12. fejezet

Szeptember 6.
Szombat

Reggel korán felébredtem, és nagyot nyújtóztam Chanyeol szüleinek franciaágyán. Ismét a tetőtérben töltöttük az éjszakát, de ez egyikőnknek sem volt ellenére. Chanyeol egész este magához ölelt, és még reggel is alig akart elengedni.
Miután mindketten sikeresen felébredtünk, lementünk a konyhába keresni valami ehetőt. Az elmúlt napokban jelentősen kifosztottuk a hűtőt, így örültünk, hogy még volt két kenyérre való vajunk. Igaz, a vajas kenyér nem a legínycsiklandóbb reggeli, de akkor beértük ennyivel. Éhesek voltunk mindketten, gyorsan fel is faltuk a csekély ételt, majd egymással szemben helyet foglaltunk az étkezőasztalnál. 
 - Ma mit csináljunk? - kérdeztem.
 - Nem tudom. Hétvége van, és este jönnek haza a szüleim, szóval ma van az utolsó nap, hogy miénk a ház. 
Mindketten elgondolkoztunk, és már éppen fel akartam vetni egy ötletet, mikor Jiyeon a konyhába szaladt. Akkor még nem tudtam, hogy lőttek az egész napomnak.
 - Hát te? - fordult a lány felé Chanyeol. 
 - Hyerit keresik - fújta ki magát.
 - Várj! Először is, hogy jutottál be? Másodszor: ki keresi Hyerit, és miért? - kérdezte Chanyeol, és kihúzta a mellette lévő széket, amire Jiyeon le is ült. 
 - Szóval, még nyáron mikor nyaralni mentetek, rám bíztad Asha gondozását, és megkaptam a házkulcsot. Én pedig elvittem lemásoltatni, így bármikor be tudok jönni. 
 - Akkor szólnom kell az ősöknek, hogy cseréljék ki a zárat - nevetett kínjában a fiú, gondolom, nem erre a válaszra számított.
 - Nem baj, annak is megszerezném a kulcsát. Na, de Hyeri Mr. Kim, a matektanár keres. Nem tudom, hogy miért, de reggel odajött hozzám, hogy küldjelek ki hozzá. Én pedig mondtam, hogy korán reggel eljöttél Chanyeolt korrepetálni - nézett rám.
Éreztem, hogy az arcomból kifut a vér, és még a szokásosnál is fehérebb vagyok. Jiyeon talán azt hitte, hogy Mr. Kim az eredményeimről akar velem beszélni, de én világosan tudtam, hogy miről van szó. Elvégre, az emberhez az apja csak azért jöhet, hogy hazavigye.
Chanyeol persze kapcsolt egyből, és tudta, hogy itt nem csak a matekról van szó. Biztatóan rám mosolygott, de én nem tudtam viszonozni, Egy fojtogató gombóccal a torkomban, lehajtott fejjel felálltam, és kiindultam a házból. A kapu előtt egyből észrevettem apu kocsiját. Amint meglátott, kiszállt a járműből, és úgy várt. 
 - Szia - köszönt rám kedvesen, és pedig esetlenül meghajoltam. - Gondolom már sejted, hogy miért hívtalak ki.
 - Hát lehet. Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e.
 - Szóval, a legfontosabb, hogy hazaviszlek - kezdte a mondandóját, engem pedig már akkor egy virtuális pofon ért. - Máskor ne is reménykedj abban, hogy több napra ellóghatsz úgy, hogy anyáddal nem jövünk rá, hogy merre jártál. 
 - E-ezt, hogy érted? - értetlenkedtem.
 - Hyeri - sóhajtott -, tudom, hogy Chanyeolnál laksz, és nem Jiyeonnál. Azért, mert idősebb vagyok, nem vagyok hülye.
Egy kisebb sokk ért, és nem jutottam szóhoz. Azt, hogy Chanyeolnál vagyok pár napig, csak négyen tudtuk. Vagy.., ha jobban belegondolok, mégsem. Egy tippem volt, már csak azt kellett kiderítenem, hogy igaz-e. Hiszen Chanyeol adásban szerelmet vallott nekem, és ezt bizonyára apu is hallotta. 
 - Kislányom, remélem tisztában vagy azzal, hogy a Sulirádió adásait a tanárok is hallják - szóval jó a tippem. - Mikor Park Chanyeol mindenki előtt elmondta, hogy szeret, már gyanús volt a helyzet. Aztán mikor tegnap bementem a stúdióba, Chanyeol már nem volt bent. Choi Minjit kérdeztem meg, hogy merre találom, és ő annyit válaszolt, hogy veled tart hazafelé. Akkor még nem értettem semmit, de Minji volt olyan kedves, és elmondta, hogy te Chanyeolnál laksz. Most reggel pedig direkt Jiyeonhoz mentem, hogy megbizonyosodjak a hírek hitelességéről. 
"Minji? Ő meg honnan a pokolból tudja? Az a medúza..!"
 - Most ehhez nem szeretnék semmit hozzáfűzni. Nem fogunk szentbeszédet tartani anyáddal, de remélem, hogy tanultál a dolgokból, és máskor nem hazudsz nekünk - folytatta mondandóját. 
Óvatosan bólintottam, és elmosolyodtam. Sissé megkönnyebbültem, hiszen apu nem tudott a Chanyeolhoz költözésem okáról, és akkor valószínűleg nem ez lenne a véleménye az egészről. Akkor valószínűleg sokkal nagyobb fejmosást kaptam volna.  
 - Most pedig, menj, és cuccolj össze! - mondta apu, és tenyereit a vállaimra tette. - Gondolom az elmúlt napokban nem tanultál túl sokat, de szerencsére van két napod bepótolni. Ja, és tudok a kémia egyesedről!
Az utolsó mondatánál gyorsabbra vettem a tempót, és besprinteltem a házba. Nem akartam szentbeszédet arról, hogy nem tanultam. 
A házba beérve Chanyeollal és Jiyeonnal találtam szembe magam. Mindketten egyből kérdésekkel bombáztak, de mivel mindketten a másikat próbálták túlkiabálni, nem értettem nagyon, hogy mit akarhatnak. 
 - Én vagyok az idősebb szóval kuss Yoda! - kiáltotta Jiyeon, majd mikor a fiú megadta magát, felém fordult - Na, mi volt?
 - Ja, csak haza kell mennem. Izé... Mr. Kimet anyu küldte, hogy fuvarozzon haza - válaszoltam bizonytalanul, de láthatólag Jiyeon beletörődött a hallottakba.
Szomorúan Chanyeol szobájába sétáltam, és a cuccaimat elkezdtem az utazótáskámba dobálni. Nem érdekelt, hogy a ruháim meg fognak gyűrődni. Csak arra kaptam fel a fejem, hogy Chanyeol bejött a szobába, és ő is segített eltenni a holmimat. Jobban mondva, ami éppen a keze ügyébe került, beszórta a táskámba, de én ezért is hálás voltam neki.
 - Sajnálom, hogy el kell menned. Hidd el, itt fognálak, ha nem Mr. Kim jött volna érted. Nem akarok megbukni matekból - nevette el kínosan magát, mire én is elmosolyodtam.
 - Nem baj, el kell mennem, és ezen nem lehet változtatni. Viszont arra kíváncsi lennék, hogy Choi Minji honnan a bánatból tudja, hogy együtt lakunk. 
 - Mi van? Minji tudja? - lepődött meg a fiú, mire bólintottam.
 - Apu tőle tudta meg. De tényleg nem tudom, hogy honnan vette - sóhajtottam, és leültem a pótágyra.
 - Kinyírom! - sziszegte Chanyeol. - Az a csaj már kezd nagyon az idegeimre menni!
Idegesen meredt maga elé, én pedig nem mertem hozzászólni. Pár nap alatt már rájöttem, hogy a feldúlt Chanyeolt jobb békén hagyni. Így legalább egyikőnknek sem esik bántódása. Én tovább pakolásztam, ő pedig magában fortyogott. 
 - Én elkészültem - mondtam, és a nehéz utazótáskám felemeltem a padlóról.
Chanyeol felállt a földről, és kivette a kezemből a táskám. Elvitte nekem egészen az ajtóig, de mikor már készültem lenyomni a kilincset, megállított, és elvette a kezem az ajtótól. 
 - Ugye nem gondolod, hogy csak úgy szavak nélkül elengedlek? - kérdezte cinikusan, majd gyengéden megrántotta a karom, és magához húzott.
Fejemet mellkasának döntöttem, és úgy hallgattam egyre gyorsuló szívverését. Mélyen beszívtam illatát, és kezeimmel egyre jobban markoltam a fiú pólóját. Semmi kedvem nem volt elengedni. Túlságosan is jó volt, de az a tény, hogy apu a ház előtt vár, eszembe juttatta a rút valóságot, miszerint mennem kellett. Gyengén elkezdem eltolni magamtól Chanyeolt, de ő nem akart elengedni. 
 - Chanyeol, mennem kell! - mondtam, és bánatosa arccal ránéztem. - De majd hétfőn suliban találkozunk. 
Gondterhelten sóhajtott, majd hirtelen meglódult, és egy csókot nyomott ajkaimra. Ezúttal nem követelőzött, és nem csókolt meg úgy igazából. Jól tudta, hogy mennem kell, és ehhez igazodott.
 - Hidd el, előbb látjuk egymást. Nem kell hétfőig várnod - mondta sejtelmesen egy féloldalas mosoly kíséretében.
Kíváncsiságomat azonban nem engedte kibontakozni, mert kinyitotta előttem az ajtót, és vidáman integetni kezdett felém. Apu már a kapuban várt türelmetlenül, így kénytelen voltam indulni.
Óvatosan felhajtottam a kocsi csomagtartóját, és egy laza mozdulattal bedobtam az utazótáskám, majd egy sóhaj után lecsaptam a csomagtartót. Csendben beültem apu mellé az anyósülésre. Üvegeses tekintettel meredtem magam elé, és gondolataim folyamatosan jártak a fejemben. Az egész utunk így telt; ő figyelmesen az utat figyelte, még én csak néztem ki a fejemből. Nem is értettem magam. Pár napja még hálálkodtam volna apunak ezért a cselekedetéért, de mikor eljött annak az ideje, hogy hazavigyen, már korántsem voltam olyan hálás neki. Szívesebben maradtam volna Chanyeollal. Szívesebben nevettem volna vele végig az egész napot, de ehelyett mehettem haza tanulni. Mivel az utóbbi napokban nem írtam házit, és nem is tanultam semmit, éppen ideje volt bepótolnom.
