13. fejezet [Part 2]

Szeptember 8.
Hétfő

  Hirtelen hangos csörömpölés ütötte meg a fülemet. Gondolom, valami leesett bent. Legalábbis leverték. Füleimet ismét az ajtóra tapasztottam, és hallottam, hogy valaki gyors léptekkel közeledik az ajtó felé. Hirtelen teljesen leblokkoltam, és mozdulni sem bírtam.
  Mikor a kilincs lenyomódott, én már tudtam, hogy végem. Szerencsére még időben el tudtam ugrani, így a kijövő személy nem csapta nekem az ajtót. Viszont, mikor szembe találtam magam a dühös Minjivel, azt kívántam, hogy bárcsak agyoncsapott volna az ajtó. Tudtam, hogy életem legrosszabb perceinek egyike jön. 
 - Te meg mit keresel itt?! - ordított rám, és már erősen meg is ragadta a csuklóm, és húzni kezdett maga után.
Ijedtemben nem tudtam mit reagálni. Teljesen lefagytam, mert egyáltalán nem gondoltam volna, hogy Minji magával rángat. Sokkos állapotom miatt azonban képtelen voltam kirántani a kezem szorításából. Csak akkor voltam képes tisztán gondolkodni, mikor már a lánymosdó mosdókagylói mellett álltunk. Hirtelen megrántottam a kezem, de Minji erősebbnek bizonyult, és amúgy is sajgó karomat erősebben kezdte szorítani. 
 - Elengednél? - csattantam fel hisztérikusan.
 - Nocsak, Lee Hyeri megszólalt. Nem is hittem, hogy tudsz beszélni - mondta gúnyosan, és továbbra sem engedett el.
 - Mit akarsz? - sziszegtem összeszorított fogakkal.
 - Csak tájékoztatni akarlak. Gondolom mindent hallottál a Chanyeollal való beszélgetésemből, és nyilván tudod, hogy Chanyeol kidobott a stábból. - Meg is érdemelted! - Most pedig te leszel az utódom. 
 - Igen, ezekről tudok.
 - Remek, akkor pedig most fülelj jól, mert egyszer mondom el! - sziszegte. - Én Choi Minji vagyok, és én vagyok a suli legbefolyásosabb diákja. Rengeteg követőm van az egész intézményben. Azt pedig nem hagyom, hogy egy ilyen jöttment, mint te, csakúgy kitúrjon a stábból. Ettől kezdve pokol lesz az életed, Lee Hyeri! Megértetted? - ordította, nekem pedig eleinte nem jutottak el az agyamig a szavai. 
  Nem bírtam megszólalni, csak kidülledt szemekkel és jéghideg végtagokkal álltam Minjivel szemben. Konkrétan rettegtem a csajtól, mert éreztem rajta, hogy amiket mondott, teljesen komolyan gondolta. Nem tudtam, mire készül, de abban biztos voltam, hogy nem fog az én javamra válni.
  Minji - miután nem látott semmi reakciót az arcomon - felemelte a jobb karját, és egy nagy lendülettel felpofozott. Ezután pedig idegesen elhagyta a mosdót, és erősen becsapta az ajtót. Keze nyomán még mindig égett az arcom, és a sírás határán álltam. Próbáltam visszanyelni a könnyeimet, de nehezen ment. De miután eszembe jutott, hogy egyedül vagyok, elsírtam magam.
"Itt senki nem lát, senki nem hall..."
A lábaim remegtek, a kezeim hidegek voltak, a mellkasom pedig szúrt. Az egyik mosdókagylóra támaszkodtam, de miután megláttam a tükörben magamat, inkább elfordítottam a fejem. Az arcom fehér volt, mint a fal, a szemeim pedig pirosak voltak a sírástól. Viszont láttam valamit magamon, ami megragadta a figyelmem, így nagy nehezen újra a tükörbe néztem. Az orrom alatt egy piros csík húzódott. Vérzett az orrom. Elkeseredettségemben sóhajtottam egyet, majd a karommal letöröltem a vércsíkot. Nem érdekelt, hogy a kezemre rászáradt a vörös folyadék, az volt akkor a legkisebb gondom. 
  Mikor a lábaim már alig bírták, leültem a földre, és összehúztam magam. Tovább folyattam a könnyeim, és próbáltam lenyugtatni magam. Nem is értem, hogy miért borultam ki. Hiszen, ha akartam volna, elengedhettem volna Minji szavait a fülem mellett, és egyszerűen kisétálhattam volna a mosdóból. Minjinek valószínűleg ez volt a célja. Az, hogy összeroncsoljon. És belőle simán kinézném, hogy ezek után egy bérgyilkost is rámszabadít, csakhogy eltegyen láb alól. 
  Egyszer csak kicsapódott a mosdó ajtaja, és pedig ijedtemben felsikítottam. Összeszorítottam a szemeim, és az arcom a tenyerembe temettem. Már kezdtem azt hinni, hogy Minji tényleg rámküldött egy gyilkost, mikor a bejövő személy leguggolt mellém, és a karjai közé zárt. Az orromat megcsapta egy ismerős illat, és megnyugodtam.
 - Jól vagy? - kérdezte aggódva Chanyeol, és elemelte a kezeimet az arcom elől. - Miért vagy ilyen sápadt? És miért sírtál? Várj! Miért véres a karod? Hyeri, mi történt?
 - Ny-nyugodj meg, nem olyan nagy dolog - dodogtam.
 - De hiszen úgy nézel ki, mint egy zombi! 
 - Kösz, ez kedves volt - mondtam sértődötten.
 - Ajj, nem úgy értettem! Na, de mi történt? - kérdezte ismét, és kicsit lenyugtatta magát. 
Nem tudtam, hogy elmondjam-e Chanyeolnak az igazat, miszerint Minji megfenyegetett, és pokollá akarja tenni az életem, ezek után pedig felképelt. 
"Nem hiszem, hogy Chanyeol repesne az örömtől, ha ezt megtudná... De nem akarok hazudni neki"
 - Á-áh, semmi említésre méltó. Nem érdekes - mondtam, és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
 - Remélem nem gondoltad, hogy ilyen könnyen át tudsz verni - jegyezte meg gúnyosan. - De nem erőltetem. Előbb-utóbb úgyis elmondod, hogy miért sírsz a mosdók mellett vérző orral.
  A torkomban egy gombóc képződött, és nem tudtam megszólalni. Akármennyire nem akartam igazat adni Chanyeolnak, be kellett látnom, hogy a fiúnak igaza van. Így hát jobbnak láttam, ha nem ásom el a lelkem mélyére ami bánt. Legtöbbször ezek okozták nekem a legnagyobb gondot. Nem szoktam a gondjaimat másokkal megosztani. Kisebb koromban rettegtem attól, hogy mások megijednének vagy éppen kiakadnának a problémáim hallatán. Talán ezért lehetett az, hogy senkinek nem beszéltem arról ami a szívemet nyomta.
 - Minji itt volt - böktem ki, mire Chanyeol arca megmerevedett. - Aztán azt mondta, hogy tönkreteszi az életem, és felpofozott.
  Chanyeol összepréselte az ajkait, és az állkapcsa megfeszült. Gondolom, összeszorította a fogait. Ezután pedig felpattant, és ajtó felé vette az irányt. Hirtelen megrémültem. Tudtam, hogy Chanyeol nagyon forrófejű, így tisztában voltam azzal, hogy éppen Minjihez igyekszik. Én viszont nem akartam, hogy hirtelen felindulásból valami olyat tegyen, ami később még kárára lehet.
 - Ne hagyj itt egyedül! - szóltam utána kérlelve, mire megtorpant.
Chanyeol egy nagyot sóhajtott, majd visszafordult felém, és visszaült mellém. Egyik karját átdobta a vállamon, majd közelebb hajolt, és egy puszit nyomott a homlokomra.
 - Örülj neki, hogy fontosabb vagy nekem, mint az, hogy kinyírjam Minjit - suttogta, mire felkuncogtam. - De nem menekül előlem. 
 - Azért ne tegyél benne kárt.
 - Ne aggódj, nem fogom megcsonkítani. De hidd el, eleget fog még kapni tőlem, és mindent megbán amit tett - vigyorgott.
"Minji? Megbán mindent? Jó vicc..."
Tippem sem volt, hogy Chanyeol mégis mit akar kezdeni Minjivel. Próbáltam belelátni Chanyeol gondolataiba, de semmit nem sikerült kitalálnom. Mindenesetre éreztem, hogy ennek még mi isszuk meg a levét.
  Több percig szótlanul ültünk a mosdóban a hideg csempének dőlve. Egyszer csak nyílt az ajtó, és egy alsóbb éves, szemüveges, esetlen lány botorkált be. Amint meglátott minket, tágra nyíltak a szemei, és gyorsan el is hagyta a helyiséget. Nekem meg akkor jutott eszembe, hogy a női mosdóban gubbasztunk. Ijedten néztem a vállamat átölelő fiúra, akitől csak egy furcsálló grimaszt kaptam.
 - Miért nézel így rám? - kérdezte.
 - Csak eszembe jutott, hogy a női mosdóban vagyunk - nyögtem ki. - Mennünk kéne...
 - Hát jó, mehetünk, ha akarod. Hazakísérlek - vonta meg a vállát, és felpattant a földről, majd felhúzott maga után.
  Mielőtt mindketten kiléptünk volna a mosdó ajtaján, kilestem, és csak akkor engedtem meg Chanyeolnak, hogy kijöjjön, miután láttam, hogy nincs senki sem a folyosón. Ő persze csak nevetett rajtam, de nem nagyon érdekelt. Inkább engedtem, hogy szórakozzon rajtam, minthogy lebukjunk. Mármint, nem lenne túl szerencsés dolog, ha mindenki szeme láttára jönnénk ki kézen fogva a női mosdóból. 
  Gyorsan el is hagytuk az iskola kihalt épületét, és megindultunk hazafelé. Egy ideig nem szóltunk egymáshoz semmit, de mikor úgy belemerültem a gondolataimba, hogy majdnem nekimentem egy lámpaoszlopnak, Chanyeol visszarántott, és attól kezdve nem engedte, hogy elkalandozzanak a gondolataim. 
 - Képzeld, szerdán foglak bemutatni a stáb tagjainak - lelkendezett, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. 
 - És hogy fogják fogadni?
 - Nem tudom. Nem látok a fejükbe, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz bajuk veled - mosolygott rám biztatóan. - Viszont most eléggé elfoglaltak vagyunk. Az évnyitó bulit eltolták szeptember végére. Akkor viszont a meghívott DJ nem ér rá, ezért nekünk kell megszerveznünk a zenét. 
  Chanyeol akkor juttatta eszembe a minden éveben megrendezett sulis évnyitó bulit. Eddig mindig a tanév második hetében szokott lenni, de nekem fel sem tűnt, hogy elmaradt.
 - Megszervezni is nekünk kell a bulit? - kérdeztem.
 - Igen. Az igazgatás úgy döntött, hogy ránk bízzák a szervezést. Viszont, ha valamit elszúrunk, azt rajtunk vasalják be. De ezt majd még megbeszéljük a többi sulirádióssal. Egyébként megérkeztünk. 
 - Gyere be nyugodtan - mondtam, és kinyitottam a bejárati ajtót. 
 - Inkább megyek megint az ablakon keresztül - nevette el magát, mire belőlem is kitört a nevetés.
Eszembe jutott, amikor szombaton az éjjel közepén Chanyeol bemászott az ablakomon. Akkor még frusztráltan hatott rám ez az eset, mert egészen addig senki nem szökött be a szobámba az ablakon keresztül csak azért, hogy láthasson. De azok után nem bántam volna meg, ha esetleg minden este eljött volna hozzám.  
  Miután mondtam Chanyeolnak, hogy bent kaphat enni, nem tétovázott tovább, bejött velem a házba. Én meg csak nevettem. Nem kellett sokat győzködnöm. Tudtam, hogy próbált udvarias lenni, de ahogy láttam az étel fontosabb volt neki, mint az illem. 
 - Mit adhatok? - kérdeztem mosolyogva, miután beértem a konyhába. 
 - Hát, egy ramyun jól esne - vágta rá, mire én előhalásztam a szekrényből egy instant ramyunt.
Nem akartam felgyújtani a házat ezért megszállottan figyeltem, hogy a tűzhelyen mikor kezd el forrni a víz. Egyszeriben azonban két kar fonódott a csípőm köré, mire megugrottam. Ijedten kaptam a szívemhez, Chanyeol pedig egy nagyot nevetett. A fejét a vállamra hajtotta, és nem bírta abbahagyni a hahotázást.
 - Azért igazán befejezhetnéd - szólaltam meg sértődötten.
 - De olyan aranyos voltál, mikor ijedtedben megugrottál - nézett rám ártatlan szemekkel.
Megforgattam a szemeim, és akaratomon kívül elmosolyodtam. Képtelen voltam haragudni Chanyeolra. 
 - Máskor ne ijesszél meg! - szólaltam meg, és kevertem egyet a főlő ramyunon. 
 - És, ha netán mégis megtenném, mi lesz? - kérdezett vissza pimaszul.
 - Akkor nem kapsz ramyunt - vágtam rá, ő pedig elgondolkodott.
 - Jogos... Akkor inkább hagylak.
  Karjai elváltak tőlem, és léptei egyre távolodtak. Leült a kis konyhánkban lévő étkezőasztalhoz, és bámult maga elé. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzek rá. Alig pár lépésre volt tőlem, de mégis bántam, hogy a tűzhelynél hagyott. Hiányzott a közelsége, a nevetése és az őrültségei. Elidőztem az arcának bámulásával, egyszerűen megbabonázott. A valóságba pedig Chanyeol hangja zökkentett vissza:
 - Nem értem, miért küldtél el mögüled, ha már most hiányzok.
 - Mi? Ja, én csak... elbambultam - dadogtam égő arccal.
 - Nem baj, megértem, hogy imádsz nézni, de remélem, hogy a kaja nem égett el - nevette el magát, én pedig ijedten a fazékra kaptam a tekintetem. 
