7. fejezet

Szeptember 3. 
Szerda

  Miután Chanyeol a zsebembe észrevette a fényképet, láttam rajta, hogy eléggé felhúzta magát. Nem igazán értettem, hogy mi lehet azon a képen, hogy olyan fontos neki. 
  Mindenesetre ahelyett, hogy kiosztott volna inkább elviharzott. Az addig benntartott levegőmet lassan kiengedtem, és a gyors szívverésem is kezdett csillapodni. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy egyenlőre nem kaptam semmi "büntetést" azért, mert párszor már engedetlen voltam. 
  Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy furcsa hangokat hallok. A konyhát egy boltíves kapu választotta el a nappalitól, és miután átsétáltam ezen a boltíven, a tekintetemet a hang irányába szegeztem. A Chanyeol szobájától két ajtónyira lévő szobából jöttek a hangok. Odaosontam, és lopva betekintettem. A szemeim elkerekedtek, mikor megláttam a vécénél öklendező fiút. Egész testemben megborzongtam, de akárhogy is akartam segíteni, a lábam földbe gyökerezett. Pár percig némán néztem, ahogy a csempének döntött fejjel kapkod levegő után. Mikor kinyitotta a szemét, és megpillantott, láttam, hogy megrémült. Gondolom nem állt szándékában előttem rókázni. 
 - Most aludnod kéne. Segítsek felállni, vagy menni fog? - mentem közelebb hozzá, miután sikerült elég bátorságot gyűjtenem. 
  Chanyeol rám emelte a tekintetét. Mikor megláttam a sápadt arcát, a kócos haját és a fáradt szemeit egyből megsajnáltam. Igaz, nem értettem, hogy miért hányhatta el magát. Egész nap titkon figyeltem, de betegségnek a legapróbb jelét sem vettem észre rajta. 
  A fiú megerőltette magát, és remegő lábakkal felállt. Kis lépésekkel közeledett a szobája felé, én pedig végig közel mentem hozzá, hogyha netán segítség kéne, ott legyek segíteni. Erőtlenül beesett az ágyába, és ahogy láttam rajta, arra nem volt elég ereje, hogy pozíciót váltson. 
  Felkaptam Chanyeol földön heverő takaróját, és gondosan betakartam. Amint végeztem, láttam, hogy már majd' elalszik. Odaültem mellé az ágyra, és vártam. Miután hallottam, hogy mélyen szuszog, megbizonyosodtam róla, hogy már alszik. Halványan elmosolyodtam, és óvatosan végigsimítottam az arcélén. Ezek után csendben kiosontam a szobából, és a bőrkanapéra vetettem magam. 
  Nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak. Unalmamban a tévé csatornái között kezdtem szánkázni, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyáltalán nem figyelek arra, hogy mi megy éppen az adásban. 
  Már nagyon untam a csatornák váltogatását, és akkor eszembe jutott, hogy még az aznapi házimat sem írtam meg. Szerencsémre az iskolatáskámat az előszobában hagytam. Felkaptam a földről, és a konyhában nekiálltam megírni mindent, amit a tanárok a nyakamba sóztak. Miközben a ceruzámmal a fejemet ütögettem, akárhogy is próbáltam gondolkodni, nem ment. A matekfeladatok megoldása túl unalmasnak bizonyult a számomra, ezért inkább a füzetem visszasüllyesztettem a táskám mélyére. Gondoltam azt teszem, mint minden valamire való diák; másolok óra előtt.
  Unottan néztem ki a fejemből, és azon töprengtem, hogy mit csinálhatnék. Végül úgy döntöttem, hogy felfedezem a házat. Az egész utamat úgy kezdtem, hogy jobban szemügyre vettem a konyhát. Kinyitogattam a szekrényeket, és felmértem a terepet. A konyha viszonylag nagy volt. A házban nem volt étkező, hanem a konyha közepén volt egy nagy asztal hat székkel. 
  A konyhából egy boltíves kapu vezetett ki a nappaliba. Az egész háznak talán ez volt a központja, ugyanis a szobák a nappaliból nyíltak. Sok ajtó közül a legszélső vezetett a mosdóba. A mellette lévő szobába mikor benéztem, egy rózsaszín színű tér fogadott. De a falakon kívül majdnem minden rózsaszín volt. A szívecske alakú párnáktól elkezdve a szekrény ajtajáig. 
"Ez biztos Soomi szobája. Vagy inkább egy hercegnő kastélya?"
