezdek bedilizni! Egy pókhoz beszélek, akit mellesleg utálok!
- Hyeri, légyszíves engedj be! - dörömbölt be az ajtón Chanyeol, ezzel megszakítva az Ashához intézett beszédemet.
Nagy nehezen feltápászkodtam, és az ajtóhoz csoszogtam. Egy nagy levegőt vettem, és kinyitottam a szoba ajtaját. A fiú megkönnyebbülten nézett rám, és hirtelen magához húzott. Erre a váratlan cselekedetére teljesen lefagytam. Úgy éreztem, hogy egyre jobban zavarba jövök. Éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban kezd kalapálni a mellkasomban, és ezzel egyre szaporábban pumpálta a vért az ereimbe, az adrenalinszintem pedig az egekbe szökött. Mindez nem tudtam, hogy miért történt. Vagyis, egy elképzelésem volt; hogy komolyan beleszerettem Chanyeolba. De ezt a gondolatomat gyorsan elhessegettem, és próbáltam lenyugodni. Viszont mivel a fiú még mindig nem engedett semmit sem a szorításán, egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
- Cha-chanyeol, elengednél? - kérdeztem dadogva, miután erőt vettem magamon.
- Nem akarlak elereszteni - jelentette ki. - Túlságosan is élvezem a helyzetet ahhoz, hogy ne használjam ki. És amúgy meg van hozzád egy kérdésem.
- Mi lenne az? - kérdeztem félve, és megpróbáltam a fiú testét kicsit eltolni a sajátomtól.
- Miért csókoltál meg? - kérdezte, és testem enyhén a falnak nyomta, majd karjaival közrefogott, hogy még véletlenül se tudjak szabadulni.
Sötétbarna szempárjával az enyémet bámulta, és úgy várt magyarázatra. Én pedig tanácstalanul törtem az agyam, hogy mégis mit mondhatnék. De miután rájöttem, hogy ilyen helyzetben képtelen vagyok tisztán gondolkodni, feladtam.
- Nehéz olyan kérdésre választ adni amire én sem tudom a választ - kezdtem a mondandóm. - Nem tudom, hogy miért csókoltalak meg, de hidd el, hogy számomra sokkal kínosabb volt a szituáció.
- Hyeri, hagyd abba a süket dumát! Nem akarom, hogy játszadozz velem, érted? Amióta itt vagy, kezdenek egyre jobban felkavarodni az érzéseim. Szeretlek, értsd meg! Ezért nem akarom, hogy elmenj. Annak ellenére, hogy eddig mennyi tőrt döftél a szívembe. És még az is, hogy megcsókoltál... Annyira...jó lett volna, ha szívből teszed. Akkor talán nem fájna ennyire.
Szavai hallatán a torkomban egy fojtogató gombóc keletkezett. Megsajnáltam Chanyeolt. Olyan volt abban a pillanatban, mint egy idegroncs. És az a tény, hogy részben én tettem ilyenné, szörnyen fájt. Jóvá akartam tenni minden eddigi hibámat, csak azt nem tudtam, hogyan.
- Hyeri... Nem tudom, hogy mit tegyek - szólalt meg a fiú, és könnyes tekintetét rám emelte. - Kérlek csak egy kicsit játszd meg, hogy szeretsz! Csak egy kis időre. Aztán törd szilánkokra a szívem. Akkor képes leszek arra, hogy lemondjak rólad.
A szemem megtelt könnyel, és a sós cseppek egyesével elkezdtek végigcsurogni az arcomon, majd a padlón értek véget. A torkomon szavak nem jöttek ki. Gyengének és fáradtnak éreztem magam, de nem tudtam, mitévő legyek. Kis idő múlva kezdett csillapodni a torkomat szorongató fájdalom, és rekedtes hangon meg tudtam szólalni:
- Chanyeol, adj egy kis időt! Kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább beléd szerettem. De amíg magam sem vagyok tisztában az érzéseimmel, addig nem tudom, mit kéne tennem. Lehet, hogy tudnálak szeretni. Egyre erősebb bennem ez az érzés, de az a tudat, hogy nekem ott van Baekhyun, nagyon bezavar.