Szerencsére nem lett semmi baja, csak kicsit túlfőtt. De azért reméltem, hogy Chanyeol számára ehető lesz. Én nem voltam éhes, ezért csak Chanyeol elé raktam ételt. Furcsállta is, hogy én miért nem eszek, de csak szimplán nem voltam éhes. Gondoltam, majd eszek vacsorát.
  Miután Chanyeol bekebelezte a ramyunját, elindultunk a szobámba. Kissé feszengtem attól a tudottól, hogy ketten vagyunk egyedül a házban, de végül elhessegettem a zavaró gondolataimat. Amint beértünk a szobámba, Chanyeol kiterült az ágyamon, én meg leültem az íróasztalom székére.
 - Szép szoba - mondta mosolyogva Chanyeol, miután észrevette, hogy a szoba egyik fele lilára, míg a másik fele zöldre van festve.
 - Mikor még Gikwang itt lakott, nem tudtunk megegyezni, hogy milyen színű legyen a szoba. Ezért döntöttek úgy anyuék, hogy mindkettőnk térfele más színű lesz - magyaráztam zavaromban.
 - De most, hogy a bátyád nem él itt, nem akarod átrendezni? 
 - Nem igazán. Már hozzászoktam. És így egy kicsit úgy érzem, hogy Gikwang velem van. Mikor elköltözött itthonról, sokáig féltem elaludni. Gikwang mellett biztonságban éreztem magam, és furcsa volt, amikor már nem aludtunk egy fedél alatt - mondtam elhalló hangon, mert a tokomat valamilyen fojtogató érzés gyötörte.
  Hiányzott Gikwang. Vele nőttem fel, és nagy csapás volt az életemben, mikor elköltözött itthonról. Sokáig könyörögtem anyuéknak, hogy hadd menjek el vele, de nem engedtek. De azóta évek teltek el, én meg hozzászoktam ahhoz, hogy én lettem az egyetlen gyerek a háznál. Mégis akkor éreztem teljesnek a családot, mikor a bátyám is itt volt. De ez sajnos csak ritkán volt így.
 - Na, most miért vágsz ilyen képet? - kérdezte Chanyeol rövid hallgatás után.
 - Csak elgondolkodtam - feleltem, mire csak megvonta a vállát, és közelebb jött hozzám. 
Kezem után nyúlt, majd maga után húzott az ágyhoz. Ezután pedig lelökött a lepedőre, és fölém mászott. Én értetlenül meredtem rá. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, de ő csak önelégülten vigyorgott. Egy hirtelen pillanatban azonban közelebb hajolt, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Testem hirtelen megkövült. Pár pillanatig nem tudtam reagálni semmit, de aztán hirtelen elkezdett gyorsabban dörömbölni a szívem a mellkasomban. Apránként kezdtem egyre jobban belebódulni a csókunkba. A kezeimet Chanyeol nyaka köré fontam, miközben ő egyre hevesebben csókolt. 
  Pár perc múlva lihegve vált el tőlem, és mikor kinyitottam a szemeimet, szembe találtam magam Chanyeol mosolygós arcával. Karjaimat elvettem a nyaka körül, és a hátára vezettem őket, majd szorosan hozzábújtam. A fejemet nyakhajlatába fúrtam, és nagyokat lélegeztem. Olyan jó volt a közelsége... Nem volt kedvem elengedni. Hirtelen a fiú ajkait éreztem meg a nyakamon. Megborzongtam. Túl jó volt ahhoz, hogy szívem legyen elengedni Chanyeolt. Viszont a fiú keresztülhúzta a számításaim, és elvált a nyakamtól.
 - Ugye tudod, hogy igazából nem azért húztalak ide, hogy megcsókoljalak? Igaz, nem volt rossz döntés...
 - Akkor mégis miért gyűrtél magad alá? - értetlenkedtem.
 - Ezért - vágta rá, és elkezdte csikizni az oldalam.
A reflexeim túl lassúak voltak. Nem tudtam mit tenni Chanyeol ellen, csak nevetve vergődtem alatta.
 - K-kér-lek, hagyd a-abba! - kérleltem, de már alig kaptam levegőt.
Hirtelen a kezei eltűntek az oldalamról. A könnybe lábadt szemem megtöröltem, de a nevetést nehezemre esett abbahagyni. Viszont amikor már a sok kacagástól eszeveszettül fájt az oldalam, abbahagytam. De nem sokáig volt nyugtom, ugyanis a fiú ujjai a talpamhoz siklottak. Az egyik kezével lefogta a lábaimat, a másikkal pedig a talpamat kezdte csikizni.
  A nevetéstől alig kaptam levegőt, a könnyes szememtől pedig elmosódott a körülöttem lévő világ. Az oldalam egyre jobban kezdett szúrni, de hiába kérleltem Chanyeolt, hogy hagyja abba, nem nagyon akarta. Pár perccel később viszont abbahagyta a talpam gyötrését.
  Miután sikerült rendeznem a légzésem, és lenyugodtam, hátradűltem az ágyamon. Egyszer csak azt éreztem, hogy az ágy benyomódik mellettem. Chanyeol befeküdt mellém. Felé fordultam, és úgy néztünk egymás szemébe.
 - Szeretem mikor nevetsz - szólalt meg, mire nekem egy nagyot dobbant a szívem. 
 - De ugye tudod, hogy a sírva röhögés nem egyenlő a nevetéssel? - kuncogtam.
Ő is elnevette magát, majd megragadta a karom, és közelebb húzott magához. Úgy éreztem, hogy az egész testem lángokban áll. 
  Több percig így összeölelkezve feküdtünk. A szemeimet lehunytam, és kiélveztem, hogy Chanyeollal lehetek. Viszont minden nyugalmam elillant, mikor beugrott amikor Baekhyunnal beszéltem.
"...én pedig mindent megteszek, hogy megszerezzelek." - visszahangzott a fejemben. 
Rossz érzéssel töltött el, hogy Baekhyun ily módon akar megközelíteni. És bántott, hogy Chanyeolnak nem mondtam semmit a Baekhyunnal való beszélgetésemből. Viszont - magamhoz híven - a számat nem tudtam tartani.
 - Baekhyun nem enged el. Szeretne megszerezni - böktem ki.
 - Próbálkozzon csak. Úgysem fog sikerülni neki.
 - Miért érzem úgy, hogy te is benne vagy ebben a dologban? 
 - Lehet, hogy közöm van hozzá, de lehet, hogy nem - titokzatoskodott.
Nem tudtam mit kezdeni a válaszával. Más reakcióra számítottam Chanyeoltól. Arra gondoltam, hogy kikel magából, és elkezdi szidni Baekhyunt. Ehelyett nyugodt maradt. Ez már gyanús volt. És világosan éreztem azt, hogy Chanyeolnak valami köze van ahhoz, hogy Baekhyun hirtelen a hős szerelmes bőrébe bújt. Pedig ő nem ilyen. Kiskorunk óta ismertem Baekhyunt, és tudtam róla, hogy soha nem küzdene meg egy lányért.
  A valóságba a bejárati ajtó csapódása térített vissza. Chanyeol kérdőn rám nézett, nekem pedig lázasan kattogni kezdett az agyam.
 - Szerintem apu jött meg - mondtam, mire Chanyeol arca elfehéredett. - Valami baj van, Chanyeol?
 - Soha nem fogom megbocsátani neked, hogy a matektanárom az apád - nevetett kínjában. 
 - Kimegyek beszélni vele - mondtam, és kiindultam a szobámból.
  A konyhában rátaláltam apura. Éppen az aktatáskájából szedett elő papírokat, de amint meglátott, abbahagyta amit csinált.
 - Szia Hyeri! - üdvözölt boldogan. - Hogy telt a napod?
"Szörnyen..."
 - Egész jól. De tudod, most éppen itt van nálam Chanyeol. Nem baj, ha marad még egy kicsit?
Apu egy pillanatra ledermedt. Az arca feszültté vált, miközben a gondolkozott. Majd nagy levegőt vett, és elindult a szobám felé. Kérdezés nélkül benyitott a szobámba. Gyorsan utánasiettem, és bementem vele együtt a szobába.
 - Szia Chanyeol - köszönt a fiúnak, aki apu láttán nyelt egy nagyot.
 - Jó napot Mr. Kim!
 - A szomszéd szobában leszek - fordult felém apu.
 - A kamrában vagy a vécében? - kérdeztem visszafojtott nevetéssel.
 - Ööö... Akkor egyezzünk meg annyiban, hogy nyitva hagyjuk az ajtót.
 - De apu..! Inkább menjél ki! - mondtam sértődötten, majd kitessékeltem aput a szobából.
Leültem az ágyamra, Chanyeol pedig követte a példámat. Üveges tekintettel meredtem magam elé. Nem értettem aput. Lehet, hogy ez csak valamilyen apai ösztön, de igazságtalannak tartottam, hogy annak idején Gikwangot biztatta, hogy menjen csajozni. De persze mikor nálam van egy fiú, az már szúrja a szemét. 
  Hirtelen két kar fonódott a csípőm köré. Chanyeol óvatosan magához húzott, és arcát a nyakamba fúrta. Puha haja csiklandozta a nyakam, forró lehelete pedig megnyugtatott. 
 - Szeretlek - suttogja.
"Én is."

*

  Bebújtam a takaróm alá, és leoltottam az éjjeliszekrényemen lévő lámpát. A szemeimet lehunytam, és próbáltam elaludni, de fejemben folyamatosan Minji szavai visszhangoztak: 
"Ettől kezdve pokol lesz az életed, Lee Hyeri! Megértetted?"
  Pár percig forgolódtam, de lassan rájöttem, hogy amíg nem szellőztetem ki a fejem, addig nem tudok aludni. Felültem a matracon, és elgondolkoztam. Valahogy aludnom kellett, mert másnap iskola volt, de egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Eszembe jutott, hogy mikor még Gikwanggal együtt osztoztunk a szobán, ha nem tudtam aludni, mindig elsimogatott. Mikor ez eszembe jutott, akaratomon kívül elkezdtek folyni a könnyeim. Hiányzott a bátyám. Akárhogy is próbáltam bemesélni magamnak, szinte fizikailag fájt a távolléte. És ebbe több éve nem törődtem bele. Nem tudtam feldolgozni, hogy felnőtt. Az én szemeben még mindig két szórakozott kisgyerek voltunk. De azt a képet valahogy el kellett engednem.
  A sírásom egyre erősödött, de próbáltam csukva tartani a számat, hogy a szüleim nehogy meghallják. Viszont az orromon nem tudtam elegendő levegőt venni, és kénytelen voltam kinyitni a számat. Fejemet a párnámba fúrtam, és úgy próbáltam visszafolyatni a hangjaimat. 
  Egyszer csak hideg ujjakat éreztem a hátamra simulni. Ijedten felkaptam a fejemet. A könnyeim miatt a sötétben minden elmosódott. Nem tudtam kivenni, hogy pontosan ki áll az ágyam mellett. Viszont abban biztos voltam, hogy nem Chanyeol.
 - K-ki vagy? - kérdeztem, miután csillapodott a sírásom.
 - Majd rájössz. De miért sírsz kiscsaj? Mi történt?
 - T-taejoo? - kérdeztem döbbenten.
"Igen, csak Taejoo lehet... Csak ő hív kiscsajnak."
 - Kérdezed vagy állítod? - kérdezett vissza szórakozottan. 
Hirtelen nagy kő esett le a szívemről. Nem is tudtam, hogy miért. talán azért, mert végre nem voltam egyedül, vagy azért, mert örültem, hogy nem egy bérgyilkos guggol az ágyam mellett. 
 - Miért vagy itt? - kérdeztem mér sokkal nyugodtabb hangon.
 - Mert a segítségedet akarom kérni - mondta, mire én elgondolkoztam.
"Miért akarja a segítségem? Nem is ismer..."
 - Várj! Először is... Hogyan jöttél be? És, honnan tudtad, hogy itt lakom? 
 - Nem kéne máskor nyitva hagynod az ablakot - felelte, és a sötétben is jól láttam, hogy elvigyorodik. - És őszintén szólva? Nem tudtam, hogy itt laksz. Csak délután erre jöttünk Jaehyunnal, és láttam, hogy az a magas, ijesztő fiú kijött a házból. Aztán most nem tudtam, hogy kihez menjek, és gondoltam, szerencsét próbálok, és bejövök hozzád.
  Nagy szemekkel meredtem a fiúra, és eltelt egy kis idő, mire eljutott az agyamig, ami mondott. Gondolom, a "magas, ijesztő fiút" Chanyeolra értette. Nekem róla pedig egyből beugrott, amikor Chanyeol egyik este szintén az ablakon mászott be hozzám. Azzal a különbséggel, hogy ő azért jött, mert látni akart, Taejoo pedig csak segítséget akart kérni.
 - És miben akarod, hogy segítsek? - kérdeztem kis hallgatás után.
 - Jaehyun elment otthonról. Nekem pedig nem szólt, hogy hova ment. És meg kell találnom! Nekem tudnom kell, hogy hova ment!
 - M-mi? Kim Taejoo, te eszednél vagy? - sziszegtem mérgesen, de legszívesebben ordítottam volna a fiúval.
 - Figyelj, tudom, hogy ez furcsán hangzott. De Jaehyunnal eddig kiskorunk óta mindent elmondtunk egymásnak, és tudom, hogy most titkolózik előttem. Arról sem szólt, hogy elmegy otthonról. Felkeltem, és azt vettem észre, hogy üres a garázs.
 - Milyen garázs? - szakítottam félbe az értetlenkedésemmel.
 - Tudod, pár éve még Incheonban éltünk. Aztán Jaehyun szülei Szöulba költöztek, mi meg velük jöttünk. Aztán, mikor Jaehyunnal lázadozni kezdtünk, el akartunk költözni Jaehyun szüleitől. De mivel ők azt mondták, hogy szó sem lehet róla, kiköltöztünk a garázsba. Ott senki nem mondhatja meg nekünk, hogy mit csináljunk. Na, de hol is tartottam? Ja, megvan! Szóval, tudom, hogy Jaehyun elment valahova. Nekem pedig tudnom kell, hogy hova.
 - Értem, de attól tartok, hogy én ebben nem segíthetek. Ez az egész olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. Ráadásul holnap suli. És az első óránk kémia, azon pedig nem aludhatok el, mert Mrs. Choi kitekeri a nyakam - mondtam némi megbánással az arcomon.
 - Oké, ez rendben van. És egy rövid sétára nem jönnél el velem? Amúgy pedig ne mondd, hogy téged nem furdal a kíváncsiság, hogy merre lehet Jaehyun.
 - Tényleg nem érdekel, hogy merre van. De az nem lenne ellenemre, ha valami érdekesen kapnánk rajta... Egye fene, elegyek veled sétálni. Talán még Jaehyunt is megtaláljuk - mondtam sejtelemes mosollyal az arcomon. 
  Amikor jobban belegondoltam, eszembe jutott, hogyha Jaehyun olyan helyre ment, amit még Taejoonak sem mondott el, az biztos valami titkos hely lehet. Engem pedig nagyon is érdekelt, hogy a fiú merre mehetett.
 - Elfordulsz amég átöltözök? - kérdeztem Taejootól, mire bólintott, és az ajtó felé fordult.
Felgyújtottam az éjjeli lámpámat, és a szekrényemből az első kezembe akadó ruhadarabot felhúztam magamra. Nem divatbemutatóra mentem, így Gikwang Fuck Off feliratú pólója és egy farmernadrág megfelelt. A szekrényemből előkaptam még az egyik régi, elnyűtt tornacipőmet, és már indulásra készen álltam.
 - Kész vagyok, mehetünk - mondtam, és Taejoo felé fordultam.
Viszont amikor megakadt a szemem az ajtómon lógó tükrön, ledöbbentem. Hát még amikor megláttam benne a vigyorgó Taejoot..!
 - T-te végig néztél? - kérdeztem dodogva.
 - Úgy is mondhatjuk. De sajna nem sokat láttam belőled - felelte vigyorogva, és megindult az ablak felé. 
  Égő fejjel lekapcsoltam a lámpát, majd mellé sétáltam. Kinyitotta az ablakot, és kiugrott rajta. Én hozzá képest sokkal óvatosabban másztam ki, majd behajtottam magam mögött az ablakot. 
  Taejoo finoman megfogta a csuklóm, és kihúzott a házunk elé. Azt hittem, hogy megállunk megbeszélni legalább azt, hogy merre menjünk, de ehelyett a fiú tovább sétált. Beletörődtem, hogy Taejoo vezet, nekem nincs beleszólásom.
  Pár perccel később egy parkhoz értünk. Taejoo lazán besétált, majd a park egyik eldugott helyén leült egy padra. Jógyerek módjára követtem a példáját, és helyet foglaltam mellette.
 - Miért jöttünk be a parkba? - kérdeztem.
 - Nem tudom. Csak volt egy olyan érzésem, hogy ide be kéne jönnöm - vonta meg a vállát.
  Bólintottam egyet, jelezve, hogy értem. Újra beállt közénk a kínos csend, pont úgy, mint idefele úton. Taejoo az eget kémlelte, nekem pedig - a park lámpáinak gyér fényében - lehetőségem nyílt végigmérni a fiút. Egészen addig nem is tűnt fel, hogy talpig feketében van. Egyszerű fekete kapucnis pulcsi, fekete halálfejes póló, koszos fekete nadrág és fekete bakancs.
"Nem viccelt, mikor azt mondta, hogy a fekete a kedvenc színe. Hiába, rocker..."
 - Miért nézel? - kérdezte, mire én ijedten kaptam észbe.
Egészen addig nem is figyeltem arra, hogy Taejoo észrevette-e, hogy bámulom. Viszont ahogy láttam az arcán, nem nagyon izgatta.
  Egyszer csak faágak ropogását hallottuk meg. Hirtelen egymásra néztünk, egyből a hátunk mögé néztünk. Onnan jött a hang. Viszont mögöttünk egy nagy bokor volt. 
 - Biztos csak valami madár volt - mondta Taejoo, és hangjából leginkább azt vettem észre, hogy magát próbálja nyugtatgatni.
 - Bízzunk benne - helyeseltem, de mikor a bokor mögül már beszéd hangjait is hallottuk, mindkettőnk teste megmerevedett.
 - Az lehetséges, hogy a madarak megtanultak beszélni? - nézett rám a fiú.
 - Csak nem félsz? - kérdeztem, és kuncogtam egy aprót. - Te, a nagy rocker...
 - Na már! Mindenki félhet dolgoktól - sértődött meg.
 - Igen, és te az emberektől félsz, ugye? - mondtam kissé cinikus hangnemben. - Taejoo, egy parkban vagyunk. Itt vannak rajtunk kívül is emberek - magyaráztam, és biztatásképpen megszorítottam a tenyerét.
 - Azt hittem, hogy mi vagyunk csak olyan ütődöttek, hogy este fél tizenkettőkor parkba jövünk - motyogta sértődötten.
 - Ezek szerint nem. De ne mondd már, hogy téged nem érdekel, hogy ki van a bokor túloldalán!
 - Jó-jó, lehet, hogy egy kicsit tényleg érdekel. De csak egy nagyon picit - felelte.
Önelégülten elmosolyodtam, majd felálltam a pad tetejére. Kissé beroggyasztottam a térdeim, hogy ne látszódjak ki feltűnően a bokor ágai közül, és így kémleltem magam elé. Nem sokkal később Taejoo is követte a példámat. 
 - Szerinted nem fognak észrevenni minket? - kérdezte feszengve.
 - Nem. De, ha mégis meglátnának, biztos, hogy maffiáknak néznének minket. Vagy bérgyilkosoknak... Esetleg sátánistáknak - tűnődtem el, és végignéztem rajtunk.
Mindketten teljesen feketében voltunk. Na, jó én nem egészen, mivel nekem szürke tornacipőm és nadrágom volt, de Taejoo tetőtől talpig feketében volt. Már csak egy napszemüveg kellett volna rá, és egy revolver a nadrágja hátsó zsebébe, és máris tiszta maffia kinézetet keltett volna. 
  Tekintetem megakadt a bokor mögé bámuló fiún. A szemöldökét idegesen ráncolta, és állkapcsa megfeszült. Nem értettem, hogy mit nézhet, így megpróbáltam követni a tekintetét. A bokor túloldalán két lány beszélgetett. Az egyikőjük nagyon magas volt, és a hosszú haja egy fejpánttal hátra volt fogva. Semmi különleges nem volt benne. Viszont mikor megláttam a másik lányt, nem hittem a szememnek. 
"Choi Minji? Mégis mit keres ilyen későn itt? És ki az a másik lány?"
  Hunyorogva figyeltem a két lányt. Reménykedtem benne, hogy rosszul látok, és nem is Minjit látom. Viszont pár perc múlva is ő állt ott. Nem képzelődtem.
 - Neked nem ismerős az egyikőjük? - kérdeztem Taejootól.
 - De. Viszont nem értem, hogy miért van itt. Ez nem vall rá... Ráadásul egy ilyen lánnyal jött el - tűnődött el.
 - Én sem. Vagy, hogy mit keres egyáltalán itt ilyen későn...
 - Sokszor megy el hajnalig. Ez nála normális. 
 - Várj, te honnan ismered Minjit? - kérdeztem meglepetten, mert nekem csak akkor esett le, hogy Taejoo csak aznap jött a sulinkba.
 - Kit? Szerintem félreértjük egymást. Én Jaehyunra gondoltam - nevetett kínosan.
Össze voltam zavarodva. Nem értettem, hogy miről magyaráz Taejoo. Újra ránéztem a bokor túloldalán állókra, és szent meggyőződésem volt, hogy két lányt látok.
 - Mi? Jaehyun? 
 - Ja, az a feketébe öltözött Jaehyun. Bár, először én sem ismertem rá. Ráadásul el van tűrve a frufruja. Két kezemen meg tudom számolni, hogy eddig hányszor csinált ilyet. 
  Teljesen le voltam sokkolva. Nem értettem, hogy Jaehyun mit keres Minjivel a parkban az éjszaka közepén. Ráadásul Jaehyun hátrafogott frufruval... Nem is hittem, hogy valaha is eltűri a haját.
 - Én azt hittem, hogy Jaehyun lány... - motyogtam. - Nagyon úgy néznek ki, mint két barátnő.
 - Ne szóld el magad. Szerintem ezek ketten randin vannak.
 - De miért pont Minjivel? Ráadásul Jaehyun honnan a bánatból ismeri Minjit? - hadartam.
 - Szóval te ismered azt a lányt? - kérdezte, mire bólintottam. - Mesélj róla!
 - A suli legutálatosabb lánya. Komolyan..! Annyira nagyképű. És mindenki megőrül érte. És persze engem utál. De ezen nem kell meglepődni. Engem hibáztat azért, mert Chanyeol kirakta a stábból, és most nagy untál - suttogtam összeszorult torokkal.
 - Én ebből nem sokat értettem, de annyi sikerült leszűrnöm, hogy nem egy kedves lány - mondta, mire én felhorkantam. 
 - Semennyire sem az. Ezért is olyan meglepő, hogy itt látom Jaehyunnal.
 - Én sem igazán értem. Jaehyun már majdnem három éve nem volt randin. Azt még megérteném, ha én jöttem volna el. Végtére is annak a csajnak egész jó hátsója van - tűnődött el, és meg egy kisebb pofont kevertem le neki. - Au, ezt most miért kaptam? 
 - Mert szörnyen éretlen vagy - forgattam meg a szemem. - Tudod, a suliban az a legnagyobb dolog, ha elmondhatod magadról, hogy tagja vagy a sulirádió stábjának. Eddig Minji is tag volt. De Chanyeol, a vezető kitette. Miattam.
 - És ezért berágott rád? 
 - Aha. Tudod, ez amolyan lányos dolog. Ne is próbáld megérteni! A te agyaddal nem menne - vontam vállam. - De annyit remélem, hogy felfogtál ebből az egészből, hogy Minji egyáltalán nem lesz jó hatással Jaehyunra. 
 - Majd holnap beszélek vele. De most induljunk haza - mondta, és ásított egy nagyot.
  Hazafele úton nem szóltunk egymáshoz. Mindketten fáradtak voltunk, és éreztük is egymáson, hogy mindkettőnknek erősen jár az agya. Nem tudtam, hogy Taejoo min gondolkozott. Viszont az én fejemben egy kérdés motoszkált. Méghozzá az, hogy mégis mit akarhat Minji Jaehyuntól? Nem értettem. Minji abszolút nem az a lány aki a hírnév miatt nyomuljon Jaehyunra. De akkor mégis miért beszélgettek a parkban?
 - Megérkeztünk - szólalt meg Taejoo, mire én feleszméltem.
Már a házunk előtt álltunk. Gyorsan elköszöntem Taejootól aki még gyorsan egy jóéjtpuszit nyomott a homlokomra, majd a szobám ablaka felé indultam. Szerencsémre senki nem csukta be az ablakot, ebből pedig arra következtettem, hogy anyuék nem vették észre, hogy meglógtam. 
  Az utcai ruhámban befeküdtem az ágyamba, és próbáltam elaludni. Az óra fél egy körül járhatott, de képtelen voltam elaludni. Annyira görcsöltem azon, hogy sikerül-e elaludnom, hogy nem jött álom a szememre. 
"Remek... Hogy megyek így holnap suliba? Olyan leszek, mint egy zombi."

13. fejezet [Part 1]

Szeptember 8.
Hétfő

A vasárnap gyorsan eltelt. Egész nap az előző hét elmaradt megtanulnivalóival tömtem a fejem. Chanyeollal pedig csak telefonon tartottam a kapcsolatot. Jiyeon is felkeresett, de anyu finomkodva elküldte, mondván, hogy nekem most egyedül kell tanulnom. Nem csoda, hogy hétfőre teljesen kimerültem. 
Reggel a szokásos zombis beütésű arccal ébredtem. Gikwang vasárnap elment Daeguba, így egyedül az enyém volt az egész szoba. Kicsit hiányzott is, hogy nem volt aki belekössön a különleges készülődési módomba, ami abból állt, hogy fogkefével a számban, kómás fejjel ráncigáltam magamra az iskolai egyenruhámat. Közeben egyszer-kétszer állva bealudtam, de a fogkefétől fuldoklani kezdtem, és mikor szembesültem azzal, hogy hamarosan becsengetnek, rekordszerű gyorsasággal álltam neki a további teendőimnek. Miután mindennel végeztem, gyorsan elbúcsúztam a konyhában dolgozó anyámtól, majd rohantam is a metróra. Apunak becsengetés előtt fél órával be kellett mennie, nekem pedig semmi kedvem nem volt vele menni. Mondjuk, lehet, hogy jobban jártam volna, mert így lélekszakadva rohantam iskolába, és így is a portás jó szívén múlt, hogy beengedett, és még sikeresen beértem apu előtt az osztályba. Utánam egyből betoppant ő is. Csak azt reméltem, hogy nem látta, hogy közvetlenül előtte mentem be... 
 - Jó reggelt gyerekek! - köszönt, majd helyet foglalt a tanáriasztalnál. 
Legnagyobb meglepetésünkre azonban apu nem is kezdhetett bele az anyagba, mert nyílt az ajtó, és az igazgatónő lépett be rajta. Ahogy elnéztem, nem csak én voltam tanácstalan. Velem együtt a többiek is éppen olyan meglepetten meredtek az ajtóra.
 - Elnézést kérek Mr. Kim, hogy zavarom az óráját, de Mrs. Choinak órája van, így engem illet az a megtiszteltetés, hogy bemutassam az osztály két új tanulóját - mondta az igazgatónő, és egy hatalmas műmosolyt erőltetett az arcára.
Akkor ugrott be, hogy Chanyeol már mondta, hogy az osztályunk két taggal gyarapszik, de nekem teljesen kiment a fejemből. De én még mindig nem voltam úgy meglepve, mint a többiek. Meg is értettem őket. Végül is, ki az a marha, aki a második héten jön iskolába? Most komolyan! Magyarázza már el valaki..! Mondjuk, mikor a két újonc belépett az ajtón, eléggé meglepődtem. Két fiú volt. Az egyikőjüknek hosszú, barna haja volt és a frufruja a szemébe lógott. Leginkább egy pulira emlékeztetett, és alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam, mikor először megpillantottam. Mikor jobban szemügyre vettem, a csukóján egy szegecses, fekete bőrkarkötőt fedeztem fel. Az egész fiú furcsa volt. Más volt, mint a többiek. A másiknak meg túlságosan rövid, fekete haja volt. Rajta nem volt semmi érdekes, de le mertem volna fogadni, hogyha nem egyenruhát kellett volna felvennie, eléggé megbotránkoztató öltözéket viselne. 