 - Gikwang otthon van. Ha megkéred, biztos segít az írásbelikben - törte meg a csendet apu.
Én csak egyet bólintottam ezzel jelezve, hogy tudomásul vettem a szavait. Ezek után újra beállt közénk a nyomasztó csend. Ezért nagy öröm volt számomra, hogy pár perc múlva már a kocsi a garázsba gurult be. Egyből kipattantam a járműből, és sietve kivettem a táskám a csomagtartóból. Gyors léptekkel a házba mentem, és az előszobába levágtam a cuccom. A cipőm gyorsan lekaptam magamról, és a szobámba baktattam. Sietve bevágtam magam mögött az ajtót, és háttal az ágyamra dőltem. Pár percig csukott szemmel feküdtem, de mikor hirtelen az ajtó kilincse lenyomódott, felkaptam a fejem. Meglepetten meredtem az ajtóban álló Gikwangra, és ahogy láttam őt is váratlanul érte az otthonlétem.
 - Szia! Merre jártál, Húgi? - kérdezte, miközben leült a szoba másik felében lévő ágyára. 
 - Hát... haveroknál - mondtam kissé megszeppenve a kérdés hallatán. 
 - Jól gondolom, hogy ennek hosszú története van? - nevette el magát, mire én határozottan bólintottam egyet. - Na akkor mesélj!
 - Oh, szóval most kihallgatás lesz. Felőlem... De csak, ha utána én is kifaggathatlak bizonyos dolgokról.
Kicsit elgondolkozott, de utána óvatosan bólintott egyet. Én pedig diadalittas mosolyra húztam ajkaim, és mesélni kezdtem:
 - Szóval, sejtheted, hogy megint a sulirádió miatt van minden.
 - Ezt korábban is gondoltam. Hihetetlen, hogy még mindig tagja akarsz lenni a stábnak. 
 - Te csak ne beszélj! - horkantam fel. - Téged az első próbálkozásodnál bevettek. Ráadásul te vezető voltál. Én egy egyszerű műsorvezetővel beérném, de nem. Nekem még az sem adatik meg. Na, de az a lényeg, hogy idén Park Chanyeol a sulirádió vezetője. Én pedig első nap mentem hozzá, és megkértem, hogy vegyen be. Aztán kötöttem vele egy egyezséget, miszerint egy hétig azt kell tennem, amit mondd. Eddig nem is volt gond, de aztán azt kérte, hogy költözzek hozzá. Anyuéknak meg azt mondtam, hogy az egyik barátnőmhöz megyek. Aztán eddig ott is maradtam. Ma reggel meg jött apu, és hazavitt, mert rájött, hogy nem is a barátnőmnél voltam napokig. 
 - Oké, ez elég hihetetlen. De ez csak a lényeg volt. Engem pedig a legapróbb részletek is érdekelnek - mondta, és ravaszul elvigyorodott. 
Kelletlenül felsóhajtottam, és tovább folytattam a beszámolóm: 
 - Aztán pár nap alatt hihetetlen módom felbolydult az életem. Beleszerettem Baekhyunba, de közben Chanyeol pedig belém. Aztán én pedig egyre jobban szeretem Chanyeolt, de Baekhyunt is szeretem, de nem annyira. És nem tudom, hogy mit kéne tennem.
 - Oh, ez... Mind öt nap alatt? Nem gondolod, hogy ez csak egy kis fellángolás? - hitetlenkedett.
 - Nem, nem az. Még soha nem voltam szerelmes, de határozottan érzem, hogy ez teljesen valóságos szerelem. Ezzel még semmi bajom nem lenne, ha nem szeretném mindkettőjüket. 
 - Akkor szeresd azt, akit jobban szeretsz.
 - De magam sem tudom világosan. Vagyis... Chanyeolt szeretem jobban. Szerintem - mondtam bizonytalanul.
 - Akkor bízd az időre. Idővel rájössz majd, hogy melyikőjük jelent számodra többet.
Akaratom ellenére is elmosolyodtam. Néha komolyan azt éreztem, hogy Gikwang jobban a szívembe lát, mint saját magam. 
 - De most az én faggatós részem lejárt, szóval most én kérdezek! - szólaltam meg egy kis hallgatás után.
 - Állj! Még van kérdésem - vigyorodott el, és tovább beszélt. - És milyen volt azzal a Chanyeollal egy fedél alatt aludni? 
 - Hát... jó volt. Mármint, az elején utáltam. Aztán a vége felé már egyre jobban élveztem - magyaráztam elpirulva.
 - És volt komoly dolog is? - vigyorgott rám csintalanul.
 - Mégis m-mire gondolsz? - vörösödött el a fejem.
 - Tudod te jól azt - nevette el magát. - De látom nem akarod velem megosztani a részleteket...
 - Nem csináltunk semmi olyat! - csattantam fel, majd durcásan hátat fordítottam Gikwangnak.
 - Jó, értem. Csak azért mégis érdekelt ez a téma - mondta bocsánatérően, mire én visszafordultam, és elmosolyogtam magam.
Jól tudtam, hogy mire gondol, de tudtam, hogy akárhogyan is erőlködök, nem fogja elhinni, hogy Chanyeollal nem feküdtünk le. Hiába, ő Gikwang. Egy makacs és önfejű szamár, de nekem így fontos. Mindig is ilyen volt, és ez az évek során sem változott.
 - Most már kérdezhetek? - kérdeztem óvatosan, mire csak sóhajtott egyet, majd bólintott. - Na, szóval... Miért vagy pornórendező, és mióta? És miért költöztél Daeguba, és mióta ismered Park Yurát? És hol ismerkedtetek meg?
 - Lassíts, Húgi! Akkor azért vagyok pornórendező, mert ebből meg tudok élni. Még itt Szöulban egyik haverom választotta ezt a szakát, és egyszer elmentem egy forgatására. Eleinte furcsa volt, meg azért mégiscsak pasiból vagyok, de aztán poénból én is kipróbáltam. Azután pedig egy cég felkeresett, és már két éve nyomom ezt a szakmát. Eleinte egy raktárban aludtam, mert anyuéknak azt mondtam, hogy van saját lakásom. Még mindig jobb volt, mint a híd alatt. Aztán egy kávézóban összefutottam Yurával. Teljesen a véletlen műve volt, hogy máshol nem volt hely, így annál az asztalnál foglalt helyet, aminél én. És elkezdtünk beszélgetni. Mikor a munkáról volt szó, ő simán elmondta, hogy tévés riporterként dolgozik, de én szörnyen zavarban voltam. Végül pedig sikerült kihúznia belőlem, és mikor megtudta, hogy pornórendező vagyok, teljesen lesokkolt. Aztán gyorsan felállt, a képembe öntötte a kávéját, és közölte, hogy undorító vagyok, és, hogy ez nem volt jó csajozós duma - mondta, és elnevette magát. - Azt a napot soha nem fogom elfelejteni. 
 - Úristen! - nevettem el én is magam. - Akkor Yura azt hitte, hogy be akarsz vágódni nála, és azért mondtad, hogy pornórendező vagy?
 - Pontosan! De aztán nem sokkal után dolgom volt a helyi tévében. Egy rövid interjúra hívtak be, és összefutottam Yurával. Látnod kellett volna az arcát, mikor megtudta, hogy tényleg pornórendező vagyok. Aztán rendszeresen elkezdtünk találkozgatni, és jó barátok lettünk. Amíg nem volt tisztességes fizetésem, Yuránál dekkoltam. Később viszont engem áthelyeztek Daeguba. Yura pedig jött velem, és a nagyanyjával éltünk egy fedél alatt. Mikor megemelték a fizetésem, az első dolgunk az volt, hogy összedobtuk a pénzünket, és elmentünk egy közös albérletbe. Azóta ott élünk. De az is alig fél éve lehet. Több kérdés?
 - Egyenlőre nincs. De, ha lesz akkor elvárom, hogy őszintén válaszolj! 
 - Rendben főnök! Egyébként, honnan ismered Yurát? - kérdezte gyanakodva.
 - Ja, ő Chanyeol nővére.
Gikwang arcára meglepettség ült ki, és egy ideig nem is szólt semmit. Majd pár perc múlva megszólalt:
 - És, mi dolgod van hétvégére? 
 - Tanulni, tanulni és tanulni. A héten semmit nem tanultam... És az összes írásbelim is meg kell írnom - sóhajtottam, majd hátradőltem az ágyamon.
 - Figyi, az írásbeliben tudok segíteni. A munkafüzeti, és tankönyvi feladatok megoldását megnézem neten. Csak mondd, hogy melyik kell, én pedig lediktálom a megoldást - mondta, és kacsintott egyet. 
 - De ez nem tisztességes!
 - Az érettségin sem buktam le - vont vállat. - Ne csodálkozz, hogy nem ügyvéd lettem.
 - Most mégis magam csinálom meg. Bűntudatom van, mert nem csináltam semmit a héten. 
Gikwang csak megrázta a fejét, és magamra hagyott, hadd dolgozzak. Még gyorsan leszaladtam az utazótáskáért, mivel az összes cuccom abban volt. Ezek után az íróasztalom fölé görnyedve törtem a fejem. Este felé már nem erőltettem magam, egyszerűen kihúztam a feladatot. Lustaságomnak köszönhetően a szóbelit vasárnapra hagytam, de örültem annak is, hogy este kilencre sikerült az írásbeliket megírnom. 
Kómás fejjel indultam ki a konyhába, és egy száraz kenyeret legyűrtem. De nem volt kedvem enni. Meg unatkoztam is. Hiányzott Chanyeol, hogy feldobja a hangulatot. Igaz, Gikwang is képes lett volna teljesíteni a kérésem, de neki holnap indulnia kellett vissza Daeguba, és este még feltétlenül el akart menni bulizni. Őt inkább nem zavartam meg a készülődésben. Viszont mikor már egy órája nem jött ki a fürdőszobából, dörömbölni kezdtem az ajtón:
 - Mikor végzel már?! 
 - Még két perc! - kiabált ki.
 - Ne már! Egy csaj nem készül annyit, mint te! - toporzékoltam, majd idegességemben benyitottam, és a haját zseléző Gikwangot kitoltam.
 - De még nem végeztem a hajammal! - elégedetlenkedett.
 - Van a szobában is tükör. És itt a hajzseléd és a fésűd - mondtam, és a kezébe nyomtam a két tárgyat, majd becsaptam az ajtót. 