- De... Már csak hétfőig foghatlak itt. Aztán elmész, és éled a saját életed. Akkor még annyi esélyem sem lesz, mint most.
Bűnbánóan lehajtottam a fejem, és próbáltam rendet tenni a gondolataim között. Tényleg tanácstalan voltam, és nem tudtam, hogy mit kéne mondanom Chanyeolnak. Úgy éreztem magam, mint aki két tűz közé szorult. A szívem egyik fele Baekhyun felé húzott, míg a másik átpártolt Chanyeolhoz. Mintha két ember lenne bennem. Mintha két ellentét bújna meg a testemben. Ezt pedig nem akartam egyikőjüknek sem a tudtára hozni. Éppen elég volt nekem őrlődnöm, őket semmiképp nem akartam belevinni.
- Akkor élvezd ki hétfőig a maradék időt - mondtam, és felnéztem rá.
- Szuper! Készülj! Megyünk a Han folyóhoz - vigyorgott rám, és kiengedett karjai rabságából.
Nagy szemekkel meredtem magam elé, még akkor is, mikor már Chanyeol bement a szobájába. Egy nagyot sóhajtottam, és bementem utána. Az íróasztalára leraktam a nagy keretes szemüvegemet. Ezek után pedig a mobilom keresgélésébe fogtam. Viszont mikor nem találtam se az ágyamon, se a bőröndömben, kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Ezt keressed? - szólt felém Chanyeol, mire én rákaptam a tekintetem.
Győzelmi mosollyal az arcán állt az ágya mellett, és a mobilomat tartotta a kezében.
- Oh, köszi. Már azt hittem, hogy elveszett - könnyebbültem meg, és a fiú felé vettem az irányt, de ő a magasba emelte a készüléket, hogy még véletlenül se tudjam elérni.
- Na, de igazán visszaadhatnád! - szóltam rá, de ő még mindig önelégült vigyorral az arcán lóbálta a mobilom.
- Előbb megnézem, hogy az elmúlt harminc percben miért hívott téged hússzor Baekhyun, és miért írt hat üzenetet.
Szemeim tágra nyíltak, és elkezdtem ugrálni, hátha vissza tudom szerezni a telefonom. Persze, egy óriással szemben ez nem is sikerült. Chanyeol pedig komoly arccal olvasgatta a kapott üzeneteim.
- Chanyeol, add már vissza! Nem olvashatod el az üzeneteimet!
- Tessék, itt van - mondta kis idő múlva, és a kezembe nyomta a mobilom.
Megkönnyebbültem mikor végre a kezemben tarthattam a készüléket. Viszont, mikor láttam, hogy elfelejtettem lekódolni a telefonom, egyre jobban bepánikoltam. És ezt még tetőzte az, mikor nem találtam a Chanyeol által emlegetett üzenetek közül egyet sem.
- Csak szívattál? - kérdeztem. - Nem is kaptam üzenetet Baekhyuntól.
- De kaptál. Csak kitöröltem mindet - vont vállat, és helyet foglalt az ágyán.
- M-mi az, hogy kitörölted?! Ezek az én üzeneteim. Nem csinálhatsz az engedélyem nélkül semmit velük! - keltem ki magamból.
- Nem tiltottad meg. Én pedig így láttam jobbnak. Baekhyun olyan nyálas szövegeket tud írni... A hideg is kiráz tőlük.
Kezem ökölbe szorult, és - akárhogy is szerettem - késztetést éreztem arra, hogy megfojtsam Chanyeolt. Alapjából véve tényleg szerettem a fiút, de voltak olyan cselekedetei, melyek után szívesen kirohantam volna a világból. Nem könnyű eset a srác azt meg kell hagyni.
- Akkor legalább azt mondd el, hogy mit írt! - enyhültem meg, és leültem mellé az ágyra.