 - Most megkérnélek titeket, hogy mutatkozzatok be! - fordult az igazgatónő a fiúkhoz.
 - Ja, okés - vont vállat a rövid hajú. - Kim Taejoo vagyok. Még kell valamit mondani? - nézett az igazgatónőre, aki csak megforgatta a szemét, és legyintett.
 - Én pedig Moon Jaehyun vagyok - hajolt meg a hosszú hajú.
Az igazgatónő távozott, és átadta a terepet apunak. Látszott rajta, hogy a legnagyobb vágya, hogy elhagyhassa az osztálytermet, és visszarobogjon a csendes irodájába. Apu pedig egyből a terem végében lévő két padhoz küldte a két fiút. Mikor a rövidebb hajú elhaladt mellettem, nem tudtam levenni a szemem róla. Túlságosan furcsa volt az egész lénye, de nem tudtam, hogy miért. Mikor helyet foglalt mögöttem, erősen szorongani kezdtem, és alig vártam, hogy vége legyen az órának, és Jiyeon padjához meneküljek. Igaz, Jiyeon mögött meg a pulis beütésű fiú ült, de neki legalább nem látszottak a szemeit. 
Az óra további részében megpróbáltam odafigyelni kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor megszólalt a csengő éles, csörömpölő hangja, egy nagy kő esett le a szívemről. Tekintetemmel azonnal Jiyeont kezdtem kutatni, de már nem ült a helyén. 
"Itt hagyott volna? Na, ne! Nem akarok egyedül itt maradni..."
Nem jutott jobb eszembe, tekintetemmel egyből Baekhyunt kezdtem el keresni. Még mindig a szomszédos padban ült, és amint ránéztem, a tekintetünk összetalálkozott. Hirtelen vegyes érzések kezdtek keveredni bennem. Akartam is Baekhyunnal lenni, de valami mégis visszatartott. Nem mertem a szemébe mondani, hogy fordult a kocka, és már nem ő áll hozzám közelebb. De azokban a pillanatokban mindennél jobban szabadulni akartam a mögöttem ülő új fiú pillantásaitól, így erőt vettem magamon, és Baekhyunhoz ballagtam. Ő pedig érkezésemkor széles mosolyra húzta ajkait, felállt, és átadta a helyét nekem.
 - Áh, ne fáradj! Maradj csak ott, ez a te helyed - mondta szégyellősen, de a fiú úgy döntött, hogyha én állok, akkor ő is állni fog.
 - Na, és miújság? - kérdezte kedvesen.
 - Oh, hát semmi különös - füllentettem. - És ma nagyszünetben megyünk az igazgatásra.
 - Már hallottam hírét. Én is megyek - vigyorgott rám, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. - És még régebben küldtem neked pár üzenetet. És... izé... miért nem válaszoltál rájuk?
Egy pillanatra elgondolkoztam, és beugrott, hogy nemrég Chanyeol kitörölte a Baekhyuntól kapott SMS-eimet. Viszont nem tudtam, hogy ezt elmondjam-e Baekhyunnak. Végül úgy döntöttem, hogy nem vállalom magamra a feleőséget. Chanyeol törölte az üzeneteimet, én nem tehettem róla. Vagyis... Jó, ha nem hagytam volna elől a mobilom, akkor nem történt volna mindez, de inkább nem agyaltam ezen sokat.
 - Tudod... nem tudtam megnézni őket. Chanyeol kitörölte, mielőtt megnézhettem volna - ismertem be.
 - Mit csinált? De... Miért? - értetlenkedett.
 - Nem tetszett neki. Azt mondta, hogy túl "nyálas", és kitörölte egytől egyig. 
 - És te ezt szó nélkül hagytad? - mérgelődött. - Ezek privát dolgok, semmi köze ahhoz, hogy kivel mit SMS-ezel.
 - Hidd el, kiakadtam. De aztán beletörődtem - vontam meg a vállam.
 - Oké, nem számít. De már hétfő van. Akkor már nem ugráltathat, igaz? - kérdezte.
Nyeltem egy nagyot. Nem akartam átverni Baekhyunt. Beláttam, hogy tudnia kell róla, hogy helyette Chanyeolt választottam. Egyedül csak az tartott vissza, hogy mikor Baekhyun közelében voltam, a szívem egyre szaporábban vert, és elöntött e melegség. De mikor Chanyeollal voltam, ugyanez történt. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, viszont Baekhyun kis visszahúzódó, Chanyeol pedig nyíltan minden érzelmét a szemembe mondja. Ez nálam pedig egy pluszpont Chanyeolnak.
 - Igen, már nem ugráltathat... De szeretném, hogy tudd, hogy én... szóval szeretem Chanyeolt - mondtam ki kínomban, és tekintetem leszegtem. 
 - M-mi? - kérdezte Baekhyun, aki nem igazán értette a mondottakat.
 - Aish, szóval az a nagy helyzet, hogy én mindkettőtöket szeretlek. És... Nem tudom, hogy mit csináljak!
 - Akkor elmondom. Menj Chanyeolhoz! - mondta komolyan, és arcomat maga felé fordította.
 - E-ezt komolyan mondtad? - értetlenkedtem.
 - Aha. Tudod, szeretem, ha meg lehet küzdeni egy lányért - mondta és elvigyorodott.
 - Akkor ez valami verseny? - kérdeztem, és nem igazán értetettem Baekhyun gondolkodásmódját. 
 - Igen. Menj csak Chanyeolhoz, én pedig mindent megteszek, hogy megszerezzelek. Rendben?
Tágra nyílt szemekkel meredtem Baekhyunra. Nagyon meglepett, amiket mondott, nem gondoltam volna, hogy Baekhyunnak ilyen eszébe jut. Igaz, nem is tartottam rossz ötletnek de akkor is meglepett a fiúnak ez az ötlete. Voltak kételyeim, és tudtam, hogy ezt a döntésemet még meg fogom bánni. Mégis valamilyen csoda folytán belementem. Az viszont már más dolog, hogy Chanyeol valószínűleg nem rajongana túlságosan ezért az ötletért. De neki egyenlőre nem kell tudnia erről.
 - Rendben - egyeztem bele.
Többet nem is tudtunk beszélni, mert a csengő megzavart minket. Visszaballagtam a helyemre. Lopva vetettem egy pillantást a mögöttem ülőre. A telefonján hallgatott zenét, de olyan hangerővel, hogy a fülhallgatón kívül is tisztán hallottam. Ezzel azonban nem törődtem, csak előszedtem a biosz cuccomat, és vártam, hogy Mrs. Han, a biosztanár betaláljon a terembe. Mrs. Hannak megvan az a különleges tulajdonsága, hogy mindig elfelejti, hogy merre van az osztálytermünk. Ezt a tulajdonságát pedig láthatólag senki nem bánja.
Unalmam űzésére elkezdtem rajzolgatni a füzetem borítójának a belső felére. Kemény negyed óra múlva Mrs. Han be is futott, én pedig becsuktam a füzetem. A tanárnő a megszokott módon kezdte az órát. Pár percig sűrűn bocsánatot kért a késésért, majd bele is kezdett a tananyagba. Őszintén szólva, nem nagyon érdekelt az, hogy Mrs. Han éppen mit magyaráz az emberi bőrről. Robot módjára jegyzeteltem, és vártam, hogy vége legyen az órának. Szerencsére Mrs. Han nem szándékozott sokáig maradni, és öt perccel kicsengetés előtt elhagyta az osztályt, mondván, hogy sietnie kell a büféhez, mert elkapkodják a melegszendvicset. Hiába, ez a tanár minden tanuló álma. Nem is csoda, hogy vele év végére csak a tananyag feléig jutunk el, de ezt senki nem bánja.
Tekintetemmel egyből Jiyeont kezdtem keresni, de ő már elhagyta az osztálytermet. Már Baekhyun is elment, mivel elmondása szerint neki is kell melegszendvics... Nem baj, egye csak.
Lopva hátra tekintettem, és megláttam az engem méregető Taejoot... Már, ha így hívják. Gyorsan el is kaptam róla a tekintetem, és frusztráltan a táskámban kezdtem kotorászni. Hirtelen azonban a mögöttem ülő egy erőset bökött a hátamba, mire összerezzentem. Kellemetlenül éreztem magam, mert tudtam, hogy azt akarja, hogy felé forduljak. És miután már többször is megbökött, egész testemmel megfordultam a széken, és szembe találtam magam a velem farkasszemet néző fiúval. Zavaromban tágra nyílt szemekkel néztem rá, ő pedig elvigyorodott, majd megtörte a köztünk lévő csendet:
 - Szia kiscsaj! Beszélgessünk! 
 - Sz-szia! L-lee Hyeri vagyok - nyögtem ki.
 - Nem baj, nekem kiscsaj leszel. Én Taejoo vagyok. És ne félj, még nem öltem embert - nevette el magát.
 - M-mi? Miből gondoltad, hogy gyilkosnak nézlek?
 - Mindenkinek ez az első reakciója. Már hozzászoktam. Hé, Jaehyun! Gyere már ide! - kiáltott a másik asztalnál ülő fiúnak.
A hosszú hajú fiú sóhajtott egyet, felállt, és lomha léptekkel megindult felénk. Mikor Taejoo padjához ért, nemes egyszerűséggel leült az asztal lapjára, és előkapott a zsebéből egy nyalókát, majd betolta a szájába.
 - Szállj már le! - kiáltott Taejoo az asztalnál ülő fiú a társára. - Nagyon rossz helyre ültél, haver!
 - Bocs. Akkor ülök a földre - vonta meg a vállát, és leült a terem műpadlójára.
 - Te miért nem vágatod le a hajad? - bukott ki belőlem, miközben a földön ülőt néztem.
 - Jaehyun nem szereti mutogatni az arcát - válaszolt Taejoo. - Az évek során már leszűrtük az emberek reakcióját rólunk, és jól tudjuk mindketten, hogy mindeninek kényelmesebb, ha Jaehyun haja eltakarja az arca nagyját.
 - Most úgy beszélsz, mintha világot jártatok volna - jegyeztem meg egy kis gúnnyal a hangomban. - Mi az, hogy "az emberek reakciói"? Ti mégis hány embert ismertek?
 - Hát... Tudod Jaehyunnal eddig a leghosszabb ideig egy évig voltunk egy iskolában. Ez a suli is csak egy a sok közül ahonnan kicsapnak minket. Nézd csak meg, jövőre már biztosan nem leszünk itt. Mondjuk előző tanévben kétszer csaptak ki minket. Egyszer két hónap után aztán a következő helyről pedig hét hónap után. Ha jól emlékszem... De a matektudásom soha nem volt fényes - nevette el magát. - De eddig csak kétszer buktam matekból. Jaehyun már négyszer. 
Furcsán kapkodtam a tekintetem a két fiú között. Egyre furcsábbak voltak nekem. És Jaehyun egyre szimpatikusabb volt a számomra. Ő legalább csendben volt, és neki legalább nem kellett néznem az ijesztő tekintetét.
 - Ti nagyon furcsák vagytok... - bukott ki belőlem, de egyből megbántam amit mondtam.
 - Ja, hát ezt már megszoktuk. De ezt szeretjük. Mi mások vagyunk, mint a többiek. Csak most nem látszik annyira. Most egyenruhát kell hordanunk. Fehér inget! Ez nálam mindig kiüti a biztosítékot. Miért pont fehéret? Ez az egyetlen fehér ruhadarabom. Csak feketét hordok. De miért nem lehet fekete inget hordani? - mérgelődött Taejoo, én pedig megforgattam a szemem. 
"Most komolyan..! Ez a gyerek mennyit bír beszélni?"
 - Taejoo, lassíts már! Először is, ha nem hagyod abba a fecsegést, kiveszem Jaehyun szájából a nyalókát, és betömöm vele a beszélőkédet! Másodszor pedig: te sátánista vagy? Mindenből feketét? 
 - Oké, kiscsaj! Visszafogom magam, semmi szükség a nyalókára - itt elnevette magát, de nem értettem, hogy miért -, az maradjon Jaehyunnál. És, nem. Nem vagyok sátánista. Jaehyunnal rockerek vagyunk. Bár, ő tényleg jobban hasonlít egy sátánistára...
 - Te meg egy bérgyilkosra - nevettem el magam, mire vágott egy grimaszt. - De egyébként Jaehyun miért takarja az arcát?
 - Tudod, Jaehyun arca nem rockeres - hajolt közelebb hozzám Taejoo, és úgy suttogott.
 - Itt vagyok ám! - szólalt meg Jaehyun, miután kivette a szájából a nyalókát.
Eléggé meglepődtem. Legfőképpen azon, hogy Jaehyun tud beszélni. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy néma, de csodák csodájára megszólalt. Másodszor pedig azon, hogy meglepően mély hangja volt a fiúnak. Leginkább Chanyeoléhoz hasonlított, de Chanyeolnak jobban állt.
 - Hogy érted azt, hogy nem rockeres az arca? - suttogtam oda Taejoonak nem törődve azzal, hogy Jaehyun már fel is állt a padlóról, és gondolom a frufruja alatt éppen meg akart ölni a tekintetével. 
 - Hát... Eléggé... Hogy is mondjam? - tűnődött el, de nem tudta befejezni, mert Jaehyun befogta a száját, majd lenyomta a fejét a padra.
 - Kussolsz, haver! Ez bizalmas infó! - sziszegte Jaehyun, Taejoo pedig valamilyen különös oknál fogva nem tudta abbahagyni a röhögést.
 - T-tudom. De már alig kapok levegőt. Engedj el! - röhögött Taejoo, és elkezdett kapálózni a kezeivel.
Furcsán néztem a két idiótát. Már akkor tudtam, hogy nem éppen két atomfizikus lett az osztálytársunk, hanem két lázadó, idióta rocker. És ahogy végiggondoltam, rájöttem, hogy lehet, hogy nem is jártunk olyan rosszul ezzel a két jómadárral. 
Mikor Taejoon látszott, hogy egyre jobban küzd a levegőhiánnyal, és a röhögőgörccsel, támadt egy ötletem. Hirtelen odakaptam Jaehyun frufrujához, majd belemarkoltam, és felemeltem az arcába hulló hajzuhatagot. A fiú először teljesen lesokkolt, én pedig pár pillanatig meg tudtam figyelni az arcát. A látvány valósággal sokkolt. Az első gondolatom az volt, hogy Jaehyun ilyan arccal akár női szépségversenyt is nyerhetne. Az arca tiszta nőies volt. Szép vonásai, csillogó szemei és telt ajkai voltak. Ha először láttam volna, esküszöm, hogy lánynak néztem volna. Már szólásra nyitottam a szám, mikor Jaehyun hirtelen letépte a kezem a hajáról, és indulatosan a székemre lökött. Idegesen megfordult, és kisietett az osztályból. Ezek alatt Taejoo is rendbe szedte magát, és ő is Jaehyun után bámult akárcsak én.
 - Ez meg mi volt? - kérdeztem.
 - Csak felhúzta magát. De hidd el, tud olyan ökörségeket csinálni, hogy sokszor még engem is leköröz. Pedig sokan mondták már, hogy én vagyok a legnagyobb idióta akit eddig láttak. Ja, és Jaehyun nem bír téged. Mármint ez az első benyomás, még javíthatsz nála. De nekem például bejössz. Más nem mert volna csak így kiszúrni Jaehyunnal - mondta, és elmosolyodott. 
 - Ennek örülök. Mármint annak, hogy neked nincs bajod velem. De mondd csak, Jaehyun miért szégyenli az arcát? Tök szép arca van. Még én is megirigyeltem - értetlenkedtem.
 - Pont ez a baj! A nőies arc nem illik egy rockerhez. Jaehyun éppen ezért gyűjt most plasztikára.
 - Oh, tényleg? És eddig mennyit gyűjtött?
 - Hát... Lássuk csak. Talán hétezer wont? - mondta, és mindkettőnkből kitört a nevetés.
 - Abból egy ideig nem lesz plasztika.
 - Hát nem. És mondd, kiscsaj! Van barátod? - kérdezte Taejoo, én pedig kezdtem kellemetlenül érezni magam.
Egyszer csak két tenyér tapadt a vállamra, és az illető megszólalt mély hangján:
 - Én vagyok az, a kisfiú! 
Belőlem pedig kitört a röhögés. Egyértelműen Chanyeol állt mögöttem, és gondolom, gondolatban marcangolta szét Taejoot. Én pedig már könnyeztem a nevetésről. Az egy dolog, hogy engem Taejoo "kiscsaj"-nak hív, de mikor Chanyeol odajött, hogy ő a "kisfiú", az már tényleg poénos volt. Tekintettel arra, hogy vagy tíz centivel magasabb Taejoonál. Szegény fiú nem is jutott szóhoz. A kezdeti sokk ereje alatt állt pár másodpercig, és szerintem azt hitte, hogy Chanyeol ott helyben neki esik. 
 - Ki ez a fiú? - súgta a fülembe Chanyeol.
 - Taejoo. Most jött - válaszoltam, a mögöttem álló fiú száján meg csak egy "oh" csúszott ki. 
Chanyeol szó nélkül megfogta a kezem, és kihúzott a folyosóra. Nem értettem, hogy miért vitt ki, de tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis megtudom. Kérdően néztem az előttem álló fiúra, aki frusztráltan a hajába túrt, majd megszólalt: 
 - Következő szünetben gyere az igazgatásra. Aztán idő közben találtam még egy diákot akit állítólagosan molesztált Jay bá'. Ő is jön. Plusz még kábé húsz embert viszünk, mert ők az állítólagos szemtanúk. 
 - Azta... Mégis mennyi idődbe telt ezt megszervezni?
 - Nem sok - vont vállat. - Hamar megvolt. Már csak az a kérdés, hogy mit lép az igazgatónő. Ezt egyenlőre nem tudom megjósolni. De azért nem lenne rossz, ha nem hagyná tétlenül, hogy egy ilyen alaknak csak lány osztályai vannak. Ha Jay bá'-nak tényleg ilyen hajlamai vannak, a végén még tényleg megerőszakol egy diákot. Inkább most szóljunk érte, mint amikor már késő lenne.
 - Értem... Akkor következő szünetben az igazgatásnál úgyis találkozunk. Ugye?
 - Aha. Ott várlak majd. De siess, mert nem akarom, hogy sokat késsünk a következő óráról - vigyorodott el, és egy puszit nyomott a homlokomra.
Rövidesen becsengettek, én pedig visszamentem a terembe. Mikor körbenéztem, láttam mindenki padján az angolcuccát, így a többiek példájára én is előkaptam a felszerelésem, és már készültem volna átnézni az anyagot, mikor egy ceruza radíros vége fúródott a hátamba. Megforgattam a szemeim, és hátrafordultam Taejoohoz.
 - Ki volt az a fiú? - kérdezte.
 - Park Chanyeol. 
 - Bővebben?
 - Hát, a mi évfolyamunkra jár, és ő az iskolai sulirádió vezetője - mondtam rövides gondolkodás után.
 - Együtt vagytok? - kérdezte, és elvigyorodott.
 - Öhm... nem is tudom. Nem. Vagyis, lehet - hebegtem.
Taejoo kíváncsisága sokszor zavarba ejtett, éppen ezért örültem nagyon, mikor Miss Smith, az angoltanárnő megérkezett. Nem, mintha nem kedvelném Taejoot, de a folytonos kérdezgetése kezdett egyre kellemetlenebb lenni. 
 - Good morning, boys and girls! - köszönt a tanárnő, majd intett, hogy üljünk le.
El is kezdődött az óra. Miss Smith nem vitt túlzásba semmit, hozott egy rakat fordítani valót, így egy egész órára elegendő feladatot kaptunk. Mindenki csendben dolgozott egészen addig, amíg Jiyeon fel nem kiáltott:
 - Te állat! Normális vagy?!
 - Miss Park, kérem nyugodjon meg! - szólalt meg Miss Smith, mire Jiyeon elhallgatott. - Mi történt?
 - Jaehyun kiharapott egy darabot a füzetemből - panaszkodott Jiyeon, az osztály nagyja meg felröhögött.
Én értetlenül meredtem Jaehyunra, aki a kezében görcsösen szorongatta Jiyeon angol füzetét, melynek egyik széléből valóban ki volt harapva egy darab. A fiú arcát nem láttam a hajától, de azt láttam, hogy a válla rázkódik a nevetéstől, az ajkait pedig beharapta, hogy nehogy hangosan felnevessen.
 - Moon Jaehyun, miért harapott bele Miss Park füzetébe? - kérdezte a tanárnő.
 - Az éhség tehet róla - felelte Jaehyun visszatartott nevetéssel.
 - Hát, fiam..! Akkor javaslom, hogy a szünetben látogassa meg a büfét! Most pedig, ha kérhetem, ne dézsmálja meg más füzetét, hanem álljon neki dolgozni!
Mindenki hangosan nevetett. Mögöttem Taejoo már alig kapott levegőt, és segítségért kiáltozott. Miss Smith meg nem tudott semmit sem csinálni. Már ordítozott velünk, és azzal fenyegetőzött, hogy megy az igazgatásra, de mikor látta, hogy az osztály nagyját ez a kijelentése hidegen hagyta, feladta a próbálkozást, és várt addig, amíg mindenki ki nem nevette magát.
Az óra további tíz percében pedig mindenki görcsösen nekiállt a fordításnak, mert Miss Smith úgy döntött, hogy leosztályozza az órai munkánkat. Hiába, ő is berágott ránk. 
Óra után egyből siettem is az igazgatás elé, még szegény Taejoot sem hallgattam meg, pedig nagyon beszélni akart velem. De ahogy láttam, nem jött utánam, szóval annyira nem lehetett fontos. 
Az igazgatói iroda előtt már páran ott álltak. Chanyeol a falnál támaszkodva beszélt Jiyeonnal, rajtuk kívül pedig körülbelül tíz ember ácsorgott ott. Rögtön az én érkezésem után Baekhyun is megérkezett, de Chanyeol közölte vele, hogy mi bemegyünk, ő meg marad kint. Nem volt túl udvarias tőle, de az utóbbi napokban eléggé megutálta szegény Baekhyunt, aki nem igazán értette, hogy a fiúnak mi baja van vele. 
 - Akkor most mit csinálunk? - néztem Chanyeolra.
 - Bemegyünk. Egy másik lány is jön velünk. Én bent elrendezem a dolgokat, te pedig majd elmondod, amit Jay bá'-ról tudsz.
Óvatosan bólintottam, és a gyomrom liftezni kezdett. Egyre jobban féltem, mert nem tudtam, hogy az iskolánk vezetője mit fog szólni a panaszunkra. És, ha még azt is hozzávesszük, hogy itt nem Chanyeol a panasztevő, hanem én... Ha az igazgatónő csak viccnek veszi azt, amit majd mondok neki, akkor nem Chanyeol fog kapni érte, hanem én. 
Egy alsóbb éves lány is csatlakozott hozzánk. Mikor először megláttam, idősebbnek hittem magamnál. Gyönyörű arca volt, ahhoz nem fért kétség. Meg is értettem, hogy Jay bá' miért vetett rá szemet. Igaz, az én esetem már sokkal értelmetlenebb volt. Nem igazán értettem, hogy a miért nem a másik osztály plázacicáin akadt meg a szeme.
Amint beértünk az irodába, az igazgatónő felkapta a fejét:
 - Sziasztok! Miben segíthetek? - kérdezte, miután félrerakta a kezében tartott papírlapot.
 - Szeretnénk kérvényezni, hogy Park Jaebeom tanár urat helyezzék át másik osztályokhoz - szólalt meg Chanyeol, és lehuppant az igazgatónő íróasztala előtt levő székre.
Kicsit furcsa volt, hogy Chanyeol csak úgy nyersen és lényegretörően megmondta, hogy miért jöttünk. 
 - Nem értem Chanyeol, hogy mi okod van csak úgy bejönni az irodámba, és egy olyan tanár munkájába beleszólni, aki téged nem is tanít, de hallgatlak! - fonta össze maga előtt a karjait az igazgatónő.
 - Pár napja elterjedtek pletykák az iskolában, valamint itt van velem két lány, akiket a Tanár úr mondjuk úgy, hogy... molesztált. Higgye el, Igazgatónő, hogy ennek az embernek nem tanácsos lány osztályt adni!
 - Ahogy látom, te már tisztában vagy a dolgokkal - mondta gúnyosan az igazgatónő. - De ez esetben szeretném meghallgatni a két lányt. Te, Chanyeol pedig kérlek menj órára! 
A fiú felállt a székről, és biztatóan rám mosolygott. Mikor elment mellettem, még halkan a fülembe súgott:
 - Nyugi, nem lesz semmi baj! Órák után pedig keress meg!
Remegő lábakkal az íróasztal előtti székre ültem. A másik lányt először nem láttam. Meg is ijedtem, ert féltem, hogy itt hagyott. De aztán megláttam, hogy csak egy székért ment el. Leült mellém, és úgy néztünk az igazgatónőre. De ahogy láttam, nem csak én izgultam. A lány lábának kilátszó része már teljesen belilult, és az egész lány remegett, mint a kocsonya. Le mertem volna fogadni, hogyha megfogtam volna a kezét, jéghideg lett volna.
 - Na, szóval mi a helyzet a Tanár úrral? - kérdezte az igazgatónő.
 - Hát... Tudja az első órán valami furcsa volt benne - kezdtem a mondandóm rekedtes hangon. - Aztán óra után behívott a tanáriba, és mikor kimentem azt mondta nekem, hogy egyszer még az övé leszek. Aztán következő órán az osztály előtt csapott rá a hátsómra.
 - És gondolod, hogy diákok iránt szexuális vágyai vannak? - kérdezte az igazgatónő.
 - Igen. Legalábbis nekem nagyon ez jött le - hebegtem.
 - Rendben, akkor most te is mondd el amit tudsz! - fordult a lányhoz.
Szegény pára eléggé zavarban volt. Eléggé meglepődhetett, hogy az igazgatónő nem úgy beszél vele, mint egy átlagos tanár, hanem sokkal közvetlenebb. 
 - A-az úgy volt, hogy... első óra után belemarkolt a fenekembe. Aztán ma volt vele első óránk, és mikor a többiek kimentek az öltözőből, eléggé furcsán viselkedett - hadarta a lány, és már komolyan azt gondoltam, hogy elájul. 
Olyan fal fehér volt, hogy szerintem az igazgatónőnek is megfordult a fejében, hogy hívja az iskolaorvost.
 - A további részletekre nem vagyok kíváncsi - vágta a rá az igazgatónő. - De amiket elmondtatok, más is látta?
 - N-nem - suttogta a lány.
 - Igen - feleltem. - Vagyis, amikor a Tanár úr a fenekemre csapott az osztály előtt történt.
 - Szemtanúk vannak? - kérdezte gyanakodva. 
 - Elméletileg még itt állnak a az ajtó előtt - feleltem, mire az igazgatónő felállt.
Intett, hogy maradjunk a helyünkön, ő pedig kinézett. Mikor meglátta a kint ácsorgókat, kilépett, én pedig kettesben maradtam a lánnyal.
 - Tényleg vannak kint szemtanúk? - kérdezte, és már kissé jobb bőrben volt.
 - Aha. Vagyis, nem szemtanúk, de annak adják ki magukat. Chanyeol hívta őket, mert szerinte mi ketten nem vagyunk elég meggyőzőek az igazgatónőnek.
 - Akkor jól hitte - felelte a lány. - És te jóban vagy Chanyeollal?
 - Igen. Miért? - kérdeztem.
 - Hát... Tudod, nagyon jóban vagyok Choi Minjivel, és ő azt mondta, hogy ő együtt van Chanyeollal. Aztán Chanyeol a pénteki adásban azt mondta, hogy téged szeret. Ez olyan aranyos, nem? Chanyeol csak azért nem vallotta be, hogy Minjit szereti, hogy titkolja a kapcsolatukat.
"Vagy talán azért, mert engem szeret, és nem Minjit!"
Egy pillanatra megállt bennem a vér. Nem hittem a fülemnek. Minjit legszívesebben megfojtottam volna. Lehet, hogy a mellettem ülő lány meg volt győződve arról, hogy Minjinek igaza van, de én tudtam, hogy Chanyeol most fogja kidobni a stábból. Meg amilyen kétszínű Minji... Nem is értettem, hogy miért hazudozik ennyit. Viszont a lánynak nem nagyon akartam elmondani, hogy én milyen viszonyban vagyok Chanyeollal, és miket tudok Minjiről.
 - Akkor Minji nagyon szerencsés - füllentettem.
 - Ugye? Chanyeol egy főnyeremény. Olyan helyes, és aranyos, és ő a sulirádió vezetője is. A legbefolyásosabb diák a suliban... Egy álompasi! Minji olyan szerencsés..!
"Ha tudnád, hogy milyen szerencsés..! Hamarosan majd rájössz minden hazugságára, várd csak ki!"
Próbáltam egyetértően bólogatni, de nem igazán ment. Éppen ezért örültem, mikor az igazgatónő visszajött, és a lány nem szólt hozzám többet.
 - Szóval. Attól tartok, hogy a Tanár úr elleni vádatok valós volt. Viszont, mikor felvettük a Tanár urat, megígértem neki, hogy egy évig nem rúgom ki, mert most eléggé rossz anyagi helyzetben van, én meg nem szeretném a híd alá küldeni. Ezért annyit tudok tenni, hogy a Tanár urat áthelyezem a fiúk osztályaihoz. És akkor nem lesz egy lány osztálya sem. Megfelel?
Mindketten robotok módjára bólintottunk, és nem szóltunk semmit. Sokkal jobban örültem volna annak, ha Jay bá'-t kirúgták volna, mert azért mégis egy iskolában kell tartózkodnom vele. De legalább az óra alatti taperolást nem teheti meg többször...
 - Akkor sikerült megoldanunk a problémát - mosolyodott el az igazgatónő. - Viszont már elkezdődött az óra, kérlek titeket, menjetek!
 - Köszönjük! - mondtuk egyszerre, és meghajoltunk. 
Gyorsan kiiszkoltunk az igazgatóiból, és mindketten mentünk a saját osztályunk felé. Éppen azon törtem a fejem, hogy vajon milyen órájuk lehet a többieknek, mikor hátulról valaki megragadta a kezem. Ijedtemben összerezzentem, és halnak felsikítottam.
 - Hogy megijedtél! - nevetett a fülembe Chanyeol.
 - Ez nem volt vicces! - duzzogtam. - És miért nem vagy órán?
 - Nem tudom. Nem volt kedvem. Egyébként is csak tíz perce csengettek be. Majd azt mondom, hogy Mrs. Choi megállított, hogy figyelmeztessen, hogy következő órára készüljek fel, mert felelni fogok - vonta meg a vállát. - Na, és, hogy ment a dolog az igazgatáson?
 - Hát, azt sikerült elérnünk, hogy Jay bá' ne tanítson lány osztályt. Viszont még egy évig a suliban marad, mert az igazgatónő nem akarja a híd alá küldeni.
 - Értem. Legalább nem volt hiába az egész. 
Chanyeol karjait a derekam elé fonta, és közelebb húzott magához. Fejével egyre közeledni kezdett, és amikor már majdnem megcsókolt, kicsit eltoltam, és körülnéztem.
 - Most miért vagy ilyen? Ma még meg sem csókolhattalak! - mondta, és lebiggyesztette az ajkait, mire én elmosolyodtam.
 - Iskolában vagyunk. A folyosó közepén.
 - De óra van - vonta meg a vállát, és hirtelen jobban magához rántott, és megcsókolt.
Először kellemetlenül éreztem magam, és feszengtem, mert féltem, hogy valaki meglát minket. Aztán Chanyeol egyre jobban kezdte elfeledtetni velem, hogy az iskola folyosóján vagyunk. A karjaimat a nyaka köré fontam, hogy még közelebb legyek hozzá, ő pedig egyre jobban szorított magához. A vele töltött idő alatt rájöttem már, hogy Chanyeolnak, ha valaki fontos, akkor őt teljes egészében birtokolni akarja. De tőle már megszoktam, hogy teljesen saját tulajdonának tekint, és legszívesebben kinyírná azt, aki csak egy ujjal is hozzámér. 
A csókunkat egy férfihang szakította félbe:
 - Ti meg mit csináltok? 
Ijedten rebbentünk szét, és szembe találtuk magunkat apuval. Meglepettségében a szemei nagyra voltak nyílva, és a kezében lévő kávésbögre is eléggé meg volt billenve. Talán egy-két csepp már ki is folyt a bögréből.
 - Gyerekek, miért nem vagytok órán? - kérdezte.
 - Már megyünk is! - vágta rá Chanyeol, és elrohant maga után húzva.
Még hátranéztem apura, és bocsánatkérően néztem rá, ő pedig csak megingatta a fejét, majd mikor észrevette, hogy a kávéjának a nagy része kifolyt, mérgelődni kezdett.
Chanyeollal egy ideig futottunk, majd mikor az osztályunk elé értünk, egy gyors puszit nyomott a homlokomra, és elsietett. Furcsán néztem utána, de aztán csak nevetve megráztam a fejem, és benyitottam. A többiek egyből rám kapták a tekintetüket, én pedig sűrűn elnézést kértem a késésért, és leültem a helyemre. A fizikatanár nem is nagyon foglalkozott a késésemmel, csak folytatta az anyagot. Én pedig egészen meglepő módon végigfigyeltem az órát. Igaz, akkor nehéz volt, mikor Taejoo a ceruzájával böködött hátulról, mert beszélni akart óra közben. De miután leesett neki, hogy óra alatt semmi kedvem nincs beszélgetni, a székével együtt felállt, és átment Jaehyunhoz. A többiekkel egész órán alig bírtuk visszatartani a feltörekvő nevetésünket az egy padban nyomorgó két fiú láttán, akik végig veszekedtek. Igazi idill családi hangulat. 
És majdnem minden órán ez ment. A két új diák nyúzta egymást, és óra alatt szökési kísérletekkel próbálkoztak, mi pedig kisebb-nagyobb sikerrel próbáltunk figyelni órán. Ha úgy vesszük, amióta az igazgatóiban jártam, a napom ugyanúgy ment tovább. Unalom unalom hátán. Egészen addig, ameddig a hatodik - egyben utolsó - óráról is kicsengettek. 
Egyből rohantam is a stúdió felé, mert Chanyeollal azt beszéltük meg, hogy hazakísér. Viszont amikor egyre közelebb értem a stúdióhoz, egyre jobban megbizonyosodtam róla, hogy Chanyeol nincsen egyedül. 
Magamban hálát adtam az iskola tervezőinek, hogy a stúdióra nem üveges ajtót raktak, hanem fát, így könnyedén az ajtóra tudtam tapasztani a fülem. Bentről egy lány hangja szűrődött ki, majd nem sokkal később Chanyeol mély hangját is meghallottam.
 - Mi az, hogy kiteszel a stábból?! Meg vagy te veszve? - ordított a lány.
 - Figyelj, Minji! Az első adást teljesen elszúrtad, és a próbákon is veled van a legtöbb gond. Most komolyan..! Én ilyen ramaty olvasással megbuktattalak volna még általánosban - felelte idegesen Chanyeol, mire én halkan felkuncogtam.
Tudtam, hogy bent Minjivel nyúzzák egymást, és az a tény, hogy Chanyeol azzal a hárpiával van egy légtérben, frusztrálttá tett. Igaz, nem ismertem a lányt, de éreztem azt, hogy Chanyeolnak nem lesz könnyű dolga vele.
 - És mégis kit akarsz felvenni helyettem? Várj, kitalálom! Lee Hyerit! Igaz? - kérdezte gúnyosan.
 - Mi van akkor, ha igen? Én vagyok a sulirádió vezetője, az van amit én mondok! Ha nem látom jónak a jelenléted, akkor elküldelek, és kész! Nincs semmi beleszólásod!
 - Oh, igen? És szerinted mit tenne az igazgatónő, ha megtudná, hogy csak azért dobtál ki a stábból, hogy helyet csinálj a kis szerelmednek!?
 - Aish, látom te még most sem értesz! Minji, te egy ramaty műsorvezető vagy. Menned kell, itt nincs maradásod! Esetleg csatlakozhatnál a pom-pom lányokhoz vagy esetleg jelentkezzél közmunkára. A szemétszedéshez csak értesz - vetette oda neki Chanyeol.
 - Na idefigyelj! Velem senki nem beszélhet így! - csattant fel Minji.
 - És ugyan miért?
 - Mert én Choi Minji vagyok, és nekem senki nem parancsolhat!
 - Oh, igen? Akkor húzzál kifelé, és alapíts egy saját népet, akik minden szavadra ugranak! Most pedig húzzál kifelé, és többet ne is gyere vissza! - vágta rá Chanyeol.
Én az ajtó másik oldalán voltam, de csupán kettejük szavaiból éreztem, hogy szinte vágni lehet köztük a gyűlöletet. Én pedig egyre jobban kezdtem félni. Leginkább Minjitől. Abból a csajból bármi kitelik. Állítom, hogyha a fejébe veszi, képes bérgyilkost fogadni egy ellensége ellen. És ezután a beszélgetés után világosan tudtam, hogy engem is ugyanúgy utál, mint Chanyeolt. Vagy talán még jobban.
Hirtelen hangos csörömpölés ütötte meg a fülemet. Gondolom, valami leesett bent. Legalábbis, leverték. Füleimet ismét az ajtóra tapasztottam, és hallottam, hogy valaki gyors léptekkel közeledik az ajtó felé. Hirtelen teljesen leblokkoltam, és mozdulni sem bírtam. Mikor a kilincs lenyomódott, én már tudtam, hogy végem. Szerencsére még időben el tudtam ugrani, így a kijövő személy nem csapta nekem az ajtót. Viszont, mikor szembe találtam magam a dühös Minjivel, azt kívántam, hogy bárcsak agyoncsapott volna az ajtó. Tudtam, hogy életem legrosszabb perceinek egyike jön. 
 - Te meg mit keresel itt?! - ordított rám, és már erősen meg is ragadta a csuklóm, és húzni kezdett maga után.

12. fejezet

Szeptember 6.
Szombat

Reggel korán felébredtem, és nagyot nyújtóztam Chanyeol szüleinek franciaágyán. Ismét a tetőtérben töltöttük az éjszakát, de ez egyikőnknek sem volt ellenére. Chanyeol egész este magához ölelt, és még reggel is alig akart elengedni.
Miután mindketten sikeresen felébredtünk, lementünk a konyhába keresni valami ehetőt. Az elmúlt napokban jelentősen kifosztottuk a hűtőt, így örültünk, hogy még volt két kenyérre való vajunk. Igaz, a vajas kenyér nem a legínycsiklandóbb reggeli, de akkor beértük ennyivel. Éhesek voltunk mindketten, gyorsan fel is faltuk a csekély ételt, majd egymással szemben helyet foglaltunk az étkezőasztalnál. 
 - Ma mit csináljunk? - kérdeztem.
 - Nem tudom. Hétvége van, és este jönnek haza a szüleim, szóval ma van az utolsó nap, hogy miénk a ház. 
Mindketten elgondolkoztunk, és már éppen fel akartam vetni egy ötletet, mikor Jiyeon a konyhába szaladt. Akkor még nem tudtam, hogy lőttek az egész napomnak.
 - Hát te? - fordult a lány felé Chanyeol. 
 - Hyerit keresik - fújta ki magát.
 - Várj! Először is, hogy jutottál be? Másodszor: ki keresi Hyerit, és miért? - kérdezte Chanyeol, és kihúzta a mellette lévő széket, amire Jiyeon le is ült. 
 - Szóval, még nyáron mikor nyaralni mentetek, rám bíztad Asha gondozását, és megkaptam a házkulcsot. Én pedig elvittem lemásoltatni, így bármikor be tudok jönni. 
 - Akkor szólnom kell az ősöknek, hogy cseréljék ki a zárat - nevetett kínjában a fiú, gondolom, nem erre a válaszra számított.
 - Nem baj, annak is megszerezném a kulcsát. Na, de Hyeri Mr. Kim, a matektanár keres. Nem tudom, hogy miért, de reggel odajött hozzám, hogy küldjelek ki hozzá. Én pedig mondtam, hogy korán reggel eljöttél Chanyeolt korrepetálni - nézett rám.
Éreztem, hogy az arcomból kifut a vér, és még a szokásosnál is fehérebb vagyok. Jiyeon talán azt hitte, hogy Mr. Kim az eredményeimről akar velem beszélni, de én világosan tudtam, hogy miről van szó. Elvégre, az emberhez az apja csak azért jöhet, hogy hazavigye.
Chanyeol persze kapcsolt egyből, és tudta, hogy itt nem csak a matekról van szó. Biztatóan rám mosolygott, de én nem tudtam viszonozni, Egy fojtogató gombóccal a torkomban, lehajtott fejjel felálltam, és kiindultam a házból. A kapu előtt egyből észrevettem apu kocsiját. Amint meglátott, kiszállt a járműből, és úgy várt. 
 - Szia - köszönt rám kedvesen, és pedig esetlenül meghajoltam. - Gondolom már sejted, hogy miért hívtalak ki.
 - Hát lehet. Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e.
 - Szóval, a legfontosabb, hogy hazaviszlek - kezdte a mondandóját, engem pedig már akkor egy virtuális pofon ért. - Máskor ne is reménykedj abban, hogy több napra ellóghatsz úgy, hogy anyáddal nem jövünk rá, hogy merre jártál. 
 - E-ezt, hogy érted? - értetlenkedtem.
 - Hyeri - sóhajtott -, tudom, hogy Chanyeolnál laksz, és nem Jiyeonnál. Azért, mert idősebb vagyok, nem vagyok hülye.
Egy kisebb sokk ért, és nem jutottam szóhoz. Azt, hogy Chanyeolnál vagyok pár napig, csak négyen tudtuk. Vagy.., ha jobban belegondolok, mégsem. Egy tippem volt, már csak azt kellett kiderítenem, hogy igaz-e. Hiszen Chanyeol adásban szerelmet vallott nekem, és ezt bizonyára apu is hallotta. 
 - Kislányom, remélem tisztában vagy azzal, hogy a Sulirádió adásait a tanárok is hallják - szóval jó a tippem. - Mikor Park Chanyeol mindenki előtt elmondta, hogy szeret, már gyanús volt a helyzet. Aztán mikor tegnap bementem a stúdióba, Chanyeol már nem volt bent. Choi Minjit kérdeztem meg, hogy merre találom, és ő annyit válaszolt, hogy veled tart hazafelé. Akkor még nem értettem semmit, de Minji volt olyan kedves, és elmondta, hogy te Chanyeolnál laksz. Most reggel pedig direkt Jiyeonhoz mentem, hogy megbizonyosodjak a hírek hitelességéről. 
"Minji? Ő meg honnan a pokolból tudja? Az a medúza..!"
 - Most ehhez nem szeretnék semmit hozzáfűzni. Nem fogunk szentbeszédet tartani anyáddal, de remélem, hogy tanultál a dolgokból, és máskor nem hazudsz nekünk - folytatta mondandóját. 
Óvatosan bólintottam, és elmosolyodtam. Sissé megkönnyebbültem, hiszen apu nem tudott a Chanyeolhoz költözésem okáról, és akkor valószínűleg nem ez lenne a véleménye az egészről. Akkor valószínűleg sokkal nagyobb fejmosást kaptam volna.  
 - Most pedig, menj, és cuccolj össze! - mondta apu, és tenyereit a vállaimra tette. - Gondolom az elmúlt napokban nem tanultál túl sokat, de szerencsére van két napod bepótolni. Ja, és tudok a kémia egyesedről!
Az utolsó mondatánál gyorsabbra vettem a tempót, és besprinteltem a házba. Nem akartam szentbeszédet arról, hogy nem tanultam. 
A házba beérve Chanyeollal és Jiyeonnal találtam szembe magam. Mindketten egyből kérdésekkel bombáztak, de mivel mindketten a másikat próbálták túlkiabálni, nem értettem nagyon, hogy mit akarhatnak. 
 - Én vagyok az idősebb szóval kuss Yoda! - kiáltotta Jiyeon, majd mikor a fiú megadta magát, felém fordult - Na, mi volt?
 - Ja, csak haza kell mennem. Izé... Mr. Kimet anyu küldte, hogy fuvarozzon haza - válaszoltam bizonytalanul, de láthatólag Jiyeon beletörődött a hallottakba.
Szomorúan Chanyeol szobájába sétáltam, és a cuccaimat elkezdtem az utazótáskámba dobálni. Nem érdekelt, hogy a ruháim meg fognak gyűrődni. Csak arra kaptam fel a fejem, hogy Chanyeol bejött a szobába, és ő is segített eltenni a holmimat. Jobban mondva, ami éppen a keze ügyébe került, beszórta a táskámba, de én ezért is hálás voltam neki.
 - Sajnálom, hogy el kell menned. Hidd el, itt fognálak, ha nem Mr. Kim jött volna érted. Nem akarok megbukni matekból - nevette el kínosan magát, mire én is elmosolyodtam.
 - Nem baj, el kell mennem, és ezen nem lehet változtatni. Viszont arra kíváncsi lennék, hogy Choi Minji honnan a bánatból tudja, hogy együtt lakunk. 
 - Mi van? Minji tudja? - lepődött meg a fiú, mire bólintottam.
 - Apu tőle tudta meg. De tényleg nem tudom, hogy honnan vette - sóhajtottam, és leültem a pótágyra.
 - Kinyírom! - sziszegte Chanyeol. - Az a csaj már kezd nagyon az idegeimre menni!
Idegesen meredt maga elé, én pedig nem mertem hozzászólni. Pár nap alatt már rájöttem, hogy a feldúlt Chanyeolt jobb békén hagyni. Így legalább egyikőnknek sem esik bántódása. Én tovább pakolásztam, ő pedig magában fortyogott. 
 - Én elkészültem - mondtam, és a nehéz utazótáskám felemeltem a padlóról.
Chanyeol felállt a földről, és kivette a kezemből a táskám. Elvitte nekem egészen az ajtóig, de mikor már készültem lenyomni a kilincset, megállított, és elvette a kezem az ajtótól. 
 - Ugye nem gondolod, hogy csak úgy szavak nélkül elengedlek? - kérdezte cinikusan, majd gyengéden megrántotta a karom, és magához húzott.
Fejemet mellkasának döntöttem, és úgy hallgattam egyre gyorsuló szívverését. Mélyen beszívtam illatát, és kezeimmel egyre jobban markoltam a fiú pólóját. Semmi kedvem nem volt elengedni. Túlságosan is jó volt, de az a tény, hogy apu a ház előtt vár, eszembe juttatta a rút valóságot, miszerint mennem kellett. Gyengén elkezdem eltolni magamtól Chanyeolt, de ő nem akart elengedni. 
 - Chanyeol, mennem kell! - mondtam, és bánatosa arccal ránéztem. - De majd hétfőn suliban találkozunk. 
Gondterhelten sóhajtott, majd hirtelen meglódult, és egy csókot nyomott ajkaimra. Ezúttal nem követelőzött, és nem csókolt meg úgy igazából. Jól tudta, hogy mennem kell, és ehhez igazodott.
 - Hidd el, előbb látjuk egymást. Nem kell hétfőig várnod - mondta sejtelmesen egy féloldalas mosoly kíséretében.
Kíváncsiságomat azonban nem engedte kibontakozni, mert kinyitotta előttem az ajtót, és vidáman integetni kezdett felém. Apu már a kapuban várt türelmetlenül, így kénytelen voltam indulni.
Óvatosan felhajtottam a kocsi csomagtartóját, és egy laza mozdulattal bedobtam az utazótáskám, majd egy sóhaj után lecsaptam a csomagtartót. Csendben beültem apu mellé az anyósülésre. Üvegeses tekintettel meredtem magam elé, és gondolataim folyamatosan jártak a fejemben. Az egész utunk így telt; ő figyelmesen az utat figyelte, még én csak néztem ki a fejemből. Nem is értettem magam. Pár napja még hálálkodtam volna apunak ezért a cselekedetéért, de mikor eljött annak az ideje, hogy hazavigyen, már korántsem voltam olyan hálás neki. Szívesebben maradtam volna Chanyeollal. Szívesebben nevettem volna vele végig az egész napot, de ehelyett mehettem haza tanulni. Mivel az utóbbi napokban nem írtam házit, és nem is tanultam semmit, éppen ideje volt bepótolnom.
 - Gikwang otthon van. Ha megkéred, biztos segít az írásbelikben - törte meg a csendet apu.
Én csak egyet bólintottam ezzel jelezve, hogy tudomásul vettem a szavait. Ezek után újra beállt közénk a nyomasztó csend. Ezért nagy öröm volt számomra, hogy pár perc múlva már a kocsi a garázsba gurult be. Egyből kipattantam a járműből, és sietve kivettem a táskám a csomagtartóból. Gyors léptekkel a házba mentem, és az előszobába levágtam a cuccom. A cipőm gyorsan lekaptam magamról, és a szobámba baktattam. Sietve bevágtam magam mögött az ajtót, és háttal az ágyamra dőltem. Pár percig csukott szemmel feküdtem, de mikor hirtelen az ajtó kilincse lenyomódott, felkaptam a fejem. Meglepetten meredtem az ajtóban álló Gikwangra, és ahogy láttam őt is váratlanul érte az otthonlétem.
 - Szia! Merre jártál, Húgi? - kérdezte, miközben leült a szoba másik felében lévő ágyára. 
 - Hát... haveroknál - mondtam kissé megszeppenve a kérdés hallatán. 
 - Jól gondolom, hogy ennek hosszú története van? - nevette el magát, mire én határozottan bólintottam egyet. - Na akkor mesélj!
 - Oh, szóval most kihallgatás lesz. Felőlem... De csak, ha utána én is kifaggathatlak bizonyos dolgokról.
Kicsit elgondolkozott, de utána óvatosan bólintott egyet. Én pedig diadalittas mosolyra húztam ajkaim, és mesélni kezdtem:
 - Szóval, sejtheted, hogy megint a sulirádió miatt van minden.
 - Ezt korábban is gondoltam. Hihetetlen, hogy még mindig tagja akarsz lenni a stábnak. 
 - Te csak ne beszélj! - horkantam fel. - Téged az első próbálkozásodnál bevettek. Ráadásul te vezető voltál. Én egy egyszerű műsorvezetővel beérném, de nem. Nekem még az sem adatik meg. Na, de az a lényeg, hogy idén Park Chanyeol a sulirádió vezetője. Én pedig első nap mentem hozzá, és megkértem, hogy vegyen be. Aztán kötöttem vele egy egyezséget, miszerint egy hétig azt kell tennem, amit mondd. Eddig nem is volt gond, de aztán azt kérte, hogy költözzek hozzá. Anyuéknak meg azt mondtam, hogy az egyik barátnőmhöz megyek. Aztán eddig ott is maradtam. Ma reggel meg jött apu, és hazavitt, mert rájött, hogy nem is a barátnőmnél voltam napokig. 
 - Oké, ez elég hihetetlen. De ez csak a lényeg volt. Engem pedig a legapróbb részletek is érdekelnek - mondta, és ravaszul elvigyorodott. 
Kelletlenül felsóhajtottam, és tovább folytattam a beszámolóm: 
 - Aztán pár nap alatt hihetetlen módom felbolydult az életem. Beleszerettem Baekhyunba, de közben Chanyeol pedig belém. Aztán én pedig egyre jobban szeretem Chanyeolt, de Baekhyunt is szeretem, de nem annyira. És nem tudom, hogy mit kéne tennem.
 - Oh, ez... Mind öt nap alatt? Nem gondolod, hogy ez csak egy kis fellángolás? - hitetlenkedett.
 - Nem, nem az. Még soha nem voltam szerelmes, de határozottan érzem, hogy ez teljesen valóságos szerelem. Ezzel még semmi bajom nem lenne, ha nem szeretném mindkettőjüket. 
 - Akkor szeresd azt, akit jobban szeretsz.
 - De magam sem tudom világosan. Vagyis... Chanyeolt szeretem jobban. Szerintem - mondtam bizonytalanul.
 - Akkor bízd az időre. Idővel rájössz majd, hogy melyikőjük jelent számodra többet.
Akaratom ellenére is elmosolyodtam. Néha komolyan azt éreztem, hogy Gikwang jobban a szívembe lát, mint saját magam. 
 - De most az én faggatós részem lejárt, szóval most én kérdezek! - szólaltam meg egy kis hallgatás után.
 - Állj! Még van kérdésem - vigyorodott el, és tovább beszélt. - És milyen volt azzal a Chanyeollal egy fedél alatt aludni? 
 - Hát... jó volt. Mármint, az elején utáltam. Aztán a vége felé már egyre jobban élveztem - magyaráztam elpirulva.
 - És volt komoly dolog is? - vigyorgott rám csintalanul.
 - Mégis m-mire gondolsz? - vörösödött el a fejem.
 - Tudod te jól azt - nevette el magát. - De látom nem akarod velem megosztani a részleteket...
 - Nem csináltunk semmi olyat! - csattantam fel, majd durcásan hátat fordítottam Gikwangnak.
 - Jó, értem. Csak azért mégis érdekelt ez a téma - mondta bocsánatérően, mire én visszafordultam, és elmosolyogtam magam.
Jól tudtam, hogy mire gondol, de tudtam, hogy akárhogyan is erőlködök, nem fogja elhinni, hogy Chanyeollal nem feküdtünk le. Hiába, ő Gikwang. Egy makacs és önfejű szamár, de nekem így fontos. Mindig is ilyen volt, és ez az évek során sem változott.
 - Most már kérdezhetek? - kérdeztem óvatosan, mire csak sóhajtott egyet, majd bólintott. - Na, szóval... Miért vagy pornórendező, és mióta? És miért költöztél Daeguba, és mióta ismered Park Yurát? És hol ismerkedtetek meg?
 - Lassíts, Húgi! Akkor azért vagyok pornórendező, mert ebből meg tudok élni. Még itt Szöulban egyik haverom választotta ezt a szakát, és egyszer elmentem egy forgatására. Eleinte furcsa volt, meg azért mégiscsak pasiból vagyok, de aztán poénból én is kipróbáltam. Azután pedig egy cég felkeresett, és már két éve nyomom ezt a szakmát. Eleinte egy raktárban aludtam, mert anyuéknak azt mondtam, hogy van saját lakásom. Még mindig jobb volt, mint a híd alatt. Aztán egy kávézóban összefutottam Yurával. Teljesen a véletlen műve volt, hogy máshol nem volt hely, így annál az asztalnál foglalt helyet, aminél én. És elkezdtünk beszélgetni. Mikor a munkáról volt szó, ő simán elmondta, hogy tévés riporterként dolgozik, de én szörnyen zavarban voltam. Végül pedig sikerült kihúznia belőlem, és mikor megtudta, hogy pornórendező vagyok, teljesen lesokkolt. Aztán gyorsan felállt, a képembe öntötte a kávéját, és közölte, hogy undorító vagyok, és, hogy ez nem volt jó csajozós duma - mondta, és elnevette magát. - Azt a napot soha nem fogom elfelejteni. 
 - Úristen! - nevettem el én is magam. - Akkor Yura azt hitte, hogy be akarsz vágódni nála, és azért mondtad, hogy pornórendező vagy?
 - Pontosan! De aztán nem sokkal után dolgom volt a helyi tévében. Egy rövid interjúra hívtak be, és összefutottam Yurával. Látnod kellett volna az arcát, mikor megtudta, hogy tényleg pornórendező vagyok. Aztán rendszeresen elkezdtünk találkozgatni, és jó barátok lettünk. Amíg nem volt tisztességes fizetésem, Yuránál dekkoltam. Később viszont engem áthelyeztek Daeguba. Yura pedig jött velem, és a nagyanyjával éltünk egy fedél alatt. Mikor megemelték a fizetésem, az első dolgunk az volt, hogy összedobtuk a pénzünket, és elmentünk egy közös albérletbe. Azóta ott élünk. De az is alig fél éve lehet. Több kérdés?
 - Egyenlőre nincs. De, ha lesz akkor elvárom, hogy őszintén válaszolj! 
 - Rendben főnök! Egyébként, honnan ismered Yurát? - kérdezte gyanakodva.
 - Ja, ő Chanyeol nővére.
Gikwang arcára meglepettség ült ki, és egy ideig nem is szólt semmit. Majd pár perc múlva megszólalt:
 - És, mi dolgod van hétvégére? 
 - Tanulni, tanulni és tanulni. A héten semmit nem tanultam... És az összes írásbelim is meg kell írnom - sóhajtottam, majd hátradőltem az ágyamon.
 - Figyi, az írásbeliben tudok segíteni. A munkafüzeti, és tankönyvi feladatok megoldását megnézem neten. Csak mondd, hogy melyik kell, én pedig lediktálom a megoldást - mondta, és kacsintott egyet. 
 - De ez nem tisztességes!
 - Az érettségin sem buktam le - vont vállat. - Ne csodálkozz, hogy nem ügyvéd lettem.
 - Most mégis magam csinálom meg. Bűntudatom van, mert nem csináltam semmit a héten. 
Gikwang csak megrázta a fejét, és magamra hagyott, hadd dolgozzak. Még gyorsan leszaladtam az utazótáskáért, mivel az összes cuccom abban volt. Ezek után az íróasztalom fölé görnyedve törtem a fejem. Este felé már nem erőltettem magam, egyszerűen kihúztam a feladatot. Lustaságomnak köszönhetően a szóbelit vasárnapra hagytam, de örültem annak is, hogy este kilencre sikerült az írásbeliket megírnom. 
Kómás fejjel indultam ki a konyhába, és egy száraz kenyeret legyűrtem. De nem volt kedvem enni. Meg unatkoztam is. Hiányzott Chanyeol, hogy feldobja a hangulatot. Igaz, Gikwang is képes lett volna teljesíteni a kérésem, de neki holnap indulnia kellett vissza Daeguba, és este még feltétlenül el akart menni bulizni. Őt inkább nem zavartam meg a készülődésben. Viszont mikor már egy órája nem jött ki a fürdőszobából, dörömbölni kezdtem az ajtón:
 - Mikor végzel már?! 
 - Még két perc! - kiabált ki.
 - Ne már! Egy csaj nem készül annyit, mint te! - toporzékoltam, majd idegességemben benyitottam, és a haját zseléző Gikwangot kitoltam.
 - De még nem végeztem a hajammal! - elégedetlenkedett.
 - Van a szobában is tükör. És itt a hajzseléd és a fésűd - mondtam, és a kezébe nyomtam a két tárgyat, majd becsaptam az ajtót. 
Beálltam a zuhany alá, és több percig áztattam magam. Jól esett, hogy egy időre ki tudtam üríteni a fejem. Ez az utóbbi napokban nem igazán sikerült, mivel zuhanyzás közben végig azt figyeltem, hogy Chanyeol mikor jött be leskelődni. Éppen ezért jött ott jól, hogy találtam a zuhanyzóban néhány kibontatlan szappant. Mikor Chanyeol beosont, mindig szappanokat dobáltam ki, és ebből jó pár el is találta a fiút. Eléggé gagyi ötlet volt, de a célt legalább elértem, mert Chanyeol minden alkalommal elhagyta a fürdőszobát.
Miután végeztem a fürdéssel, észrevettem, hogy hálóruhát nem hoztam magammal. Nem szórakoztam, felkaptam magamra Gikwang egyik bent felejtett pólóját. Igaz, mikor megláttam a fekete pólón a nagy fehér Fuck Off feliratot, egyből vágtam egy fintort. De mivel a póló kényelmes volt, nem törődtem vele, és elhagytam a fürdőt. Az utam a konyhába vezetett, ahol anyu az asztalnál ült a papírjai felett.
 - Szia - köszöntem oda, és leültem vele szembe.
 - Szia Hyeri! - nézett fel rám, és elmosolyodott. - Beszéltem apáddal. Most nem kapsz fejmosást, de máskor, ha elmész valahova, kérlek az igazat mondd, és fogadd el a válaszunk. Ahhoz a fiúhoz valószínűleg nem engedtünk volna el, és ezt meg kellett volna értened.
"Csakhogy én sem akartam menni! Köteleztek!"
 - Jó, értem. Máskor nem lesz ilyen.
 - Ennek örülök. És honnan van a pólód? - vonta fel a szemöldökét.
 - Nyugi, nem Chanyeoltól. Gikwangtól csórtam - vigyorodtam el.
 - De jó. Jó látni, hogy osztoztok a cuccokon - Ja, persze. - És mi van ráírva?
 - Ööö... Hát az, hogy... Szép estét!
Anyu csak mosolyogva megrázta a fejét, én pedig magamban hálát adtam annak, hogy anyám nem tanult angolt. Igaz, jobb "fordítás" is eszembe juthatott volna, de hirtelen csak ennyi telt tőlem. De az a lényeg, hogy anyu elhitte. 
Gyorsan ittam egy pohár vizet, majd a szobámba sétáltam. Gikwang még a szobában lévő tükörben nézegette magát, és amikor beléptem, rám mosolygott.
 - Én most megyek. Már fél tizenegy van, szóval a többiek már várnak. Majd jövök! Aludj jól! - mondta, és egy puszit nyomott a homlokomra. - És jó a pólód!
Miután elhagyta a szobát, én ledőltem az ágyamra, és pár percig úgy feküdtem. Viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy lámpafény mellett képtelen vagyok aludni, ezért unottan feltápászkodtam, és lenyomtam a villanyt. 
A szemeim leragadtak, és hamar el is aludtam. Egyszer azonban valaki végigsimított az arcélemen, nekem pedig ezzel véget vetett az alvásomnak. Gondoltam, Gikwang biztosan hazajött, de mikor az ismerős illat beszökött az orromba, tudtam, hogy nem a bátyám guggol az ágyam mellett.
 - K-ki az?- kérdeztem.
 - A kaszás - suttogta, én pedig mély hangjáról egyből felismertem.
 - Chanyeol? 
Nem válaszolt semmit, de én tudtam, és éreztem, hogy eltaláltam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hideg ujjak simulnak az arcomra, és hideg ajkak tapadnak az enyéimre. A szívveréseim száma egyből megnőtt, a szemeim pedig egyből nagyra tágultak. Éreztem, hogy Chanyeol teste is egyre forróbb lesz, de a hideg érintése nélkül is a hideg futkosott a hátamon. Eközben a fiú gyengéden csókolt, de nekem ez éppen elég volt ahhoz, hogy teljesen éber legyek, és már nem is látszott rajtam, hogy akkor keltem fel.
 - Hány óra van? - kérdeztem miután eltávolodott tőlem.
 - Hajnali fél kettő. Ha jól látom az órát, de a Hold fényében nem igazán tudom kivenni - mondta, és hunyorogva a karóráját kezdte tanulmányozni.
 - De... Ilyen későn mit keresel itt? A szüleid... Nem ma jöttek meg? - hadartam.
 - Áh, már tízkor mélyen aludtak. Én meg felhasználtam a tőled kapott tudásomat, és kiszöktem az ablakon - nevetett kínosan, engem pedig sikerült zavarba hoznia.
Nem számítottam arra, hogy éjnek idején Chanyeol elszökik otthonról, és eljön hozzám. 
"Ez a fiú mindig képes rá, hogy meglepjen."
 - És, hogy jöttél be? - kérdeztem suttogva, hogy nehogy felébresszem a szüleimet.
 - Nyitva hagytad az ablakot. Eredetileg azt terveztem, hogy csak dörömbölök az ablakon, de mivel nyitva hagytad könnyű dolgom volt. De nem azért jöttem, hogy húzzuk az időt. Csak beszélni akartam. 
 - Miről? - kérdeztem, de mást nem tudtam mondani.
 - Hát... Először is a hétfőről. Ma már szóltam egy-két menőbb diáknak, hogy toborozzanak másokat is. Minimum negyvenen odamegyünk az igazgatásra nagyszünetben, és panaszt teszünk. De a legfontosabb, hogy te ott legyél. Elvégre nem az én seggemen szárad a tanárbácsi tenyere...
 - Oké, az egy dolog, hogy az én hátsóm bánta, de az a tanár nagyon kinézett magának - kezdtem frusztráltan. - Első óra végén már egyből behivatott magához, és mikor kimentem, utánam szólt, hogy egyszer még az övé leszek. Aztán csak ezután jött a seggrecsapósdi. 
 - H-hogy mit mondott?! Akkor holnap ki is rúgatom! - fortyogott Chanyeol.
 - Nem szükséges. Erről döntsön az igazgatás. Végül is, nem erőszakolt meg, nem bántalmazott. Semmi konkrét okuk nem lenne arra, hogy kirúgják.
Nem ismertem magamra. Normális esetben nem védtem volna ennyire Jay bá'-t, de mikor elképzeltem a hétfőt, egyre jobban kezdtem sajnálni. Ő ezzel keresi a kenyerét, én pedig semmit nem tudok az anyagi hátteréről. Lehet, hogyha kirúgják, mehet a híd alá.
 - Én attól még remélem, hogy kirúgják. De nem ő lesz az egyetlen aki repül. Ma döntöttem el, hogy Minjit kidobom a stábból.
 - H-hogy mi? Mégis miért? - értetlenkedtem.
 - Az a csaj az első nap óta nyomul rám. Őrülten idegesítő, és, ha tehettem volna, az első nap kirúgtam volna. De mivel elszúrta az idei tanév első sulirádió adását, van okom arra, hogy kidobjam. És arra gondoltam, hogy mivel a távozásával felszabadul egy műsorvezetőnek hely, felveszlek téged - vigyorodott el.
 - E-ez komoly? Felvennél? - kérdeztem lesokkolva.
Nem hittem a fülemnek. Nem akartam elhinni, hogy tényleg műsorvezető lehetek. És mindezt úgy, hogy Chanyeol nem ugráltatott halálra, hanem megkedvelt...
 - Teljesen komoly. De mivel hétfőn eléggé középpontban leszel, majd csak szerdán jelentem be, hogy te leszel az új tag. Aztán pénteken már adásban is lehetsz!
 - Úristen! Én... nem is jutok szóhoz. Chanyeol, te nem hiszed el, hogy most mennyire örülök. Én... mindjárt sírni fogok - suttogtam rekedtesen, és örömkönnyeim utat találtak maguknak. 
Több éven keresztül a legnagyobb álmom az volt, hogy a sulirádió egyik műsorvezetője lehessek. De mikor már lemondtam a dologról, és kezdtem beletörődni, hogy másik álom után kell néznem, Chanyeol előáll egy ilyen bejelentéssel... Ez számomra egyszerűen hihetetlen volt. Lehet, hogy kis dolognak tűnik, hisz' nem cukorból lévő palotát kértem, de mindenkinek más álmai vannak. 
Pár könnycseppet ejtettem, de a örömkönnyeim hamar elálltak. Szerencsére nem kaptam sírógörcsöt, de a mosolygást képtelen voltam abbahagyni.
 - Na mi van? Ennyire örülsz? - nevette el magát Chanyeol, mire én bőszen bólogatni kezdtem. - Ennek örülök. De mostantól kezdve majd a műsorvezetőknek több dolguk lesz. A pénteki adásban fogom bejelenteni, hogy egy kis változást vezetek majd be. Mivel minden valamire való sulirádióban zenét játsszanak, nálunk is bevezetjük ezt. De az igazgatóság csak arra adott engedélyt, hogy minden nap nagyszünetben nyomjunk be zenét. Az összeállítás közös megegyezés alapján lesz, és a technikusok fogják kezelni. A többit pedig majd pénteken megtudod - mondta, és kacsintott egyet.
 - Komolyan? Ez tök jó! Legalább lesz valami szín is a mindennapjainkban.
 - Az hát! Egyébként hallottam, hogy az igazgatónő mondta Mrs. Choinak, hogy jövő héten két új diák érkezik hozzátok.
 - Tényleg? Oh, csak remélem, hogy jófejek lesznek - sóhajtottam.
Nem igazán örültem a jövevényeknek. Általában olyan peches osztályunk van, hogy mindig a lehető legrosszabb osztálytársakat kapjuk. Tavaly például ott volt Kim Hyorin esete, aki a legnagyképűbb nőszemély volt akit egész életemben láttam. Igazi kibírhatatlan hárpia volt. De szerencsére elment azzal az indokkal, hogy neki a mi sulink túl átlagos. 
A gondolataimból egy zár kattanása ébresztett fel. Ijedten néztem Chanyeolra, ő pedig értetlenül nézett rám.
 - Valaki megjött... Gondolom Gikwang. Ő pedig itt alszik, mert egy szobánk van, szóval mindjárt benyit. Menned kell! - sürgettem. 
 - Bebújok a szekrénybe! - erősködött, és semmi jelét nem láttam annak, hogy menni akarna.
 - De menned kell! Majd beszélünk. Kérlek! Igaz, Gikwang jófej, de azért azért eléggé felkapja a vizet, ha nem talál az ágyamban.
Chanyeol bánatosan sóhajtott egyet. Egy gyors puszit nyomott az ajkaimra, majd az ablakhoz sétált. Még egyszer visszanézett, és kacsintott egyet. Gyorsan kiugrott az ablakon, én pedig becsuktam utána, és visszafeküdtem aludni. 
Gikwang pár másodperc múlva benyitott a szobába, és botladozva az ágy felé vette az irányt. Lopva ránéztem, és a Hold fényében jól láttam elborult tekintetét. Sikeresen megbotlott az ágya keretében, és a matracra zuhant. Még egy kicsit mocorgott, majd elnyomta az álom. Világosan tudtam, hogy az este többet ivott a kelleténél, és magamban hálát adtam az égnek, hogy épségben hazaért.
 "Gikwang, kellett neked annyit innod? Így holnap, hogy a bánatban mész Deaeguba?"