  A rózsaszín szoba mellett volt Chanyeol szobája, ami jelentősen kisebb volt. Az ő szobájában úgy, hogy a pótágyat is berakták nekem, alig lehet mozogni. Vele szemben a lányos szobában két ágy is kényelmesen elfért volna. 
  Chanyeol szobájától egy kicsit arrébb pedig volt még egy ajtó. Mikor kinyitottam, egy vasrács állta az utamat. Mögötte egy lépcső volt, gondolom a tetőtérbe vitt fel, de mivel nem volt kulcsom, nem is tudtam felmenni. 
  A nappaliban még kutakodtam egy kicsit, de alapból semmi érdekeset nem találtam. Viszont nem is kellett sokat magányban lennem, mert rövidesen nyílt az ajtó, és Chanyeol lépett ki rajta. Igaz, sokkal jobban nézett ki, mint mielőtt lefeküdt, de még mindig látszott rajta, hogy nem egészséges. 
 - N-nem kéne pihenned? - kérdeztem meg óvatosan.
 - Semmi bajom. Csak tudod... sokszor gyomoridegem van. Ilyenkor gyakran szoktam hányni. Már egy hónapja pedig jelét sem láttam, és azt hittem, hogy elmúlt. Úgy látszik, hogy tévedtem. Majd beszedek rá valami, és holnapra kutyabajom nem lesz. 
 - Szerintem tényleg jobb lenne, ha pihennél...
 - Hogy aggódsz érem! - vigyorodott el.
 - Persze, hogy aggódok egy betegért! Ha nem teszel semmit, lehet, hogy rosszabb lesz. De egyikünk sem orvos. Nem gondolod, hogy meg kéne nézetned magad egy dokival? - aggódtam tovább.
 - Tudom, hogy mit mondana. És tudom, hogy milyen gyógyszert írna fel. Nincs értelme pazarolnom az időmet. 
 - De akkor legalább pihenhetnél - próbáltam meggyőzni. - Nem tudom, hogy mit akarsz tenni, de szerintem le kéne feküdnöd...
 - Nézzünk filmet - mondta, és nyújtózkodott egyet. - Aközben is tudok feküdni.
"Nagyon nem akar aludni... Pedig tényleg ráférne egy újabb alvás."
 Nem is kérte a véleményem, egyből a plazmatévé mellett lévő DVD-ket tartalmazó állványhoz sétált.
 - Mit nézzünk? - kérdezte, és miután több másodpercig is csak bámultam rá, ismét megszólalt. - Most miért vagy így elképedve?
 - Te... Megkérdezted, hogy mit akarok? - kérdeztem hitetlenül. 
 - Most három napig együtt fogunk lakni. Gondolkoztam, és rájöttem, hogy veled lehetetlen úgy élni, hogy szolgának használlak. Nem hagynád magad. És végül arra a döntésre jutottam, hogy jobb lenne, ha mostantól megpróbálnánk kijönni egymással annyira, amennyire lehet - próbálta kimondani egy szuszra, de csak annyit ért el, hogy a mondandója végén levegőért kellett kapkodnia.
 - É-én nem nagyon értelek. Most te hívtál ide. Ha csak nyűg vagyok neked, akkor el is küldhetnél! Miért nem teszed?
 - Nem tudom. Talán, mert nem akarok unatkozni, és van benned valami ami érdekessé tesz. És, ha már itt vagy, miért küldenélek el? De azt remélem, hogy jól az agyadba vésted, hogy még mindig én vagyok a ház ura, és neked nincs jogod semmihez, amit nem engedek meg. Értve?
 - Ha többet nem mondod azt, hogy "Értve?", akkor részemről rendben - nevettem el magam.
 - Nem ígérek semmit - mosolyodott el ő is.
  A napok alatt akkor láttam először szívből mosolyogni. Igaz, hogy beteg volt, de a nevetéséből sugárzott a vidámság, ami igazán meglepett. Amióta egyezséget kötöttem Chanyeollal, mindenki azt hajtogatta, hogy tőle mennyire kell félni. Én pedig ettől a mosolygós fiútól képtelen lettem volna rettegni. Persze, amikor reggel úgy viselkedett, mint egy idegbeteg, akkor kezdtem úgy érezni, hogy bepánikoltam. Ahogy megfigyeltem, Chanyeol lelkiállapota nagyon ingatag, és egy szó is elég ahhoz, hogy felhúzzam, és akkor tényleg ijesztő. De mások szerintem ezt sem tudják róla. A suliban a legmenőbbek közé tartozik. Soha nem lehet érzelmeket leolvasni az arcáról, és soha nem tudni, hogy mi jár a fejében. Remekül rejti el az érzéseit, de nehezen nyílik meg. Ezek alapján az embernek be kell látnia, hogy nem egy mindennapi emberről van szó. Chanyeolból csak egy van, és ő utánozhatatlan. Mindig képes meglepni az embert.
 - Mindjárt jövök, addig válassz filmet! - mondta, és bebattyogott a szobájába.
  Tétlenül álltam a polc előtt. Rengeteg film volt, amiről mégcsak nem is hallottam. Nem tudtam kiigazodni a DVD-k rengetegében, ezért találomra leemeltem egyet.
"Gidam... Még soha nem láttam, de most jó lesz."
  Már jó ideje inni akartam, és gondoltam, amíg nem jön Chanyeol, kimegyek a konyhába csillapítani a szomjam.
  Tanácstalanul álltam a konyhapultnál. Nem tudtam, hogy a kint lévő üvegek közül melyikben mi van. Így hát találomra megfogtam egy kék színű műanyagpalackot. Ez hasonlított a legjobban ásványvízre. Lassan letekertem a kupakot, és jól meghúztam a tartalmát. 

Chanyeol POV

  A szobámba mentem, és ráhagytam Hyerire a megnézendő film kiválasztását. Nem igazán érdekelt, hogy mit nézünk, mert én az összes meglévő filmünket láttam már.
  Azért kellett elvonulnom, hogy előtudjam kotorni a szekrényem aljából a gyógyszeremet. Még régebben a doki adott nekem valamit, de több, mint egy hónapja besüllyesztettem az éjjeliszekrényembe. Mikor kellett, akkor meg kereshettem. 
  Nagy nehezen sikerült is elővarázsolnom, és egy tablettát egyből le is nyeltem. Pár percig még az ágyamon feküdtem, de nem akartam kimenni. Mikor megláttam Hyerit, a gyomrom görcsbe rándult. Ráadásul elmondtam neki, hogy szeretném, ha maradna. Normális esetben megkértem volna, hogy legyen a barátnőm. Kezdtem tisztába lenni azzal, hogy mit is érzek iránta. Lehet, hogy három napja beszéltem először vele, de úgy éreztem, hogy megkedveltem. Az egyetlen dolog ami megtántorított az az volt, hogy ahogy láttam Hyeri szerelmes Baekhyunba. Így pedig egyáltalán nem merek közelíteni hozzá. Félek, hogy a végén még nekem fájna. 
  Mindenesetre sikerült megerőltetnem magam, és kimentem a szobámból. A szemem egyből megakadt a szőnyegen heverő filmen, de Hyeri nem volt a nappaliban. 
  Mikor hallottam, hogy a konyhában valami leesik, egyből tudtam, hogy a lakótársam ott van. Átérve a boltíves kapun, egyből megpillantottam az asztalon fekvő Hyerit. Megcsóváltam a fejem, és közelebb mentem.
 - Hát, te meg mit keresel itt? - kérdeztem.
 - Szia Yeollie! Én csak kijöttem iszogatni - nézett rám, és közeben végig kuncogott.
 - Yeollie? Mióta hívsz így? - nevettem kínosan. - És mit ittál?
 - Ezt itt - mutatott egy kék palackra.
Éreztem, hogy az arcom az eddiginél is fehérebb lesz. Lehet, hogy Hyeri nem tudta, de én világosan tudtam, hogy a palackban soju volt. 
"Szóval ezért ilyen fura Hyeri!"
 - Ebből mennyit ittál? - emeltem fel az üveget.
 - Anyu azt mondta, hogy sokat kell inni, szóval én jól meghúztam - vigyorgott rám idétlenül.
  Frusztráltan a hajamba túrtam, mert hirtelen nem tudtam, hogy mit kezdjek egy részeggel. Végül amellett döntöttem, hogy kiviszem a nappaliba. Mikor felállt, járni nem tudott rendesen, mert mindig nekiment veleminek, ezért inkább felkaptam, és úgy vittem a kanapéhoz. 
 - És most mégis mit csináljak veled, te lány! - dorgáltam meg.
 - Játsszál velem tündéreset! - nevette el magát, és felállt a kanapén.
Hirtelen azt hittem, hogy le akar ugrani, de mielőtt megtudtam volna, hogy mi volt a valódi célja, megragadtam a bokáját, és óvatosan magam felé húztam. Igyekeztem úgy csinálni, hogy a lány lehetőleg ne verje be semmijét. Mikor fekvő helyzetbe ért, a lábai már a combjaimon pihentek, én pedig nem engedtem el a lábát, nehogy elmenjen. 