- Csak nyálas szövegeket. Olyanokat, hogy mennyire szeret meg, hogy szerinte jobb ötlet lenne mégiscsak Jiyeont küldenünk Jay bá'-hoz... Még gondolom nem tudja, hogy a tanárbácsi senkit nem fog megerőszakolni. De nekem akkor is előbb kapcsolt az agyam. Ő meg beküldött volna minden szívfájdalom nélkül Jay bá'-hoz - magyarázta megvetően.
- De ez olyan aranyos! Miért törölted ki?!
- Most ugye viccelsz? Ha most ennyire aranyosnak tartod, akkor mikor elolvasnád őket, még jobban nyáladzanál. És azzal remélem, hogy számolsz, hogy én is itt vagyok. Én is tudok neked ugyanilyen üzeneteket írni.
- De ezt akkor is Baekhyun írta..! Oh, Istenem olyan aranyos lehetett! - áradoztam, de Chanyeol láthatólag ezt nem nézte jó szemmel, és kezével betapasztotta a számat.
- Hyeri, tudom, hogy odáig vagy Baekhyunért, de amíg itt vagy, többet ki ne ejtsd a nevét! Sajnálom, hogy már nem tudom a "kedvesfiút" játszani, de nagyon kiborító...
- Bocsánat. Nem figyeltem oda - mondtam bűnbánóan, miután tenyerét elemelte a szám elől. - De akkor... most hétfőig Baekhyun nevét nem említhetem?
- Csak akkor, ha valami rosszat akarsz róla mondani, és nem ömlengeni róla - vetette oda lazán, majd felállt az ágyról.
Abban a pillanatban a világ legnagyobb szemetének éreztem magam. És volt egy olyan érzésem, hogyha anyám ott lett volna, kaptam volna tőle egy nagy nyaklevest. Nem is értem, hogy miért mondtam mindent. Én hülye, miközben tudtam, hogy Chanyeol tényleg szeret, Baekhyunról kezdtem áradozni előtte. Ha velem tették volna ezt, én valószínűleg bőgve kirohantam volna a szobából. Meg is értettem Chanyeol idegességét, de jobban örültem volna, ha előbb szól. Ha már jóval előbb szólt volna, egy szavába került volna, és én kikapcsoltam volna a mobilom a kedvéért, hogy Baekhyun ne tudjon elérni. Ha kérte volna, talán képes lettem volna arra is, hogy nem is szólok Baekhyunhoz pár napig.
"De mióta tennék meg ennyi mindent érte? Én már tényleg nem értem magam..."
Legszívesebben ezerszer bocsánatot kértem volna Chanyeoltól, de mikor készültem hozzászólni, a szó a torkomban rekedt, ugyanis a fiú egy szál boxeralsóban állt a ruhásszekrény előtt. Normális esetben hozzávágtam volna a párnát, és lehordtam volna, de akkor hirtelen csak annyit tudtam tenni, hogy az arcom elé kaptam a kezeimet. Nem tudtam semmit tenni, de kellett ismernem magamnak, hogy zavarba jöttem. De akárhogyan próbáltam elfordítani a fejem, egyszerűen nem ment. Túlságosan is megbabonázott a széles vállainak és az enyhén kidolgozott felsőtestének a látványa.
- Baj van? - jött oda hozzám a fiú, miután felkapott magára egy pólót.
- S-semmi. Mehetünk? - kérdeztem égő fejjel.
Chanyeol vidáman bólintott, majd a karom után nyúlt, és felhúzott az ágyról. Amint megéreztem puha tenyerét az enyémhez simulni, a szívem egyből egy nagyot dobbant.
"Miért van ez? Ha így folytatom, meg fogok őrülni."
A fiú maga után húzott, én pedig szó nélkül hagytam, és a tekintetem le sem tudtam venni az összekulcsolt kézfejünkről.