Beálltam a zuhany alá, és több percig áztattam magam. Jól esett, hogy egy időre ki tudtam üríteni a fejem. Ez az utóbbi napokban nem igazán sikerült, mivel zuhanyzás közben végig azt figyeltem, hogy Chanyeol mikor jött be leskelődni. Éppen ezért jött ott jól, hogy találtam a zuhanyzóban néhány kibontatlan szappant. Mikor Chanyeol beosont, mindig szappanokat dobáltam ki, és ebből jó pár el is találta a fiút. Eléggé gagyi ötlet volt, de a célt legalább elértem, mert Chanyeol minden alkalommal elhagyta a fürdőszobát.
Miután végeztem a fürdéssel, észrevettem, hogy hálóruhát nem hoztam magammal. Nem szórakoztam, felkaptam magamra Gikwang egyik bent felejtett pólóját. Igaz, mikor megláttam a fekete pólón a nagy fehér Fuck Off feliratot, egyből vágtam egy fintort. De mivel a póló kényelmes volt, nem törődtem vele, és elhagytam a fürdőt. Az utam a konyhába vezetett, ahol anyu az asztalnál ült a papírjai felett.
 - Szia - köszöntem oda, és leültem vele szembe.
 - Szia Hyeri! - nézett fel rám, és elmosolyodott. - Beszéltem apáddal. Most nem kapsz fejmosást, de máskor, ha elmész valahova, kérlek az igazat mondd, és fogadd el a válaszunk. Ahhoz a fiúhoz valószínűleg nem engedtünk volna el, és ezt meg kellett volna értened.
"Csakhogy én sem akartam menni! Köteleztek!"
 - Jó, értem. Máskor nem lesz ilyen.
 - Ennek örülök. És honnan van a pólód? - vonta fel a szemöldökét.
 - Nyugi, nem Chanyeoltól. Gikwangtól csórtam - vigyorodtam el.
 - De jó. Jó látni, hogy osztoztok a cuccokon - Ja, persze. - És mi van ráírva?
 - Ööö... Hát az, hogy... Szép estét!
Anyu csak mosolyogva megrázta a fejét, én pedig magamban hálát adtam annak, hogy anyám nem tanult angolt. Igaz, jobb "fordítás" is eszembe juthatott volna, de hirtelen csak ennyi telt tőlem. De az a lényeg, hogy anyu elhitte. 
Gyorsan ittam egy pohár vizet, majd a szobámba sétáltam. Gikwang még a szobában lévő tükörben nézegette magát, és amikor beléptem, rám mosolygott.
 - Én most megyek. Már fél tizenegy van, szóval a többiek már várnak. Majd jövök! Aludj jól! - mondta, és egy puszit nyomott a homlokomra. - És jó a pólód!
Miután elhagyta a szobát, én ledőltem az ágyamra, és pár percig úgy feküdtem. Viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy lámpafény mellett képtelen vagyok aludni, ezért unottan feltápászkodtam, és lenyomtam a villanyt. 
A szemeim leragadtak, és hamar el is aludtam. Egyszer azonban valaki végigsimított az arcélemen, nekem pedig ezzel véget vetett az alvásomnak. Gondoltam, Gikwang biztosan hazajött, de mikor az ismerős illat beszökött az orromba, tudtam, hogy nem a bátyám guggol az ágyam mellett.
 - K-ki az?- kérdeztem.
 - A kaszás - suttogta, én pedig mély hangjáról egyből felismertem.
 - Chanyeol? 
Nem válaszolt semmit, de én tudtam, és éreztem, hogy eltaláltam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hideg ujjak simulnak az arcomra, és hideg ajkak tapadnak az enyéimre. A szívveréseim száma egyből megnőtt, a szemeim pedig egyből nagyra tágultak. Éreztem, hogy Chanyeol teste is egyre forróbb lesz, de a hideg érintése nélkül is a hideg futkosott a hátamon. Eközben a fiú gyengéden csókolt, de nekem ez éppen elég volt ahhoz, hogy teljesen éber legyek, és már nem is látszott rajtam, hogy akkor keltem fel.
 - Hány óra van? - kérdeztem miután eltávolodott tőlem.
 - Hajnali fél kettő. Ha jól látom az órát, de a Hold fényében nem igazán tudom kivenni - mondta, és hunyorogva a karóráját kezdte tanulmányozni.
 - De... Ilyen későn mit keresel itt? A szüleid... Nem ma jöttek meg? - hadartam.
 - Áh, már tízkor mélyen aludtak. Én meg felhasználtam a tőled kapott tudásomat, és kiszöktem az ablakon - nevetett kínosan, engem pedig sikerült zavarba hoznia.
Nem számítottam arra, hogy éjnek idején Chanyeol elszökik otthonról, és eljön hozzám. 
"Ez a fiú mindig képes rá, hogy meglepjen."
 - És, hogy jöttél be? - kérdeztem suttogva, hogy nehogy felébresszem a szüleimet.
 - Nyitva hagytad az ablakot. Eredetileg azt terveztem, hogy csak dörömbölök az ablakon, de mivel nyitva hagytad könnyű dolgom volt. De nem azért jöttem, hogy húzzuk az időt. Csak beszélni akartam. 
 - Miről? - kérdeztem, de mást nem tudtam mondani.
 - Hát... Először is a hétfőről. Ma már szóltam egy-két menőbb diáknak, hogy toborozzanak másokat is. Minimum negyvenen odamegyünk az igazgatásra nagyszünetben, és panaszt teszünk. De a legfontosabb, hogy te ott legyél. Elvégre nem az én seggemen szárad a tanárbácsi tenyere...
 - Oké, az egy dolog, hogy az én hátsóm bánta, de az a tanár nagyon kinézett magának - kezdtem frusztráltan. - Első óra végén már egyből behivatott magához, és mikor kimentem, utánam szólt, hogy egyszer még az övé leszek. Aztán csak ezután jött a seggrecsapósdi. 
 - H-hogy mit mondott?! Akkor holnap ki is rúgatom! - fortyogott Chanyeol.
 - Nem szükséges. Erről döntsön az igazgatás. Végül is, nem erőszakolt meg, nem bántalmazott. Semmi konkrét okuk nem lenne arra, hogy kirúgják.
Nem ismertem magamra. Normális esetben nem védtem volna ennyire Jay bá'-t, de mikor elképzeltem a hétfőt, egyre jobban kezdtem sajnálni. Ő ezzel keresi a kenyerét, én pedig semmit nem tudok az anyagi hátteréről. Lehet, hogyha kirúgják, mehet a híd alá.
 - Én attól még remélem, hogy kirúgják. De nem ő lesz az egyetlen aki repül. Ma döntöttem el, hogy Minjit kidobom a stábból.
 - H-hogy mi? Mégis miért? - értetlenkedtem.
 - Az a csaj az első nap óta nyomul rám. Őrülten idegesítő, és, ha tehettem volna, az első nap kirúgtam volna. De mivel elszúrta az idei tanév első sulirádió adását, van okom arra, hogy kidobjam. És arra gondoltam, hogy mivel a távozásával felszabadul egy műsorvezetőnek hely, felveszlek téged - vigyorodott el.
 - E-ez komoly? Felvennél? - kérdeztem lesokkolva.
Nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni, hogy tényleg műsorvezető lehetek. És mindezt úgy, hogy Chanyeol nem ugráltatott halálra, hanem megkedvelt...
 - Teljesen komoly. De mivel hétfőn eléggé középpontban leszel, majd csak szerdán jelentem be, hogy te leszel az új tag. Aztán pénteken már adásban is lehetsz!
 - Úristen! Én... nem is jutok szóhoz. Chanyeol, te nem hiszed el, hogy most mennyire örülök. Én... mindjárt sírni fogok - suttogtam rekedtesen, és örömkönnyeim utat találtak maguknak. 
Több éven keresztül a legnagyobb álmom az volt, hogy a sulirádió egyik műsorvezetője lehessek. De mikor már lemondtam a dologról, és kezdtem beletörődni, hogy másik álom után kell néznem, Chanyeol előáll egy ilyen bejelentéssel... Ez számomra egyszerűen hihetetlen volt. Lehet, hogy kis dolognak tűnik, hisz' nem cukorból lévő palotát kértem, de mindenkinek más álmai vannak. 
Pár könnycseppet ejtettem, de a örömkönnyeim hamar elálltak. Szerencsére nem kaptam sírógörcsöt, de a mosolygást képtelen voltam abbahagyni.
 - Na mi van? Ennyire örülsz? - nevette el magát Chanyeol, mire én bőszen bólogatni kezdtem. - Ennek örülök. De mostantól kezdve majd a műsorvezetőknek több dolguk lesz. A pénteki adásban fogom bejelenteni, hogy egy kis változást vezetek majd be. Mivel minden valamire való sulirádióban zenét játsszanak, nálunk is bevezetjük ezt. De az igazgatóság csak arra adott engedélyt, hogy minden nap nagyszünetben nyomjunk be zenét. Az összeállítás közös megegyezés alapján lesz, és a technikusok fogják kezelni. A többit pedig majd pénteken megtudod - mondta, és kacsintott egyet.
 - Komolyan? Ez tök jó! Legalább lesz valami szín is a mindennapjainkban.
 - Az hát! Egyébként hallottam, hogy az igazgatónő mondta Mrs. Choinak, hogy jövő héten két új diák érkezik hozzátok.
 - Tényleg? Oh, csak remélem, hogy jófejek lesznek - sóhajtottam.
Nem igazán örültem a jövevényeknek. Általában olyan peches osztályunk van, hogy mindig a lehető legrosszabb osztálytársakat kapjuk. Tavaly például ott volt Kim Hyorin esete, aki a legnagyképűbb nőszemély volt akit egész életemben láttam. Igazi kibírhatatlan hárpia volt. De szerencsére elment azzal az indokkal, hogy neki a mi sulink túl átlagos. 
A gondolataimból egy zár kattanása ébresztett fel. Ijedten néztem Chanyeolra, ő pedig értetlenül nézett rám.
 - Valaki megjött... Gondolom Gikwang. Ő pedig itt alszik, mert egy szobánk van, szóval mindjárt benyit. Menned kell! - sürgettem. 
 - Bebújok a szekrénybe! - erősködött, és semmi jelét nem láttam annak, hogy menni akarna.
 - De menned kell! Majd beszélünk. Kérlek! Igaz, Gikwang jófej, de azért azért eléggé felkapja a vizet, ha nem talál az ágyamban.
Chanyeol bánatosan sóhajtott egyet. Egy gyors puszit nyomott az ajkaimra, majd az ablakhoz sétált. Még egyszer visszanézett, és kacsintott egyet. Gyorsan kiugrott az ablakon, én pedig becsuktam utána, és visszafeküdtem aludni. 