  Még sosem volt dolgom részeg lánnyal, de Hyerit elnézve... Ő ilyen állapotban bármire képes lett volna. És valószínűleg másnap már semmire sem fog emlékezni a történtekből.
 - Nem csinálunk valamit? Nem vagyok fáradt, elengedhetsz nyugodtan - nyafogott.
 - De akkor biztos, hogy valami őrültséget fogsz csinálni! - vágtam rá, ő pedig grimaszolt egyet.
  Egyszer csak megcsörrent a lány telefonja. Szerencsére a kanapé előtti dohányzóasztalon hagyta, így könnyen el tudtam érni. Mikor készültem megnyitni a kapott üzenetét, Hyeri elkezdett kapálózni.
 - Add ide! Az az enyém! - kiáltozott.
Feladó: Baekhyun
Üzenet: Elmehetnénk még egyszer sétálni. Nagyon jó volt, remélem, te is élvezted! De azért remélem, hogy nem buktunk le ;)
  Az üzenet olvasása közben kedvem lett volna szétroppantani a mobilt. 
"Ez a gyerek ilyen hülyének néz?! Byun Baekhyun! Hidd el, azon leszek, hogy kereszbetegyek neked!"
  Úgy éreztem, hogy úrrá lett rajtam a féltékenység. Kedvem lett volna felképelni Baekhyunt, és megmondni neki, hogy hagyja békén Hyerit.
  Kezdtem úgy érezni, hogy megőrülök. Az a tudat, hogy szeretem Hyerit, frusztrálttá tett. Volt egy olyan érzésem, hogyha meg akarom kapni, akkor azért sokat kell tennem, és nem elég egy szó. Az eddigi barátnőimnek elég volt annyit mondanom, hogy "Leszel a barátnőm?". Nekem nem szoktak nekem nemet mondani, de Hyerin láttam, hogy odáig van Baekhyunért, és emiatt nála nem is merném megkísérelni a a kérdés feltételét. 
  Miközben magamban őrlődtem, Hyeri vadul kapálózott a kezeim alatt, nekem pedig támadt egy őrült ötletem. Végül is, bármit tehettem, mert a lány annyira lerészegedett, hogy holnap már kongani fog a feje az ürességtől. Tudtam, hogy beteg vagyok, és, hogy nem kéne azt tennem amit akartam. Az agyam és a szívem ádáz csatát vívott a bensőmben, de végül a szívem győzött, és olyat tettem, amit normális körülmények között nem tettem volna. 
  A kezem felvándorolt Hyeri oldalán, és addig húztam, amíg a feje az ölembe nem ért. Nagy szemekkel bámult rám, én pedig a tenyereimmel közrefogtam az arcát, és közelebb húztam magamhoz. A kezeim valósággal remegtek az izgalomtól, végül megtettem azt amit akartam. Megcsókoltam. 
"Holnap úgyse fog emlékezni rá..."
  Óvatosan kezdtem kóstolgatni ajkait. Éreztem, hogy elmosolyodik, én pedig egyre bátrabban kezdtem csókolni. Hol az ajkaival játszadoztam, szívogattam, nyaldostam, hol apró puszikat hintettem a párnáira. A lány a kezeit a nyakam köré fonta, és úgy húzott magához. 
  Úgy éreztem, hogy a szívem majd' kiszakad a helyéről. Azt akartam, hogy az a pillanat soha ne érjen véget. Azt akartam, hogy megálljon az idő. Nem akartam soha többé elengedni Hyerit. De mikor a lány megnyalta az alsó ajkam, tudtam, hogy tovább nem mehetek. Így is túl sokat tettem. Akármennyire is nehéz volt, abbahagytam. Hyeri még egyszer az ajkaim után kapott, de én óvatosan távolabb toltam.
  Mikor ránéztem a mosolygós arcára, úgy éreztem, hogy a szívem kettészakad. Hisz' holnap már semmire nem fog emlékezni, nekem viszont minden a fejembe lesz. Én ugyanúgy emlékezni fogok mindenre, mintha egy perce lett volna. Hyeri előtt viszont titkolnom kell mindent. Ő nem fogja ezt soha megtudni, és soha nem fog emlékezni arra az érzésre, ami eluralkodott rajtunk. Ha egyszer netán mégis érezné, akkor sem én lennék a másik fél. Hyeri minden cselekedetéből lerí az, hogy ő bele van esve Baekhyunba. Hogy neki nem én kellek. És ő soha nem fogja megtudni, hogy köztünk mi történt.