Már csak arra lettem figyelmes, hogy az utcán sétálunk. Mivel még ősz elején jártunk, az idő viszonylag meleg volt, de estére eléggé lehűlt, ezért hálát adtam magamnak, hogy még a házban gyorsan magamra kaptam egy pulcsit. Viszont Chanyeolon csak egy rövid ujjú póló volt.
- Nem fázol? - kérdeztem.
- Dehogy. Meleg van. Inkább én kérdezhetnélek meg téged, hogy nincs-e meleged - nevette el magát.
- Éppen jól vagyok - mosolyodtam el. - Egyébként hova is megyünk?
- Felülünk egy buszra, és kimegyünk a Banpo hídhoz. Már régen nem voltam ott sötétedés után. De mikor kicsi voltam, Yurával nyáron minden este kimentünk.
- Végül is az Szöul legszebb hídja. De legutóbb évekkel ezelőtt voltam ott. Mikor jön busz?
- Most - intett fejével a közeli buszmegálló felé, majd karon ragadott, és szaladni kezdett velem.
Hiába, még mindig nem voltak olyan nagy lábaim, mint Chanyeolnak, így nem csoda, hogy nagy erőfeszítésembe telt lépést tartani vele. Kezdtem érezni, hogy mire lenne jó, ha megedzeném magam.
De a fárasztó futás nem volt hiába, mert elértük a buszt. Igaz, a sofőr idegesen nézegette az óráját, de magamban ezer hálát adtam neki, hogy egyáltalán megvárt minket. Chanyeollal pedig a busz leghátuljába ballagtunk, és ott foglaltunk helyet.
- Nagy szerencse, hogy elértük a buszt. A következő csak fél óra múlva jött volna - nézett rám megkönnyebbülten.
Én nem tudtam megszólalni. Még mindig vadul levegő után kapkodtam, és irdatlanul kalapáló szívemmel próbáltam kezdeni valamit. De miután sikerült rendeznem a légzésemet, továbbra sem szólaltam meg. Az ablakon bámultam ki, és onnan figyeltem a mellettünk elhaladó fákat, utcai lámpákat és épületeket. A városban még mindig zajlott az élet, és még mindig rengetegen járták Szöul utcáit. A látványba belefeledkeztem, és csak arra eszméltem fel, hogy Chanyeol gyengéden megfogja a kezem, és az ölébe helyezi. Karkötőimmel kezdett babrálni, és emiatt már képtelen voltam a kinti életet figyelni. A gyomrom gombostű méretűre zsugorodott, én pedig úgy ültem, mint egy merev viasz bábu. Mint egy élettelen baba, aki üveges tekintettel bámul kifelé az éjszakába. Egészen addig így ültem, amíg Chanyeol fel nem húzott a helyemről, jelezve, hogy leszállunk.
A buszról leérve egyből megpillantottam a Banpo híd fényjátékát. A fiú mosolyogva felém fordult, gyengéden puha tenyerébe fogta az enyéimet, és úgy indultunk meg az úti célunk felé.
Nemsokára a Han folyó mellé értünk. A partnak ezen a részén padok nem voltak, így állva figyeltük a színpompás színekben pompázó hidat. Tősgyökeres szöuliként már sokszor jártam itt, de Chanyeollal mégis más volt. Mintha először látnám a fényeket. Mintha először járnék ott.
- Szép, igaz? - nézett rám.
- Nagyon - bólogattam, és továbbra is megbabonázva bámultam a hidat.
Teljesen belefeledkeztem a látványba. A kívülről jövő zajokat teljesen kizártam a fejemből. Lehetséges, hogyha egy bomba robbant volna fel a közelemben, azt sem vettem volna észre. Viszont mikor éreztem, hogy Chanyeol az egyik karját a csípőm köré fonja, visszatértem a valóságba. Újból úgy álltam ott, mint egy merev bábu.
- Baj van? - nézett rám furcsállva a merevségem.
- S-semmi. Csak hideg van - füllentettem, és tekintetem újból a hídra szegeztem.