Gikwang pár másodperc múlva benyitott a szobába, és botladozva az ágy felé vette az irányt. Lopva ránéztem, és a Hold fényében jól láttam elborult tekintetét. Sikeresen megbotlott az ágya keretében, és a matracra zuhant. Még egy kicsit mocorgott, majd elnyomta az álom. Világosan tudtam, hogy az este többet ivott a kelleténél, és magamban hálát adtam az égnek, hogy épségben hazaért.
 "Gikwang, kellett neked annyit innod? Így holnap, hogy a bánatban mész Deaeguba?"

11. fejezet

Szeptember 5.
Péntek

Már vagy fél órája ki sem jöttem Chanyeol szobájából. Ő persze dörömbölt az ajtón, és kérlelt, hogy menjek ki, de én nem is válaszoltam neki. Az arcomat erősen a fiú párnájába fúrtam, és mélyeket lélegeztem.
"Chanyeol illata van... Olyan megnyugtató."
Megembereltem magam, és rájöttem arra, hogy végig kell gondolnom a délután történteket, és ahhoz idő kellett.
Viszonylag megnyugodtam, hogy nem kell megerőszakoltatnom magam a perverz tesitanárommal, de még mindig ott volt az, hogy megtudtam, hogy tulajdonképpen ki is a bátyám. Miután erőt vettem magamon, előkaptam a mobilom, és neten rákerestem Gikwangra. Meg is találtam, és nagy gombóccal a torkomban olvastam mindenfélét róla. Legtöbb helyen úgy is emlegették, mint a legjobb koreai pornórendezőt, ettől pedig nekem felállt a szőr a hátamon. Őszintén szólva, nem a legjobb érzés. Még, ha idősebb lennék nála, akkor még büszke is lennék rá, de úgy, hogy a húga vagyok... Egyáltalán nem egy leányálom. De szerencsére sikerült nyugtatgatnom magam. Ismertem Gikwangot, és tudtam, hogy csupán a munkája miatt nem lett más ember. Az viszont már más kérdés, hogy a bizalmam egy részét elvesztette, és ezt vissza kéne nyernie. Éppen ezért határoztam el, hogy lesz ami lesz, találkoznom kell vele, és négyszemközt meg kell beszélnünk mindent. 
Miután ezt lerendeztem magamban, újra az arcom elé kaptam a kezem, és csupán a gondolataimtól zavarba jöttem. Eszembe jutott, hogy megcsókoltam Chanyeolt. Nem tudtam, hogy miért tettem. Csak egy pillanatra kikapcsoltam az agyam, és máris ez történt. Ilyen az én szerencsém. De amint megtettem, meg is bántam. Nem voltam tisztában az érzéseimmel. Chanyeol az utóbbi héten annyi mindent tett értem... És annyira védelmezett mindentől, mintha a legféltebb kincse lennék. Vele ellentétben Baekhyun nem mutatta annyira, hogy szeretne. És ő csak akkor vallotta be nekem, hogy szeret, mikor én már megtettem előtte. Nem ő volt az, aki az egész suli előtt bevallotta, hogy szeret, és nem ő volt az, aki ellenezte a Jay bá'-val kapcsolatos terveinket. Sőt, ő be is eresztett volna a tesitanáromhoz, hogy megerőszakoljon. Nem tudom, hogy direkt tette-e vagy csak nem erőltette meg az agyát más ötletért. Mindenesetre kezdtem egyre jobban úgy érezni, hogy jóval inkább Chanyeol felé kezdett húzni a szívem. 
 - Asha, szerinted mit tegyek? - kérdeztem a terráriumban mászkáló póktól. - Aish, már én is kezdek bedilizni! Egy pókhoz beszélek, akit mellesleg utálok!
 - Hyeri, légyszíves engedj be! - dörömbölt be az ajtón Chanyeol, ezzel megszakítva az Ashához intézett beszédemet. 
Nagy nehezen feltápászkodtam, és az ajtóhoz csoszogtam. Egy nagy levegőt vettem, és kinyitottam a szoba ajtaját. A fiú megkönnyebbülten nézett rám, és hirtelen magához húzott. Erre a váratlan cselekedetére teljesen lefagytam. Úgy éreztem, hogy egyre jobban zavarba jövök. Éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban kezd kalapálni a mellkasomban, és ezzel egyre szaporábban pumpálta a vért az ereimbe, az adrenalinszintem pedig az egekbe szökött. Mindez nem tudtam, hogy miért történt. Vagyis, egy elképzelésem volt; hogy komolyan beleszerettem Chanyeolba. De ezt a gondolatomat gyorsan elhessegettem, és próbáltam lenyugodni. Viszont mivel a fiú még mindig nem engedett semmit sem a szorításán, egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
 - Cha-chanyeol, elengednél? - kérdeztem dadogva, miután erőt vettem magamon.
 - Nem akarlak elereszteni - jelentette ki. - Túlságosan is élvezem a helyzetet ahhoz, hogy ne használjam ki. És amúgy meg van hozzád egy kérdésem.
 - Mi lenne az? - kérdeztem félve, és megpróbáltam a fiú testét kicsit eltolni a sajátomtól.
 - Miért csókoltál meg? - kérdezte, és testem enyhén a falnak nyomta, majd karjaival közrefogott, hogy még véletlenül se tudjak szabadulni.
Sötétbarna szempárjával az enyémet bámulta, és úgy várt magyarázatra. Én pedig tanácstalanul törtem az agyam, hogy mégis mit mondhatnék. De miután rájöttem, hogy ilyen helyzetben képtelen vagyok tisztán gondolkodni, feladtam.
 - Nehéz olyan kérdésre választ adni amire én sem tudom a választ - kezdtem a mondandóm. - Nem tudom, hogy miért csókoltalak meg, de hidd el, hogy számomra sokkal kínosabb volt a szituáció.
 - Hyeri, hagyd abba a süket dumát! Nem akarom, hogy játszadozz velem, érted? Amióta itt vagy, kezdenek egyre jobban felkavarodni az érzéseim. Szeretlek, értsd meg! Ezért nem akarom, hogy elmenj. Annak ellenére, hogy eddig mennyi tőrt döftél a szívembe. És még az is, hogy megcsókoltál... Annyira...jó lett volna, ha szívből teszed. Akkor talán nem fájna ennyire.
Szavai hallatán a torkomban egy fojtogató gombóc keletkezett. Megsajnáltam Chanyeolt. Olyan volt abban a pillanatban, mint egy idegroncs. És az a tény, hogy részben én tettem ilyenné, szörnyen fájt. Jóvá akartam tenni minden eddigi hibámat, csak azt nem tudtam, hogyan.
 - Hyeri... Nem tudom, hogy mit tegyek - szólalt meg a fiú, és könnyes tekintetét rám emelte. - Kérlek csak egy kicsit játszd meg, hogy szeretsz! Csak egy kis időre. Aztán törd szilánkokra a szívem. Akkor képes leszek arra, hogy lemondjak rólad.
A szemem megtelt könnyel, és a sós cseppek egyesével elkezdtek végigcsurogni az arcomon, majd a padlón értek véget. A torkomon szavak nem jöttek ki. Gyengének és fáradtnak éreztem magam, de nem tudtam, mitévő legyek. Kis idő múlva kezdett csillapodni a torkomat szorongató fájdalom, és rekedtes hangon meg tudtam szólalni:
 - Chanyeol, adj egy kis időt! Kezdem úgy érezni, hogy egyre inkább beléd szerettem. De amíg magam sem vagyok tisztában az érzéseimmel, addig nem tudom, mit kéne tennem. Lehet, hogy tudnálak szeretni. Egyre erősebb bennem ez az érzés, de az a tudat, hogy nekem ott van Baekhyun, nagyon bezavar.
 - De... Már csak hétfőig foghatlak itt. Aztán elmész, és éled a saját életed. Akkor még annyi esélyem sem lesz, mint most.
Bűnbánóan lehajtottam a fejem, és próbáltam rendet tenni a gondolataim között. Tényleg tanácstalan voltam, és nem tudtam, hogy mit kéne mondanom Chanyeolnak. Úgy éreztem magam, mint aki két tűz közé szorult. A szívem egyik fele Baekhyun felé húzott, míg a másik átpártolt Chanyeolhoz. Mintha két ember lenne bennem. Mintha két ellentét bújna meg a testemben. Ezt pedig nem akartam egyikőjüknek sem a tudtára hozni. Éppen elég volt nekem őrlődnöm, őket semmiképp nem akartam belevinni. 
 - Akkor élvezd ki hétfőig a maradék időt - mondtam, és felnéztem rá.
 - Szuper! Készülj! Megyünk a Han folyóhoz - vigyorgott rám, és kiengedett karjai rabságából.
Nagy szemekkel meredtem magam elé, még akkor is, mikor már Chanyeol bement a szobájába. Egy nagyot sóhajtottam, és bementem utána. Az íróasztalára leraktam a nagy keretes szemüvegemet. Ezek után pedig a mobilom keresgélésébe fogtam. Viszont mikor nem találtam se az ágyamon, se a bőröndömben, kezdtem egyre idegesebb lenni.
 - Ezt keressed? - szólt felém Chanyeol, mire én rákaptam a tekintetem.
Győzelmi mosollyal az arcán állt az ágya mellett, és a mobilomat tartotta a kezében.
 - Oh, köszi. Már azt hittem, hogy elveszett - könnyebbültem meg, és a fiú felé vettem az irányt, de ő a magasba emelte a készüléket, hogy még véletlenül se tudjam elérni.
 - Na, de igazán visszaadhatnád! - szóltam rá, de ő még mindig önelégült vigyorral az arcán lóbálta a mobilom.
 - Előbb megnézem, hogy az elmúlt harminc percben miért hívott téged hússzor Baekhyun, és miért írt hat üzenetet.
Szemeim tágra nyíltak, és elkezdtem ugrálni, hátha vissza tudom szerezni a telefonom. Persze, egy óriással szemben ez nem is sikerült. Chanyeol pedig komoly arccal olvasgatta a kapott üzeneteim. 
 - Chanyeol, add már vissza! Nem olvashatod el az üzeneteimet! 
 - Tessék, itt van - mondta kis idő múlva, és a kezembe nyomta a mobilom.
Megkönnyebbültem mikor végre a kezemben tarthattam a készüléket. Viszont, mikor láttam, hogy elfelejtettem lekódolni a telefonom, egyre jobban bepánikoltam. És ezt még tetőzte az, mikor nem találtam a Chanyeol által emlegetett üzenetek közül egyet sem.
 - Csak szívattál? - kérdeztem. - Nem is kaptam üzenetet Baekhyuntól.
 - De kaptál. Csak kitöröltem mindet - vont vállat, és helyet foglalt az ágyán.
 - M-mi az, hogy kitörölted?! Ezek az én üzeneteim. Nem csinálhatsz az engedélyem nélkül semmit velük! - keltem ki magamból.
 - Nem tiltottad meg. Én pedig így láttam jobbnak. Baekhyun olyan nyálas szövegeket tud írni... A hideg is kiráz tőlük.
Kezem ökölbe szorult, és - akárhogy is szerettem - késztetést éreztem arra, hogy megfojtsam Chanyeolt. Alapjából véve tényleg szerettem a fiút, de voltak olyan cselekedetei, melyek után szívesen kirohantam volna a világból. Nem könnyű eset a srác azt meg kell hagyni.
 - Akkor legalább azt mondd el, hogy mit írt! - enyhültem meg, és leültem mellé az ágyra. 
 - Csak nyálas szövegeket. Olyanokat, hogy mennyire szeret meg, hogy szerinte jobb ötlet lenne mégiscsak Jiyeont küldenünk Jay bá'-hoz... Még gondolom nem tudja, hogy a tanárbácsi senkit nem fog megerőszakolni. De nekem akkor is előbb kapcsolt az agyam. Ő meg beküldött volna minden szívfájdalom nélkül Jay bá'-hoz - magyarázta megvetően.
 - De ez olyan aranyos! Miért törölted ki?!
 - Most ugye viccelsz? Ha most ennyire aranyosnak tartod, akkor mikor elolvasnád őket, még jobban nyáladzanál. És azzal remélem, hogy számolsz, hogy én is itt vagyok. Én is tudok neked ugyanilyen üzeneteket írni. 
 - De ezt akkor is Baekhyun írta..! Oh, Istenem olyan aranyos lehetett! - áradoztam, de Chanyeol láthatólag ezt nem nézte jó szemmel, és kezével betapasztotta a számat. 
 - Hyeri, tudom, hogy odáig vagy Baekhyunért, de amíg itt vagy, többet ki ne ejtsd a nevét! Sajnálom, hogy már nem tudom a "kedvesfiút" játszani, de nagyon kiborító...
 - Bocsánat. Nem figyeltem oda - mondtam bűnbánóan, miután tenyerét elemelte a szám elől. - De akkor... most hétfőig Baekhyun nevét nem említhetem?
 - Csak akkor, ha valami rosszat akarsz róla mondani, és nem ömlengeni róla - vetette oda lazán, majd felállt az ágyról. 
Abban a pillanatban a világ legnagyobb szemetének éreztem magam. És volt egy olyan érzésem, hogyha anyám ott lett volna, kaptam volna tőle egy nagy nyaklevest. Nem is értem, hogy miért mondtam mindent. Én hülye, miközben tudtam, hogy Chanyeol tényleg szeret, Baekhyunról kezdtem áradozni előtte. Ha velem tették volna ezt, én valószínűleg bőgve kirohantam volna a szobából. Meg is értettem Chanyeol idegességét, de jobban örültem volna, ha előbb szól. Ha már jóval előbb szólt volna, egy szavába került volna, és én kikapcsoltam volna a mobilom a kedvéért, hogy Baekhyun ne tudjon elérni. Ha kérte volna, talán képes lettem volna arra is, hogy nem is szólok Baekhyunhoz pár napig.
"De mióta tennék meg ennyi mindent érte? Én már tényleg nem értem magam..."
Legszívesebben ezerszer bocsánatot kértem volna Chanyeoltól, de mikor készültem hozzászólni, a szó a torkomban rekedt, ugyanis a fiú egy szál boxeralsóban állt a ruhásszekrény előtt. Normális esetben hozzávágtam volna a párnát, és lehordtam volna, de akkor hirtelen csak annyit tudtam tenni, hogy az arcom elé kaptam a kezeimet. Nem tudtam semmit tenni, de kellett ismernem magamnak, hogy zavarba jöttem. De akárhogyan próbáltam elfordítani a fejem, egyszerűen nem ment. Túlságosan is megbabonázott a széles vállainak és az enyhén kidolgozott felsőtestének a látványa. 
 - Baj van? - jött oda hozzám a fiú, miután felkapott magára egy pólót. 
 - S-semmi. Mehetünk? - kérdeztem égő fejjel.
Chanyeol vidáman bólintott, majd a karom után nyúlt, és felhúzott az ágyról. Amint megéreztem puha tenyerét az enyémhez simulni, a szívem egyből egy nagyot dobbant. 
"Miért van ez? Ha így folytatom, meg fogok őrülni."
A fiú maga után húzott, én pedig szó nélkül hagytam, és a tekintetem le sem tudtam venni az összekulcsolt kézfejünkről. 
Már csak arra lettem figyelmes, hogy az utcán sétálunk. Mivel még ősz elején jártunk, az idő viszonylag meleg volt, de estére eléggé lehűlt, ezért hálát adtam magamnak, hogy még a házban gyorsan magamra kaptam egy pulcsit. Viszont Chanyeolon csak egy rövid ujjú póló volt. 
 - Nem fázol? - kérdeztem.
 - Dehogy. Meleg van. Inkább én kérdezhetnélek meg téged, hogy nincs-e meleged - nevette el magát.
 - Éppen jól vagyok - mosolyodtam el. - Egyébként hova is megyünk?
 - Felülünk egy buszra, és kimegyünk a Banpo hídhoz. Már régen nem voltam ott sötétedés után. De mikor kicsi voltam, Yurával nyáron minden este kimentünk. 
 - Végül is az Szöul legszebb hídja. De legutóbb évekkel ezelőtt voltam ott. Mikor jön busz?
 - Most - intett fejével a közeli buszmegálló felé, majd karon ragadott, és szaladni kezdett velem.
Hiába, még mindig nem voltak olyan nagy lábaim, mint Chanyeolnak, így nem csoda, hogy nagy erőfeszítésembe telt lépést tartani vele. Kezdtem érezni, hogy mire lenne jó, ha megedzeném magam. 
De a fárasztó futás nem volt hiába, mert elértük a buszt. Igaz, a sofőr idegesen nézegette az óráját, de magamban ezer hálát adtam neki, hogy egyáltalán megvárt minket. Chanyeollal pedig a busz leghátuljába ballagtunk, és ott foglaltunk helyet.
 - Nagy szerencse, hogy elértük a buszt. A következő csak fél óra múlva jött volna - nézett rám megkönnyebbülten.
Én nem tudtam megszólalni. Még mindig vadul levegő után kapkodtam, és irdatlanul kalapáló szívemmel próbáltam kezdeni valamit. De miután sikerült rendeznem a légzésemet, továbbra sem szólaltam meg. Az ablakon bámultam ki, és onnan figyeltem a mellettünk elhaladó fákat, utcai lámpákat és épületeket. A városban még mindig zajlott az élet, és még mindig rengetegen járták Szöul utcáit. A látványba belefeledkeztem, és csak arra eszméltem fel, hogy Chanyeol gyengéden megfogja a kezem, és az ölébe helyezi. Karkötőimmel kezdett babrálni, és emiatt már képtelen voltam a kinti életet figyelni. A gyomrom gombostű méretűre zsugorodott, én pedig úgy ültem, mint egy merev viasz bábu. Mint egy élettelen baba, aki üveges tekintettel bámul kifelé az éjszakába. Egészen addig így ültem, amíg Chanyeol fel nem húzott a helyemről, jelezve, hogy leszállunk. 
A buszról leérve egyből megpillantottam a Banpo híd fényjátékát. A fiú mosolyogva felém fordult, gyengéden puha tenyerébe fogta az enyéimet, és úgy indultunk meg az úti célunk felé.
Nemsokára a Han folyó mellé értünk. A partnak ezen a részén padok nem voltak, így állva figyeltük a színpompás színekben pompázó hidat. Tősgyökeres szöuliként már sokszor jártam itt, de Chanyeollal mégis más volt. Mintha először látnám a fényeket. Mintha először járnék ott. 
 - Szép, igaz? - nézett rám.
 - Nagyon - bólogattam, és továbbra is megbabonázva bámultam a hidat. 
Teljesen belefeledkeztem a látványba. A kívülről jövő zajokat teljesen kizártam a fejemből. Lehetséges, hogyha egy bomba robbant volna fel a közelemben, azt sem vettem volna észre. Viszont mikor éreztem, hogy Chanyeol az egyik karját a csípőm köré fonja, visszatértem a valóságba. Újból úgy álltam ott, mint egy merev bábu. 
 - Baj van? - nézett rám furcsállva a merevségem.
 - S-semmi. Csak hideg van - füllentettem, és tekintetem újból a hídra szegeztem.
Viszont már képtelen voltam koncentrálni a színek játékra. Túlságosan is lefoglalt az, hogy a szapora szívverésem próbáltam szabályozni. Be kellett ismernem magamnak, hogy tényleg többet érzek Chanyeol iránt, mint amit eddig hittem. És ez a tény frusztrálttá tett. 
 - Hyeri, lehetne egy kérdésem? - szólalt meg a fiú, mire én csak bólintottam, de továbbra sem néztem rá. - Szeretsz engem? Csak, mert... én így látom. Javíts ki, ha rosszul mondok valamit, de jó emberismerő vagyok. Könnyen meg tudom állapítani az emberek érzéseit, és én azt látom rajtad, hogy te szeretsz engem.
Szavai hallatán egy pillanatig nem jutottam levegőhöz. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom. Ha nem lett volna ott nekem Baekhyun, simán rávágtam volna Chanyeolnak, hogy szeretem. De féltem. Féltem a következményektől. Hogy mi lesz Baekhyunnal és velem. Kiskorunk óta jóban vagyunk, és nem akartam ennyivel elrontani a kapcsolatunkat. És ott volt még az a tény is, hogy Baekhyun sem volt számomra közömbös. Őt is szerettem. Bár egyre inkább éreztem azt, hogy Chanyeol jobban belopta magát a szívembe, de akkor is! Nem hittem abban, hogy egyszerre lehet több ember iránt szerelmet érezni, és egy ilyen fordulatra nem voltam felkészülve.
 - Lehet... Chanyeol, én nem tudom. Vagyis... igen, szeretlek. De Baekhyunt is. És most nem tudom, hogy mit kéne tennem. 
 - Szerintem hagyd Baekhyunt, és szeress engem!
 - De őszinte vagy - mosolyodtam el. - Viszont ez nem ilyen egyszerű. 
 - Tudod, ilyenkor nem szabad nézni mások érdekeit. Magaddal törődj, és tedd azt, amit jónak látsz! De egy dolgot nagyon jegyezz meg! Mégpedig azt, hogy rossz döntés nincs. A hibákból tanul az ember, és csak megtapasztalások útján lehet fejlődni. Na, meg minden elrontott lépést helyre lehet hozni. Ha ezeket megjegyzed, akkor nem lehet bajod az életben.
Tejesen lesokkoltam a mondandóján. Nem gondoltam volna, hogy Chanyeol ennyire éretten gondolkodik. És ahogy belegondoltam, rájöttem, hogy tulajdonképpen minden szava igaz. Ez pedig még inkább erősítette bennem azt, hogy nekem Chanyeol kell. Az, hogy miképpen rendezem el az ügyet Baekhyunnal, az a jövő dolga. 
A szívemről egy kő esett le, és megkönnyebbülve fordultam Chanyeol felé. Őszintén elmosolyodtam, és egy hirtelen gondolattól vezérelve meglendítettem a fejem. Ajkaimat gyengéden az övéire nyomtam, és szemeimet enyhén nyitva hagytam, hogy lássam a reakcióját. Míg én lassan kezdtem csókolni, ő tágra nyílt szemekkel figyelt. Kis idő elteltével viszont a pillái kezdtek lecsukódni. Én is így tettem, majd rábíztam magam, hadd vezessen. Erős karjait körém fonta, és ezért én hálás voltam neki, mert nélküle valószínűleg a földre rogytam volna. Az autók zaját, a cipők kopogását és a többi városi zajt mind kizártam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre vagyok. Egy dologra tudtam koncentrálni; Chanyeolra. Viszont, mikor már a fiú megnyalta alsó ajkam, észbe kaptam. Mégiscsak az utcán voltunk. Ezért óvatosan eltoltam magamtól Chanyeolt. Ő még egy gyors puszira visszahajolt az arcomhoz, majd szorosan magához ölelt. 
 - Akkor most, hogy állunk? - suttogta a fülembe. - Mi lesz Baekhyunnal?
 - Vele majd valahogyan lerendezem. De egyet jegyezz meg, mert csak egyszer szándékozom elmondani! 
 - Hegyezem a fülem - nevette el magát.
 - Szeretlek, te óriás!

10. fejezet

Szeptember 5.
Péntek

Amint beértem az kémia előadóba, megakadt a szemem a favonalzóját tanulmányozó kémiatanáron. Akaratom ellenére is vágtam egy grimaszt, és a helyemre sétáltam. A kémia nem volt életem legfontosabb tantárgya. Abszolút nem érdeket, és még valahol az alapoknál nagyon lemaradtam, így nem is értettem semmit az anyagból. Nem mintha az óra nagy részén tanultunk volna. Mrs. Choi hű maradt magához, és miután kellően leszidta előttünk a mai fiatalokat, feleltetett. 
 - Ki jelentkezik önként felelni? - krákogta, és közben csontos ujjaival a naplóért nyúlt. - Senki? Akkor más módszert kell alkalmaznom. 
Magamban azért imádkoztam, hogy nehogy engem feletessen, de mikor észrevettem, hogy a tankönyvem Chanyeolnál maradt, egyre jobban kezdtem félni. Remegő jobb karomat felemeltem, és úgy vártam, hogy a tanárnő felszólítson. Mrs. Choi feljebb tolta a szemüvegét, és megszólalt:
 - Lee Hyeri, már megint! Vajon miből sejtettem, hogy magának megint valami ügye-gondja van - sóhajtotta miközben rosszallóan megrázta a fejét. - Halljuk, mit szeretne mondani?
 - É-én... Otthon felejtettem a tankönyvem.
Mikor az vén tanárnő gúnyos mosolyra húzta az ajkait, már rosszat sejtettem. De mikor megszólalt, az volt nekem az a pillanat, amikor legszívesebben elsüllyedtem volna.
 - Miss Lee, jöhet felelni! Gondolom felkészült az előző órai anyagból, amit ugyebár értelemszerűen bepótolt. Igaz? - kérdezte cinikus hangnemben, nekem pedig a testem egyre jobban remegni kezdett.
Azt sem tudtam, hogy mit vettek előző órán. Nem pótoltam be, és még csak a témát sem tudtam. Nem mintha arra megkaptam volna a kettest, de az is több lett volna a semminél.
 - É-én nem készültem - dadogtam, miután felálltam. 
 - Ahogy sejtettem! - emelte fel a hangját a tanárnő. - Üljön vissza, elégtelen!
Csalódottan visszaültem a helyemre, és úgy meredtem magam elé. 
"Ezt az évet is jól kezdem..."
 - Akkor Park Jiyeon jöhet felelni! - zökkentett vissza Mrs. Choi hangja a valóságba. 
Jiyeon unottan kisétált a tanáriasztalhoz, és az ellenőrzőjét hanyagul az asztalra dobta.
 - Remek kezdés Mrs. Park! Készüljön fel, hogy négyesről indul. Annál jobbat még akkor sem kaphat, ha többet tud, mint én - jegyezte meg gúnyosan a tanárnő. 
Jiyeon nem törődve a megjegyzéssel, belekezdett az anyagba. Mivel nem értettem, nem is próbáltam erősen a felelőre koncentrálni. Azt viszont el kellett ismernem, hogy Jiyeon folyékonyan elmondott mindent. Viszont Mrs. Choi természetesen belekötött. Bár... Mikor nem?
 - Egészen jól elmondta Miss Park. Csak tudja, maga eldarálta nekem a füzetben lévő vázlatot.
 - Az nem elég? - kérdezte meg csodálkozva Jiyeon.
 - A jó jegyért meg kell dolgozni. Erre sajnos nem adhatok jó jegyet - mondta a tanárnő kis iróniával a hangjában. - Tudja, ez nem volt se egyes, se kettes, se négyes, se ötös. Ez bizony hármas.
Arra lettem figyelmes, hogy az előadóban mindenki kuncogni kezd. Érdeklődve kémleltem körbe, és mikor megláttam Mrs. Choit, én sem hagyhattam enyhe kuncogás nélkül a látottakat, ugyanis a kémiatanár minden felsorolt érdemjegynél lehajtotta egy ujját, és mivel Jiyeon hármast kapott, ő a középső ujját hagyta egyedül fent.
 - Mi ez a kuncogás? - nézett fel szigorúan Mrs. Choi, mire mind elhallgattunk.
Jiyeon visszafojtott mosollyal sétált vissza mellém, és levágta magát a székre.
 - Láttad, hogy a banya bemutatott nekem? - nézett rám vigyorogva.
 - Keress olyat aki nem látta - mosolyogtam vissza rá.
Ettől kezdve nem szóltunk többet egymáshoz óra alatt. Szorgosan jegyzeteltem, és meg se mukkantam. Volt egy olyan érzésem, hogy ettől kezdve minden kémiaórát az én felelésem fog fényezni. Éppen ezért rá kellett szánnom magam, és neki kellett állnom tanulni. 
Óra után Jiyeonnal amilyen gyorsan csak lehetett, elhagytuk az előadót. Az osztályunk felé tartottunk, amikor megszólalt a hangosbemondó:
 - Üdvözlök mindenki! Park Chanyeol vagyok, a Sulirádió vezetője, és nagy örömmel jelenthetem be a stáb idei első adását!
 - Milyen ünnepélyes! - vigyorgott büszkén Jiyeon. - Tőlem tanulta...
 - A stáb tagjait már az első tanítási napon megismerhettétek, szóval a többiek bemutatásával nem húzom inkább az időt. A mikrofont pedig át is adom a műsorvezetőknek: Minjinek, Jiminek és Dongjinnek! 
 - Ugyan, Chanyeol! Ez az első adás, igazán beszállhatnál te is! - szólalt meg egy vékonyka lányhang.
 - Hát akkor nincs mit tenni - nevetett fel Chanyeol. - Kényeztetem a népet kicsit még a hangommal.
 - Tipikus nagyképű Chanyeol - forgattam meg a szemem.
Eközben Jiyeonnal beértünk az osztályunkba, és leültünk. A táskám mélyéről kihalásztam a könyveim által összelapított sonkás szendvicsemet, és ráérősen elkezdtem majszolni. Eközben Baekhyun is betalált az osztályba, és leült a helyére, majd engem kezdett bámulni. 
 - Neked nem kéne a stúdióban lenned? - kérdeztem.
 - Én szerkesztő vagyok. A műsorvezetés nem az én dolgom - vont vállat. - De nem is bánom. Jó nekem így. 
 - Te legalább tagja lehetsz a stábnak - haraptam bele mérgesen a szendvicsembe.
 - Még mindig ez bánt? - kérdezte, és a padomhoz sétált. - Hidd el, nem ér annyit, hogy ennyit bánkódj emiatt.
Óvatosan bólintottam egyet, majd a tízóraimat visszacsomagoltam, és visszaraktam a táskámba. Úgy éreztem, hogy elment az étvágyam. Képtelen voltam felfogni, hogy eddig mennyit tette azért, hogy bekerüljek a stábba, és még mindig nem jött össze. Sokszor éreztem úgy, hogy jobban örülnék annak, ha szabadulhatnék Chanyeoltól, és elfelejtenénk ezt az egészet. 
A valóságba az zökkentett vissza, hogy Baekhyun egy lágy puszit nyomott a homlokomra, és biztatóan rámosolyodott. 
 - Szép vagy! - mondta komoly arccal, én pedig elpirultam.
Egyszeriben nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el. Olyan jól esett az a két szó, amit a fiú mondott... 
 - Hyeri! Hallottad? - jött mellém Jiyeon, és levegő után kapkodott.
 - Ööö... Mit? - néztem rá értetlenül.
 - A hangosbemondót! Az egyik műsorvezető csaj most kérdezte, meg Yodát, hogy milyen lányok az ideáljai, és, hogy ő bejön-e neki..! Itt! Adásban! Ez..! Nem komplett! - háborgott a lány. 
 - Az ő dolguk, hogy mit mondanak, nem? - tártam szét a karom, és Baekhyunra néztem.
 - Szerintem Jiyeonnak igaza van... Kicsit durva, hogy adás keretében próbál bevágódni Chanyeolnál. És én, mint szerkesztő tudom, hogy ez nincs benne a tervezett adásmenetben. Akárhogy is nézzük, már most elszúrták. Szerintem hallgassuk, nehogy lemaradjuk a további eseményekről. A végén még adásban fognak összeházasodni - nevette el magát.
Ezek után mind csöndben maradtunk, és higyelmesen hallgattuk a adást.
 - Tudod, nem igazán vagy az esetem. A különleges lányokat szeretem - mondta egyszerűen Chanyeol.
 - Oh, értem - mondta kissé kínosan a lány. - És van olyan lány aki konkrétan tetszik neked?
 - Igen, Minji van. Lee Hyeri a neve.
Chanyeolnak ez volt az első megnyilvánulása, aminél legszívesebben elsüllyedtem volna. Ott állt a padom mellett életem szerelme, Chanyeol pedig mindenki füle hallatára bevallotta, hogy szeret. Emiatt pedig én egyre kínosabban éreztem magam. 
 - Chanyeol eszénél van? - kérdezte Baekhyun.
 - H-hát... Nem tudom. Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem - dadogtam.
 - Szerintem Chanyeol nem mond igazat - vont vállat Jiyeon. - Én biztos vagyok benne, hogy a fiúkhoz vonzódik. Ez csak valami fedősztori lehet.
  Egyetértően kezdtem bólogatni. Semmi kedvem nem volt tovább beszélni erről az egészről. Viszont az nem hagyott nyugodni, hogy csupán egy nap alatt elterjedt rólam az, hogy valamiféle kapcsolatban vagyok Jay bá'-val, és erre Chanyeol is rátett egy lapáttal a hirtelen vallomásával.

Chanyeol POV

 - Nekem ezt eddig miért nem mondta senki?! - csaptam idegesen a nappaliban álló dohányzóasztalra. 
Alig fél órája érhettünk haza, de én egyből felhúztam magam. Nem volt elég, hogy Hyeri addig könyörgött, míg Jiyeont és Baekhyunt beengedtem, még azzal a hírrel is szembesülnöm kellett, ami a lányok tesióráján történt. Mikor Jiyeon mondta, hogy Jay bá' mindenki előtt rácsapott Hyeri hátsójára, először nem hittem neki. Majd amikor Baekhyun is megerősítette a történet valósságát, kérdőre vontam Hyerit is. Fájt, hogy én voltam az utolsó aki értesült a dolgokról. Bár, be kellett ismernem, hogy valamilyen szinten örültem is annak, hogy nem az elterjedt pletykákat hallottam először. Akkor lehet, hogy a drága tanárbácsi már felülről szagolná az ibolyákat.
 - Ne kapd már egyből fel a vizet! Egy kicsit vegyél vissza az indulataidból! És amúgy sem volt időnk szólni neked - hordott le Jiyeon.
 - De ez akkor is igazságtalanság! - nyavalyogtam. - Mi az már, hogy az iskolában utolsóként ér engem ez a hír?! Az a minimum, hogy engem értesítenek először! És... Miért? Jay bá' csapkodhatja Hyeri seggét, én meg egy ujjal sem érhetek hozzá!
Az utolsó mondatom után idegesen haraptam az alsó ajkamba, és magamban átkoztam magam.
"Ezt nem kellett volna kimondanom!"
 - Úgy teszek, mintha ezt nem hallottam volna - szólalt meg Hyeri. - De amúgy sem kell ekkora ügyet csinálni ebből..! Ez megtörtént, és kész...
 - Már, hogyne csinálnánk ebből ekkora ügyet?! Az a pedofil nyilvánosan taperolt! - csattantam fel.
Nem tudtam magamban elfojtani a dühömet. Nem is értettem magam, de egyszerűen felidegesített az, hogy Jay bá' mindenki előtt tett ilyet. És abba még bele sem gondoltam, hogy azóta milyen pletykák terjenghetnek... 
Az pedig még jobban felhúzott, hogy Baekhyun holt nyugodtan ült egy helyben, és nem tett semmit. Én legszívesebben letekertem volna Jay bá' fejét a helyéről, de ő nem tett semmit. 
 - Azért visszavehetnél egy kicsit - szólt közbe Baekhyun. - Nem kell ekkora ügyet csinálni ebből.
 - Oh, igen? Tudtommal te vallod magadról azt, hogy szereted Hyerit. Akkor miért nem teszel semmit? Talán nem is érdekel, hogy azt akit szeretsz, a többiek szeme láttára csapták seggen?!
 - Nem erről van szó..! Hidd el, nekem sem volt szimpatikus amit Jay bá' tett! De mit csinálhatnék? Menjek oda, és verjem meg? Chanyeol... Állítom, hogy te sokszor végig sem gondolod amit mondasz... Jay bá' egy tanár, te meg egy diák vagy. És ilyenkor nem számít, hogy a Sulirádió vezetője vagy. Lásd be, hogy nem is tehetnél semmit! - magyarázta Baekhyun.
 - Baekhyunnak igaza van - sóhajtott Jiyeon. - Jay bá' ellen nem tehetnél semmit, Chanyeol! Szerintem hagyjuk ezt a témát.
Legszívesebben kidobtam volna a két hívatlan vendéget. Nem volt idegzetem ahhoz, hogy Jiyeon és Baekhyun okoskodását hallgassam. Lehet, hogy igazuk volt, de engem nem érdekelt. 
 - Az igaz, hogy nem tehetünk semmit Jay bá' ellen - motyogta Hyeri. - De azért egy ilyen perverz tanár nem lehet a sulinkban! Legalább annyit el kéne érni, hogy fiú osztályt kapjon.
 - Ebben van valami - gondolkodott el Jiyeon. - Valahogyan a többi tanár és a vezetők tudtára kellene adni Jay bá' perverzkedését. Lehet, hogy kirúgatnunk nem sikerülne, de valamit akkor is meg kéne próbálni..!
 - Na, megszólalt az első számú Jay Park rajongó - gúnyolódott Hyeri.
 - Ne mondd ezt! - kiáltott a másik lány. - Már beláttam, hogy az a pasi mégsem az esetem... Szóval valamit ki kéne találnunk. 
Ezek után egy ideig senki nem szólt semmit. Ahogy láttam, a többiek törték a fejüket, én pedig gondolatban fojtogattam Jay bá'-t. Valahogyan vissza kellett fognom magam. Nem is értettem, hogy hirtelen mitől kaptam fel a vizet. 
 - Megvan! - kiáltott fel hirtelen Jiyeon, mire mind ránéztünk. - Most mit néztek így? Megtaláltam az itt felejtett nyakláncom. 
Jiyeon boldogan a nyakába akasztotta a megtalált tárgyat, mi pedig csak megforgattuk a szemünket. 
 - Nekem viszont van egy ötletem - mosolyodott el sejtelmesen Baekhyun. - Szóval... Valakinek meg kéne erőszakoltatnia magát Jay bá'-val. 
 - Ugye ezt csak viccből mondtad?! - csattantam fel, és Baekhyun felé fordultam egész testemmel.
Ha nem nyugtatgattam volna a bennem tomboló vadállatot, nagy lett volna annak a valószínűsége, hogy megfojtom Baekhyunt. 
 - Nem viccnek szántam - vont vállat a fiú. - Ha Jay bá' valakit megerőszakolna, és akkor mi "véletlenül" arra vinnénk egy tanárt, akkor nyert ügyünk van. Csak le kéne buktatnunk. Ennyi.
 - Remek ötlet! - csapta össze a tenyereit boldogan Jiyeon. - Hyeri, mehetsz csalinak!
 - Hyeri nem megy sehova! - szóltam közbe, és egyik karommal Hyeri felé nyúltam, és magamhoz húztam.
Éreztem, hogy el akar tolni magától, de nem jött össze neki. Én pedig nem akartam elengedni. 
"Már csak egy napig van itt, és még mindig nem szeret... Mi kéne tennem?"
 - Egyetértek Chanyeollal - bólogatott Baekhyun. - Jiyeon, neked kéne csalinak lenni.
 - Hogy mi van?! Nekem? Miért? Csak azért nekem kell megerőszakoltatnom magam, mert ti Hyerit szeretitek! Ez akkora igazságtalanság! Inkább küldjük Baekhyunt...
 - Még mit nem! - vágta rá az említett fiú. - Nem leszek csali... Meg amúgy is fiú vagyok!
 - Az biztosabb, ha én megyek - mondta Hyeri, és kibontakozott a karjaim közül. - Eddig úgyis csak velem perverzkedett. Nem lehetünk biztosan abban, hogy Jiyeont vagy Baekhyunt tényleg megerőszakolná-e.
"Ez a csaj meg van hibbanva?! Neki nem lenne semmi dolga, erre elvállalja ő a piszkos munkát."
 - Biztos, hogy ezt akarod? - nézett Hyerire Baekhyun, mire a lány bólintott. - Akkor nincs mit tenni... Hétfőn ezzel kezdünk. Ha vasárnap átugrok megbeszélni a részleteket, az megfelel?
 - Vasárnap már otthon leszek - mosolyodott el Hyeri, az én szívem pedig összeszorult.
"Ennyire utál? Ennyire szabadulni akar tőlem?"
 - Oh, akkor majd oda megyek. Viszont most már mennem kéne. Zongoraórám van, és nem akarok elkésni.
Rövidesen Jiyeon is úgy döntött, hogy távozik. Hyerivel ,mint a jó házigazdák, kikísértük őket. Még az ajtóban Baekhyun egy rövid puszit nyomott Hyeri ajkaira, ezután én a lehető leggyorsabban kilöktem az ajtón. Hihetetlen, hogy mennyire féltékeny voltam rá. 
 - Ezt a vendégszeretet..! - ironizált Hyeri.
 - Nem tehetek róla. De örülök, hogy elmentek! - mondtam frusztráltan, és levágtam magam a kanapéra. - Mit csináljunk?
 - Írjunk házit - ült le mellém Hyeri.
 - Pénteken? Meg vagy te veszve?! Aish..! De, ha nem találunk ki valamit, akkor én itt fogok megpusztulni! És ez az utolsó napom, hogy nem kell a családommal lennem. Holnap délelőtt érkezik Soomi, délután meg a szüleim is megjönnek. 
 - Akkor én holnap hazamehetek? 
Ennél a mondatnál kicsit elgondolkoztam. Eszembe jutott az egyezségünk, miszerint egy hétig engem kell szolgálnia. És az egy hét hétfőn telik le. 
 - Nem mehetsz haza! Hétfő délután cuccolhatsz haza. És onnantól lesz érvénytelen az egyezségünk.
 - El is felejtettem az egyezségünket. Ezalatt az egy hét alatt nem is használtál ki, pedig megtehetted volna - nézett rám mosolyogva.
 - Túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy ugráltatni tudjalak. De már bánom, hogy az egyezségünk nem arról szólt, hogy egy hétig szeretned kellene engem. Akkor megkaptam volna amit akarok, de így..! 
 - Ha azt kérted volna, akkor is csak színészkedni tudtam volna. Az pedig nem szerelem, ha az egyik fél megjátssza magát. Oh, és most jut eszembe! Kérlek többször ne mondd be a nevem adásban... Kellemetlen volt - sütötte le a szemét.
 - Áh, azt csak... Meggondolatlanul mondtam. De Minji olyan kiborító volt. És még adás után is egész nem azt kérdezgette, hogy mit tegyen azért, hogy bejöjjön nekem. Nagyon nem bírom a csajt..! - magyaráztam, és közben idegesen tördeltem az ujjaimat. 
Mikor visszagondoltam az aznap történtekre, egyre idegesebb lettem. Aznap elhatároztam, hogy akármi lesz, Minjit kipenderítem a stábból! Az a csaj nem százas... És vele egy légtérben képtelen vagyok a munkámat végezni. Neki köszönhetően a tanév első adását is jól elszúrtuk. És még mindenki füle hallatára be is ismertem, hogy szeretem Hyerit... Csak hát ő nem szeret engem. Ezt a tényt pedig Minji is tudja, így most mindent elkövet annak érdekében, hogy sikerüljön levennie a lábamról. 
 - De ne aggódj, többet nem fogom bemondani a neved - nevettem kínosan.
Hyeri halványan elmosolyodott, majd megcsörrent a zsebében tartott mobilja. Gyorsan előkapta, és bement a konyhába. Nem tudtam, hogy ki hívta, de magamban reménykedtem, hogy nem Baekhyun. Mindenesetre a telefonos beszélgetéséből azt szűrtem le, hogy a nem fiúval beszélhet.
 - Oké, értem. De ma nem tudunk találkozni... Ja, egyik barátnőmnél vagyok. Apa nem mondta? Oké, szia! 
 - Ki volt az? - kérdeztem miután visszajött.
 - A bátyám. Otthon van, és már rég nem beszéltünk értelmesen. Eddig vagy dolgozott, vagy nem ért rá. Most is úgy jött el, hogy a lakótársa kórházban van. 
 - Oh, akkor, ha nagyon akarod, akkor elmehetsz hozzá - ajánlottam fel.
 - Nem akarok. Akármennyire is szeretem, az utóbbi időben eléggé megromlott a kapcsolatunk. Ahogy ismerem, ha találkoznánk, az is csak veszekedés lenne. 
Csak bólintottam egyet, majd kimentem a konyhába inni. Jól esett, hogy ihattam valamit. Reggel ugyanis voltam olyan szerencsétlen, hogy elfelejtettem innivalót rakni magamnak. Az iskolai rozsdás csapból jövő csapvíz pedig nem volt ínyemre, ezért inkább szomjaztam. Iskola után pedig nem győztem oltani a szomjam. 
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Hyeri besétál mellém. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem nagyon jött össze. Akárhányszor megláttam, lefagytam. Túlságosan is szerettem... 
"Ha nem fog továbbra sem szeretni, én meg fogok őrülni!"
 - Hogy hívják a bátyád? - kérdeztem, hogy ne érezzem magam nagyon zavarban. 
 - Lee Gikwang - felelte, és öntött magának egy pohár vizet. 
Mikor kimondta ezt a nevet, a kezemben lévő pohár kicsúszott a markomból. Volt egy sejtésem, hogy ki is lehet Hyeri bátyja, de reméltem, hogy rossz emberre gondoltam.
 - Valami baj van? - nézett rám ijedten a lány.
 - Én ismerek egy Lee Gikwangot - mondtam, és nyeltem egy nagyot. - Csakhogy ő egy pornórendező...
Hyeri lesokkolva állt előttem, majd kínosan elnevette magát. 
 - Ez mindent megmagyarázna... Gikwang soha nem mondta el a szakmáját. Lehet, hogy éppen ezért. Aish! Ez olyan hihetetlen! 
 - De nem biztos, hogy egy személyre gondolunk... A bátyád a mi sulinkba végzett?
Erre Hyeri bőszen bólogatni kezdett, és kínosan elnevettem magam.
"Ezek szerint nem csak nekem van dilis családom... Egy pornórendező tesó? Ha Yura az lenne, én kiugranék az ablakon."
 - Nem baj... Legalább megtudtam. De... Te honnan ismered? - nézett rám csodálkozva.
 - A nővéremmel jóban voltak. De aztán Yura elköltözött Daeguba. Most pedig kórházban van.
 - Várj! Kórházban? Daeguban? Lehet, hogy ő Gikwang kórházban lévő barátja! 
 - Ennyire nem lehet kicsit a világ! - vágtam rá.
 - De gondolj bele! Gikwang soha nem jön haza, talán azért, mert Daeguban van. Ez eléggé logikus magyarázat lenne! Várj, felhívom!
Annak láttán, hogy Hyeri mennyire feldobódott, én is elmosolyodtam. Jó volt nézni, ahogyan nyomozó módjára kérdezget a bátyjától. Pár percig csak kérdezgetett, majd elköszönt a bátyjától, és kinyomta a telefont.
 - Na, mi volt? - kérdeztem érdeklődve.
 - A bátyám Daeguba költözött egy éve, és Yura a lakótársa. És tényleg pornórendező... A nővérednek pedig eltörött a jobb lába, és fekvőgipszben van.
Hallhatóan kifújtam a levegőmet, és az arcomat a tenyerembe temettem. Nagyon örültem, hogy Yurának nincs semmi komoly baja, de bántott, hogy ezt a saját szüleim nem voltak képesek elmondani nekem. Ők egyszerűen elintézték annyival, hogy tudatták velem, hogy a nővérem kórházban van, én pedig halálra aggódtam magam. 
 - Már legalább tudjuk az igazat - mondtam, és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.
 - Ez igaz. De ne legyél ilyen letört! - mosolygott rám, és biztatásból megszorította a tenyerem. 
Én kihasználtam az alkalmat, és közelebb rántottam magamhoz. Egyre szorosabban vontam magamhoz, de mikor éreztem, hogy túllőttem a célon, gyengítettem a karjaim szorításán. A fejem a vállára hajtottam, és lehunytam a szemem. Tudtam, hogy szorong, tudtam, hogy el szeretne lökni magától, de már nem érdekelt, hogy mit akar. Önző módon magamnak akartam, és nem akartam, hogy valaki is hozzáérjen rajtam kívül. 
 - Chanyeol... Elengednél? - suttogta rekedtes hangon, mire én nemlegesen megingattam a fejem.
 - Hyeri..! Legalább csak egy dolgot tegyél meg a kedvemért! - mondtam miután kicsit eltoltam magamtól. - Kérlek ne legyél csali! Nem akarom, hogy vagy hozzád vagy Jiyeonhoz hozzáérjen Jay bá'!  
 - De nem akarom, hogy ő legyen ebben az évben a tanárom... Ha ezt kell tennem, akkor ezt teszem - vont vállat.
 - Ugye tudod, hogyha Jay bá' megerőszakolna, akkor a többiek rád sem néznének? Ugye tudod, hogy mire vállalkozol? - kérdeztem, és próbáltam meggyőzni arról, hogy őrültséget akar csinálni.
 - Akkor mégis mit tegyünk? - nézett rám kérlelve.
 - Szerintem a tesiórán részvevők elég tanúk. Nem gondolod? A suliban már vagy ezer variációját legyártották a történteknek. Mindenki tud róla! Ha ennyi ember igazat adna, akkor az igazgatónak is be kéne látnia, hogy egy perverz állattal van dolguk. És azt nem hagyhatják, hogy ez így menjen tovább. 
Amiket mondtam, nem is tudtam, hogy miért tettem. Minden magától jött. Hyeri pedig meglepetten bámult rám, és nem jutott szóhoz.
 - Te egy zseni vagy! - kiáltotta el magát hirtelen, és a nyakamba ugrott.
A szívem egyre szaporábban kezdett verni, nekem meg hirtelen felforrósodott a testem. Az elmúlt napok alatt Hyeri először mondott nekem kedveset, és először örült szívből annak, amit tettem.
 - Nem vagyok zseni, csak az átlagnál okosabb vagyok - vigyorogtam rá, mire ő elnevette magát.
 - Nem is értem, hogy ez eddig miért nem jutott eszünkbe! És én komolyan készen álltam arra, hogy megerőszakoltassam magam Jay bá'-val.
 - Azt amúgy sem hagytam volna - mondtam, de egyből vissza akartam szívni. Ez csak úgy kicsúszott a számom. 
Arra lettem figyelmes, hogy Hyeri gyengéden hozzám bújik. A szívem akaratom ellenére is egy nagyot dobbant.
 - Mondd, miért szeretsz te ennyire? - kérdezte halkan.
 - Nem tudom. Ezt nem én mondom meg, hanem a szívem.
 - Nahát milyen őszinte vagy - mosolyodott, el miután eltolt magától. 
Ezután olyat tett, amire soha nem számítottam volna. Meglódult, és egy rövid puszit nyomott az ajkaimra. Én éreztem, hogy a vér az arcomba tódul, de ahogy láttam Hyeri sokkal inkább zavarban volt. Miután észbe kapott, zavartan a hajába túrt, és a szobámba sietett. Én pedig sokkos állapotban végigfeküdtem a kanapén.
"Ezt miért tette? Eszénél volt vagy csak ösztönösen csinálta? De... Miért?!"

Üdvözlök mindenkit! 

Kis kihagyás után visszatértem, és vidáman kijelenthetem, hogy élek (még). Sajnos az utóbbi időben eléggé megnőtt a tanulnivalóim száma, szóval az írás háttérbe szorult. De a továbbiakban próbálok legalább ilyen rendszerességgel írni.

Ehhez a részhez pedig nincsen sok hozzáfűznivalóm. Úgy sikerült ahogy sikerült XD. Mindenesetre a véleményetekre (valamint építőkritikákra!) nagyon számítok. Nem szeretem azt érezni, hogy a falnak írok (Na, jó... azért mindig van 4-5 ember aki ír véleményt, és nekik nagyon hálás vagyok, de néhány csendes olvasó színre lépésének is nagyon örülnék.) . Előre köszönöm mindenkinek! ^^