Viszont már képtelen voltam koncentrálni a színek játékra. Túlságosan is lefoglalt az, hogy a szapora szívverésem próbáltam szabályozni. Be kellett ismernem magamnak, hogy tényleg többet érzek Chanyeol iránt, mint amit eddig hittem. És ez a tény frusztrálttá tett.
- Hyeri, lehetne egy kérdésem? - szólalt meg a fiú, mire én csak bólintottam, de továbbra sem néztem rá. - Szeretsz engem? Csak, mert... én így látom. Javíts ki, ha rosszul mondok valamit, de jó emberismerő vagyok. Könnyen meg tudom állapítani az emberek érzéseit, és én azt látom rajtad, hogy te szeretsz engem.
Szavai hallatán egy pillanatig nem jutottam levegőhöz. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom. Ha nem lett volna ott nekem Baekhyun, simán rávágtam volna Chanyeolnak, hogy szeretem. De féltem. Féltem a következményektől. Hogy mi lesz Baekhyunnal és velem. Kiskorunk óta jóban vagyunk, és nem akartam ennyivel elrontani a kapcsolatunkat. És ott volt még az a tény is, hogy Baekhyun sem volt számomra közömbös. Őt is szerettem. Bár egyre inkább éreztem azt, hogy Chanyeol jobban belopta magát a szívembe, de akkor is! Nem hittem abban, hogy egyszerre lehet több ember iránt szerelmet érezni, és egy ilyen fordulatra nem voltam felkészülve.
- Lehet... Chanyeol, én nem tudom. Vagyis... igen, szeretlek. De Baekhyunt is. És most nem tudom, hogy mit kéne tennem.
- Szerintem hagyd Baekhyunt, és szeress engem!
- De őszinte vagy - mosolyodtam el. - Viszont ez nem ilyen egyszerű.
- Tudod, ilyenkor nem szabad nézni mások érdekeit. Magaddal törődj, és tedd azt, amit jónak látsz! De egy dolgot nagyon jegyezz meg! Mégpedig azt, hogy rossz döntés nincs. A hibákból tanul az ember, és csak megtapasztalások útján lehet fejlődni. Na, meg minden elrontott lépést helyre lehet hozni. Ha ezeket megjegyzed, akkor nem lehet bajod az életben.
Tejesen lesokkoltam a mondandóján. Nem gondoltam volna, hogy Chanyeol ennyire éretten gondolkodik. És ahogy belegondoltam, rájöttem, hogy tulajdonképpen minden szava igaz. Ez pedig még inkább erősítette bennem azt, hogy nekem Chanyeol kell. Az, hogy miképpen rendezem el az ügyet Baekhyunnal, az a jövő dolga.
A szívemről egy kő esett le, és megkönnyebbülve fordultam Chanyeol felé. Őszintén elmosolyodtam, és egy hirtelen gondolattól vezérelve meglendítettem a fejem. Ajkaimat gyengéden az övéire nyomtam, és szemeimet enyhén nyitva hagytam, hogy lássam a reakcióját. Míg én lassan kezdtem csókolni, ő tágra nyílt szemekkel figyelt. Kis idő elteltével viszont a pillái kezdtek lecsukódni. Én is így tettem, majd rábíztam magam, hadd vezessen. Erős karjait körém fonta, és ezért én hálás voltam neki, mert nélküle valószínűleg a földre rogytam volna. Az autók zaját, a cipők kopogását és a többi városi zajt mind kizártam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre vagyok. Egy dologra tudtam koncentrálni; Chanyeolra. Viszont, mikor már a fiú megnyalta alsó ajkam, észbe kaptam. Mégiscsak az utcán voltunk. Ezért óvatosan eltoltam magamtól Chanyeolt. Ő még egy gyors puszira visszahajolt az arcomhoz, majd szorosan magához ölelt.
- Akkor most, hogy állunk? - suttogta a fülembe. - Mi lesz Baekhyunnal?
- Vele majd valahogyan lerendezem. De egyet jegyezz meg, mert csak egyszer szándékozom elmondani!
- Hegyezem a fülem - nevette el magát.
- Szeretlek, te óriás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése